Jacek Dukaj: Más dalok

Nem szívesen írok olyan ajánlót, ami arról szól, hogy elmagyarázom, mi micsoda a könyvben, most azonban muszáj elmondanom valamennyit, hogy aki belekezd, ne vaktában induljon el. A legfontosabb talán az, hogy a Más dalokban az arisztotelészi világkép bizonyult igaznak: vagyis a világot a négy alapelem építi fel (plusz egy ötödik az égi szférákban), és mindenki rendelkezik Formával. Ennek a Formának a segítségével képes saját magát és közvetlen környezetét is befolyásolni, alakítani, persze különböző mértékben. Jacek Dukaj ebből kiindulva a miénktől teljesen eltérő világot alkotott meg, ahol Nagy Sándor örökén a hellenisztikus kor él tovább…

Róma bukása után ezerkétszáz évvel Hieronim Berbelek, egy kereskedőház társtulajdonosa belekeveredik a titokzatos Szulima Amitace eszthle cselszövésébe, aminek a célja nem más, mint hogy a hajdani sztratégosz Berbelek Alexandriába utazzon, hogy ott Szulima titokzatos tervei szerint belekerüljön valamibe, ami sokkal nagyobb szabású, mint a kratisztoszok háborúja. Útja során bejárja Európát, majd behatol Afrika szívébe is, hogy ott körvonalazódjon számára a háttérben megbúvó rejtély.

Ez az alternatív történelmi vonal igencsak kedvére való lehet sokaknak, akik szeretik összerakosgatni a kitalált történelmet, de szerencsére a lengyel szerző nem ragad le itt: a Más dalokban ugyanis nemcsak a történelem, de minden egyes alkotóelem a kiinduló ötletből következik, ahhoz szorosan kapcsolódik. Nem lehet kiemelni belőle semmit, ami a többi komponens nélkül működne, a grandiózus és koherens világépítés iskolapéldája a könyv. Ehhez illeszkedik a nyelvezete is, ami kidolgozottságával már-már eposzi, máskor viszont dinamikus, és mindvégig olvasmányos (itt is fejet hajtok a fordító munkája előtt). Ami pedig a cselekményt és a konfliktusokat illeti, azok is a felépített világ következményei – minden fordulat meglepő és néha zsigerien letaglózó, viszont utólag visszagondolva az alapfelvetés logikus eredménye.

Ha valami nagyon szokatlannal találkozunk olvasmányaink során, hajlamosak vagyunk hasonló műveket, szerzőket keresni: „Olyan, mint ez vagy az.” A Más dalok közben eszünkbe juthat China Miéville és a Perdido pályaudvar, végállomása komplexen átgondolt, logikus fantasy világa miatt; beugorhat Gene Wolfe A kínvallató árnyával induló Új Nap Könyve sorozattal, mert ott is embert próbáló a sok kulturális utalás és a finom, a görög/latinra épülő nyelv; végül pedig Hannu Rajaniemi, aki a Kvantumtolvajban úgy dobálja a különféle, maga által kreált kifejezéseket, hogy az olvasó először azt sem tudja, hol van, viszont szép lassan, ahogy a történet előrehalad, mindenféle szájbarágós magyarázat nélkül helyére kerülnek a dolgok. Szóval, ha hasonlóságot keresünk Dukaj regényének olvasása közben, ez a három fickó ugorhat be – de én inkább azt mondom, a Más dalok nem olyan, mint valami más.

Amikor nekiálltam írni ezt az ajánlót, két cél lebegett a szemem előtt. Először is, minél kevesebbet elárulni a történetről és a világról, hadd legyen az olvasóknak hozzám hasonlóan része a felfedezés örömében. Másodszor pedig, hogy minél tisztábban igyekszem kifejezni, hogy ez a 2015-ös év legzseniálisabb fantasztikus regénymegjelenése idehaza. Sajnos azonban a magyarázatok – még az a kevés is, ami fentebb olvasható – nem képesek visszaadni azt a fokú lelkesedést, amit Dukaj regényének olvasása közben éreztem. A Más dalok nem csupán egy lehengerlő, ötletes, végtelenül logikus és óriási ívű világépítés, izgalmas és fordulatos történettel, hanem mélyen kimunkált, érzékeny irodalom is. Értelmezések tucatjaira ad lehetőséget, az istenitől az emberiig számos fontos kérdést feszeget – számomra nem csak a nyelvezetével és világával idézte meg a mítoszokat –, mindehhez pedig igazi karaktereket alkot, a főhős útja végig személyes marad, még akkor is, amikor egy egész világ sorsa függ a döntésein. Olyan szintű alkotói munka áll a könyv mögött, amivel nagyon kevés könyvnél találkoztam.

A Más dalok az a könyv, amit az ember vagy komplexsége miatt ízekre elemez és tankönyvszerűen mutatja be, mennyire remek, vagy pedig hebegve és csillogó szemmel dobálózik olyan szavakkal, mint „letehetetlen”, „fantasztikus”, „azonnal beszippant”, „egyedülálló” és hasonlók. Én is a kettő között billegek, ez talán elegendő érv amellett, hogy elhiggye bárki, aki ezt a hevenyészett ajánlót olvassa: ez egy fontos könyv. Jacek Dukaj pedig korunk egyik legjobb fantasztikus szerzője.