Főkép

Miközben ismerősöktől kérdezgetem sorra, leszedték-e már a szőlőt, és közben a facebookon követem a szüretek pillanatképeit, akaratlanul is az ötlik az eszembe, micsoda csodás időszak ez! A nyarat még nem siratjuk, ahhoz nincs elég hűvös, és az eső sem esett még olyan sokat, a természet sem vonult téli álomra. Elkezdett minden vidulni, és persze itt van az a csodásan illatos, édes és ragadós must is, amiért érdemes rajongani. Egy pillanatig legalábbis.

 

Azt mondják, hogy az asszony ingatag, de szerintem az emberi természet úgy hajlik, mint a nád. A pezsgő vidámság hamarosan elmúlik, fázni kezdünk, és álszent módon visszasírjuk majd a kánikulát, megfeledkezve arról, mennyire gyűlöltük, mikor itt volt. Szerencsére mindezzel, ebben a pillanatban nem kell foglakoznunk. Ihatjuk a finom szőlőlét, elmerenghetünk az idei borkínálaton, kesereghetünk azon, milyen kevés termett ebből vagy abból. No meg, ha úri kedvünk úgy tartja, kiélvezhetjük az év lassan csendesedő szakaszát, és a hosszabb estéket egy-egy jó könyvvel, néhány bögre teával vagy kakaóval. S még néhány poétával!

 

Matthias Claudius (1740-1815) költő, újságíró és lapkiadó. Ahogy korából sokan, ő is papi családból származott, jogot és teológiát tanult, később mégis újságíró lett, és lapkiadóként dolgozott. Korának szinte az összes neves költője teret kapott lapjában - finom hangvételű kritikáival segítette a fiatal írókat. Kedves, érzelmes, már-már naiv, jó kedélyű, ugyanakkor nem ritkán vallásos hangulatú dalainak köszönhette népszerűségét. Ezek közül számos gyerekdalként maradt fent.

 

Amikor megírtam Matthias Claudius ismertetőjét, és oda értem, hogy kedves, érzelmes és a többi, és a többi dalai fennmaradtak, arra gondoltam: „Na, ez a vers pont nem olyan!” Aztán arra: Micsoda előítéleteket támasztok szegény öreg halállal szemben! Csak a dolgát végzi, mint mindenki, az óvónőtől a BKK ellenőrig, így van a világ egyensúlyban. Úgy illik, hogy aki megszületik, az meg is haljon, de persze az már nem mindegy, hogy mikor. Mindig is találtam valami bizarr szépséget az elmúlásban, valami békét, vagy sokkal inkább megbékélést. Bár amennyire ismerem magam, ott is szájalni fogok, de a csönd, az utolsó pillanat rezdületlen némasága biztosan magával ránt majd. Elvégre az a dolga, de a kaszát azért csak hagyjuk ki.

 

Matthias Claudius: A halál

 

A halál szobáján tompa csend ül,

    hogyha rezzen, zaj kél mindenütt,

most nagy pörölye magasba lendül

    és az óra üt.

 

Fordította: Kosztolányi Dezső