Főkép

Lassan negyven felé közelít a Park Kiadó logója alatt megjelenő Maigret könyvek száma, miként az kiderül a mostani kötethez mellékelt könyvjelzőből, melynek segítségével bárki rájöhet, mi hiányzik még odahaza ebből a sorozatból. Ez a darabszám nem csak azért okoz örömet számomra, mert egyfajta állandóságot jelent, hanem azért is, mert lassan, de biztosan haladunk a teljes életmű felé, ami ugye több mint száz Maigret kötetből áll, és nem utolsó sorban azért is, mert eddig az összesről írtunk ajánlót.
 
Igazából az a legkülönösebb, hogy nem tudok kirívóan gyenge címet mondani, valahogy mindegyik jó. Van, ami az adott pillanatban jobban megérint, mint a többi, de ez erősen hangulatfüggő. Mondjuk az is igaz, tizenéveseknek továbbra sem javaslom, hogy Simenon regényeivel kezdjék a krimiirodalom feltérképezését, ehhez ugyanis továbbra sem árt némi előtanulmány és pár év élettapasztalat.
 
A mostani kötetnél előzetesen nem tudtam mire számítsak, aztán az első novella olvasása közben megnyugodtam és meglepődtem. Eddig ugyanis azt tartottam, kell némi idő, mire Simenon megteremti azt a hangulatot, ami a történetek sajátja. Nos, ehhez nem kell neki harminc oldal, erre képes két-három oldal alatt is. Ráadásul ezek a történetek – nem tudok jobb szót rájuk – olyan Maigret-sek.
 
Bár bonyolultnak tűnnek, mégis rendre kiderül egyszerűségük, miközben azért messze állnak a kiszámíthatóságtól. Ráadásul belengi őket az a jellegzetes borongós-ködös hangulat, ami egyszerre idézi fel a nyirkos párizsi utcákat, a vidéket behálózó csatornákat, s nem utolsó sorban az embereket, akik rendre felfedik énjük sötétebb-világosabb felét…
 
A kötetben szereplő írások:
Hétfő úr
Pigalle utca
A bayeux-i gazdag özvegy
A vízbefúltak fogadója
A hajnali vendég

A szerző életrajza