Főkép Hihetetlen mire nem képes a film! Itt van például ez a saját bevallása szerint is legfeljebb közepes képességekkel rendelkező filmszínész, aki ennek ellenére világhíres lett, köszönhetően pár emblematikus szerepnek.
Hasonlóan érthetetlen sikerre csak a kellő marketinggel megtámogatott popsztárok közül tudok példákat, de azok csak egy-két évig boldogították a nagyérdeműt, aztán mindenki elfelejtette (többnyire) egyetlen slágerüket/lemezüket. Ellenben Roger Moore nemzedékeken átívelő karrierje bizonyos értelemben példátlan.
 
Pedig pályafutása elején senki sem gondolt hasonló sikerre, s bizony a korai években ő is megtapasztalta az ismeretlen színészek problémáit: munkanélküliség, pénztelenség, éppen ezért minden fizetős munkát elvállalt, legyen szó fotómodellkedésről vagy statisztálásról.
Pályatársaival ellentétben neki mégis sikerült kitörnie az ismeretlenségből – s ezt egyedül a szerencséjének köszönheti, mivel mindig jókor kínáltak fel számára egy-egy ígéretes szerepet.
 
Bár egyetlen felejthetetlen színészi alakítás sem köthető hozzá, fura mód három(!) szerepével beírta magát a filmtörténet nagykönyvébe.
 
Az első egyértelműen Ivanhoe megformálása volt (1958-59, 39 epizód), hiszen a kosztümös tévésorozatnak köszönhetően a vitathatatlanul jóképű színész közismert lett Angliában.
Ezt újabb címszerep követte az Angyal (The Saint) című tévésorozatban (ami Leslie Charteris népszerű krimisorozata alapján készült) hat évadon keresztül (1960-69, 118 epizód), ami a tévénézők körében világszerte ismerté tette a még mindig jóképű Moore-t.
 
Az utolsó epizódban Simon Templar (Angyal) egy amerikaival dolgozik együtt, s a nézők kedvező visszajelzése alapján újabb tévésorozat készült Minden lében két kanál címmel (az volt A rábeszélők, vagyis a The Persuaders! – bizonyságául a kreatív, ámde érthetetlen magyarításnak). Ez csupán 24 epizódot ért meg, de tovább erősítette Moore sármos angol arisztokrata karakterét.
 
A glória után a koronát egyértelműen James Bond szerepe tette fel színészünk fejére, hiszen hét alkalommal osztották rá az angol ügynök szerepét, s csupán kora miatt kellett átadnia helyét egy – véleményem szerint – még nála is gyengébb képességekkel rendelkező utódnak.
 
Ami ez után történt Moore életében, az filmes szempontból erősen feledhető (Kalandorok pl.). Természetesen az önéletrajz minden szerepre kitér, miként az MGM stúdióban eltöltött évekre is.
A másik furcsaság vele kapcsolatban, hogy akárcsak Tony Curtis, világhíresen is minden munkát elvállalt, ami pénzt hozott a konyhára (akár reklámfilmet is) – feltéve, ha a megbízónak futotta a gázsira.
 
Senki se várjon mélyenszántó gondolatokat, elmésségeket a könyvtől – Moore sokkal inkább infantilis felnőtt, aki szívesebben emlékszik ugratásokra és vicces sztorikra, mintsem maradandó mondatokat keresgéljen múltjában. Viszont zavarba ejtően sok színésszel került kapcsolatba az évek során, ezért aztán bőven van mire emlékeznie.
 
Ennyi léhaság után meglepődtem, amikor elérkeztünk az 1991-es évhez, ekkor ugyanis elvállalta az UNICEF 1 dolláros fizetéssel járó nagyköveti megbízását. Ettől kezdve a bohém, negyedik feleségét „fogyasztó” színész körbeutazta bolygónkat, és mindenütt a gyerekekért emelte fel a szavát. Ráadásul értelmes programokhoz adta a nevét, amelyek egy része sikeres volt.