Főkép

„Ha százszor kérték volna Maigret-t, hogy mesélje el ügyeinek egyikét, mindannyiszor alkalma lett volna, hogy olyan nyomozásról számoljon be, amelyben kulcsfontosságú, a szó szoros értelmében kényszerítő szerepet játszott önfejűségével, megérzéseivel, kiváló emberismeretével abban, hogy az igazság napvilágot lásson.”
 
Ez már a második Agave logó alatt megjelenő Maigret kötet, ami elsősorban azért különleges, mert nem egy, hanem rögtön négy történetet olvashatunk benne, igaz, ezek csupán 40-50 oldalas rövidkék, s nem ezek jellemzik az életmű egészét, ami jobbára regényekből áll. Hamarjában egyetlen hasonló gyűjteményre emlékszem (Maigret és a hajnali vendég), ami annak idején tetszett, szóval ezúttal is hasonló élményben bizakodva kezdetem el az olvasást.
 
Ezúttal sem csalódtam, mi több, Simenon újfent elvarázsolt. Ebben az esetben is teljesen helyénvalónak érzem korábbi véleményemet: „Bár bonyolultnak tűnnek, mégis rendre kiderül egyszerűségük, miközben azért messze állnak a kiszámíthatóságtól. Ráadásul belengi őket az a jellegzetes borongós-ködös hangulat, ami egyszerre idézi fel a nyirkos párizsi utcákat, a vidéket behálózó csatornákat, s nem utolsó sorban az embereket, akik rendre felfedik énjük sötétebb-világosabb felét.”
 
Aki esetleg még nem olvasott Maigret könyvet, az biztosan csodálkozni fog a felügyelő alkoholfogyasztásán. Nos, erre biztos magyarázat nincs, de egyrészt ezek a könyvek többnyire 50-60 évvel ezelőtt születtek, amikor azért még más volt a mértékletes ivás megítélése, másrészt meg a menet közben megejtett pohárkák segítenek a megfelelő lelkiállapot elérésében.
 
Szinte hihetetlen, ahogy Simenon képes ezekben a rövid írásokban ennyire furmányos és mégis egyszerű bűntényeket és persze a hozzájuk tartozó nyomozást olyan mélységben ábrázolni, hogy egy pillanatra sincs hiányérzetem. Sőt, épp ellenkezőleg, azon ámulok, mi mindent sikerült beletuszkolnia a történetekbe, amelyek ismét kelőképpen változatosak. Találkozunk bennük régi ismerőssel (a Balfácánnak becézett Lognon felügyelő), van köztük gyerekkori emlékekre épülő vidéki nyomozás, szerelem és értelmetlen gyilkosság. Mondjuk a Simenon által papírra vetett ügyek többnyire értelmetlennek tűnnek első pislantásra, hiszen nem rablás vagy családi perpatvar során elhalálozottak ügyében kell vizsgálódnia, hanem olyan esetekben, amelyek rendszerint semmi kapaszkodót nem nyújtanak a törvény embereinek.
 
De ez így jó, elvégre ennek köszönhetőn csodálhatjuk meg a Maigret-féle módszert, ami tulajdonképpen nem is létezik, miként ahhoz sem veszi magának a fáradtságot hősünk, hogy ítélkezzen a tettesek felett - az ő szerepe véget ér, amikor kiderül az a sokat emlegetett igazság.
 
A kötetben szereplő írások:
Maigret gyanút fog
A ministránsfiú vallomása
A világ legmakacsabb vendége
Nem szokás megölni a szegény fickókat
 
Részlet a regényből

 

A szerző életrajza