Főkép

Plutarkhosz, Kafka és Carroll találkozik – hol máshol, mint a Helikon Zsebkönyvek sorozatban? Azon túl, hogy bizonyos értelemben mindhárom szerző művei a klasszikusok közé sorolhatók, a kötetek olvasása közben egyre csak az járt a fejemben, hogy mennyi mindent nem tudok róluk. Mennyire kevés, milyen száraz és néhol csupán felesleges információkat kaphattam róluk (vagy éppen semmit), amikor épp tananyagnak számítottak. Kár érte, legalábbis számomra mindig a különleges, érdekes adalékok tettek emlékezetessé egy szerzőt (és a konkrét művet), illetve mindig örültem, amikor a kötelező olvasmányokon túl ajánlott címeket is hallhattam – szinte mindig kellemes élményekkel gazdagotam általuk.

 

Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok I. – Nagy Sándor és Iulius Caesar

 

Plutarkhosz lehetett saját korának legendás történetmesélője, olyannyira élő karakterekké válnak az általa bemutatott történelmi hősök, hogy még mai fejjel is kifejezetten izgalmas olvasni róluk. Végre még egy név felkerülhet azon szerzők listájára, akik bölcsen belátták, hogy a nagy történelmi alakoknak nem azokról a tetteikről kell elsősorban szólni, amelyeket mindenki ismer, és amiről már számos forrás beszámolt, hanem azokról a mellékesnek tűnő aspektusokról, amelyeken át kicsit többet megsejthetünk az igazi személyiségükről. Nem is értem, miért nem hangoztatják többen, hogy Plutarkhosz mennyire zseniális, számomra biztosan nagy segítség lett volna, hogy kevesebb szenvedéssel teljenek a történelem órák, hiszen hiába voltam kíváncsi, mindig teljes érdektelenségbe fulladtak – nem is sokra emélkszem belőlük… bezzeg a történelmi regényekből! Bízom benne, hogy talán majd most kikerül Plutarkhosz a lábjegyzetből az ajánlott olvasmányok közé: remélhetőleg senki nem emlegeti majd száraznak és porosnak tartott kötelzőként…

 

Franz Kafka: A per

 

Talán A per egyike azon klasszikus kötelező olvasmányoknak, amivel mindenkinek találkoznia kell valamilyen formában a középiskola során, és hiába olvastam én is el annak idején, mégis nagyon sok újdonságot tapasztaltam most, hogy kezembe vettem ezt a kiadást. Példának okáért azt, hogy nagy valószínűség szerint anno a Szabó Ede-féle fordítást olvashattam, hiszen sok olyan jelenet és történetszál került elém, amelyek egyáltalán nem rémlettek. Nem tudtam arról sem, hogy Kafka külön mappákba lefűzve, fejezetenként tárolta a regény kéziratát, amelyből aztán csak a halála után jelent meg az összefűzött kötet – ebből adódnak a különbségek (ez a mostani kiadás Győrffy Miklós fordítása, és tartalmazza a töredékesen maradt, befejezetlen fejezeteket is). Azt ugyan nem tudom már egyértelműen eldönteni ennyi idő távlatából, vajon ezek a számomra teljesen új fejezetek okozhatják-e azt, hogy másodszorra teljesen más benyomásom támadt róla, mint ami az emlékezetemben élt róla. A legmarkánsabb eltérést abban tapasztaltam, hogy az emlékeimben Josef K. egy kis szerencsétlen figura, aki egyszerűen áldozata a rendszernek, és kifejezetten sajnálatra méltó. Nos, most egy pillanatra sem tudtam részvétet érezni ez iránt a pökhendi, piperkőc alak iránt, aki képtelen öt percnél tovább koncentrálni valamire, amihez éppen aktuálisan nincs kedve, és lássuk be, még ebben a kifacsart vilgában is elég furcsán gondolkodó lénynek számít. Úgyhogy továbbra is tartom: újraolvasásra fel!

 

Lewis Carroll: Alice Tükörországban

 

A kis Alice megjárta már Csodaországot, de természetesen nem az volt az utolsó kalandja, egy ilyen fantáziával megáldott kislánynak sosem lehet elég a csodákból. Tükörország legalább annyira kifacsart, ha nem jobban, mint Csodaország volt – itt tényleg minden a visszájára fordul. Ha el akarsz jutni egy helyre, távolodnod kell tőle, ha egy helyben akarsz maradni, nagyon gyorsnak kell lenned, és természetesen bármi történik, bárkivel is akadsz össze, a vége mégis mindig az lesz, hogy udvariasan meg kell hallgatnod egy lehetőleg minél hosszabb verset. Ötletek és furcsaságok halmaza ez a kötet is, egyedül azt sajnáltam kissé, hogy maga a világ elvonja a figyelmet Alice alakjáról. Az első kötetben hisztizett, vagy éppen szélsőségesen lelkes volt, mindenféle veszélyekből kellett kilábalnia, most viszont szinte teljes nemtörődömséggel csupán röviden rácsodálkozik azokra a jelenségekre, amelyekkel éppen összetalálkozik, a legtöbb különösebben meg sem mozgatja a fantáziáját, és fél percen belül már teljesen másra figyel, csak rohan tovább. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy részt vehettem ezen az utazáson is, és nem bánnám, ha több szó esne Carroll két híres regényéről, még akkor is, ha mindenki legfeljebb találgatni tud, hogy egészen pontosan mi a csuda is ez.

 

Szeretem, ha meg tudnak lepni, miközben egyébként utálom a meglepetéseket. Tudom, ez így nem egyszerű eset, de hát a kihívásokat is szeretem (persze csak mértékkel). A Zsebkönyvek kapcsán volt már szerencsém mindkettőhöz, és összességében kifejezetten tetszik az, amit a Helikon ezzen a sorozattal művel, illetve az is, amit a sorozat művel velem. Olyan könyvek olvasására vesz rá, amelyeket már olvastam, vagy csak olvasnom kellett volna, vagy éppen amelyekről legfeljebb, csak nagyon távolról, említés szintjén hallhattam, no meg persze olyanokéra is, amelyektől alapból kifejeztten ódzkodnék. Tetszik, és hagyom, hogy bekebelezzen, hadd jöjjön a többi is!