Főkép

Mitch Albom amerikai író minden művének van némi köze a halálhoz, illetve a hithez és a reményhez, hogy van értelme az életnek, és van folytatása a halálban. Becsületére legyen mondva, hogy bár a stílus és a mondanivaló jobbára hasonló, igyekszik ezeket a témákat más-más megközelítésben tárgyalni.

 

Ez alkalommal egy kitalált, kicsi michigani városka a történet helyszíne, egy teljesen átlagos, sehol nem jegyzett amerikai hely, mely amiatt kerül előbb az ország, majd a világ figyelmének középpontjába, mert több lakosát is felhívja egy-egy elhunyt rokona vagy munkatársa. A hívottakban első ránézésre nincs semmi közös – különféle gyülekezetekbe járnak, ha hívők egyáltalán, és ahogy a dologra reagálnak, az is igen változatos. Abban azonban a legtöbben megegyeznek, hogy a hívó fél valóban úgy hangzik, mintha az lenne, akinek mondja magát, és amit mond, azt is csak ő tudhatja a hívottról.

 

Persze van, aki kételkedik, s nemcsak nemzetközileg, de a helyiek között is. Bár Albom relatíve sok szereplőt mozgat, zömüket röviden, mégis jól jellemezve - főszereplőnek talán Sully Hardingot lehet nevezni. Ő egy volt vadászpilóta, aki egy (vétlen?) hiba folytán megjárta a börtönt, s büntetése ideje alatt elhunyt a felesége. Sullyt nem hívták még a mennyből, viszont mióta elkezdődtek a mennybéli telefonálások, a kisfia folyton magánál hord egy játéktelefont, hátha az anyukája felhívja… Sully nem pusztán kételkedik, de nyomozni kezd, hogy ki vagy mi állhat a titokzatos hívások mögött. Mindeközben pedig világra szóló szenzáció lesz a dologból, a kisváros élete a feje tetejére áll, és az események csúcspontjaként megszerveznek egy tévéközvetítést, melyben élőben adnák, ahogy az egyik érintett hölgyet felhívja elhunyt nővére. Ha ez megtörténik, akkor az sokak számára egyértelmű bizonyítéka lesz annak, hogy a mennyország létezik…

 

Albom, bár ad valamiféle megoldást, az olvasóra bízza, hogy mit gondol. Az egyik felekezet idős (és a mennyei hívások kapcsán legalábbis óvatosan kételkedő) lelkipásztora mondja: „Ha hiszel benne, nincs szükséged bizonyítékra.” Talán ez a könyv legfontosabb üzenete. Emellett szól a vallás és a média erejéről is, és benne van Amerika azon arca is, amit a tévéből és moziból kevésbé ismerünk: a hétköznapi emberek élete, a metropoliszokon túli világ. Persze, a kisvárosokról is olvashatunk-nézhetünk megannyi alkotást, horror sztoriktól és a Twin Peaks-től kezdve a Született feleségek tévésorozatig, de Albom a hétköznapit és a csodát vagy csodavárást is elénk állítja. Teszi mindezt anélkül, hogy az agyat megfekvő mélységekig ásna, de ettől még az üzenete nagyon is pozitív és elgondolkodtató.

 

A regény remek fűszeréül szolgálnak azok az epizódok, melyeket Alexander Graham Bell, a telefon feltalálójának életéből idéz Albom. Ezeket ügyesen szövi a mondanivalóhoz és a történethez, s egyébként is többnyire sikeresen elkerüli a túlzott erőltetettség és szájbarágás csapdáit. Pár logikai baki azért akad, de ezek nem teszik tönkre a sztorit, az pedig nekem határozottan szimpatikus, hogy a befejezést ki-ki saját beállítottsága szerint értelmezheti. Avagy: a könyvre épp úgy áll, hogy lehet neki örülni és képtelenségnek venni, ahogy a mennyei hívásokra is.