Főkép Megfigyeltem valamit: ha egy sorozat megéri a negyedik kötetét, a rajongók nagyjából fellélegezhetnek, és reménykedhetnek abban, hogy lehetőségük lesz elolvasni megkedvelt hőseik történetének végét is.
Persze még ekkor sem biztos semmi, de kis tétekben már mernék fogadásokat kötni. Főleg, mert időközben már az ötödik (Feloldozott szerető) és hatodik (Megváltott szerető) kötet is megjelent.
 
De térjünk vissza Butch, az egykori gyilkossági nyomozó, és Marissa, a nemesi családból származó vámpír nő esetére, akik valamiért nem nagyon boldogulnak sem saját, sem egymás iránt érzett érzelmeikkel.
Szenvednek, nyalogatják a sebeiket, és várják a csodát. De legalábbis valamit, ami kibillenti őket ebből a Butch szempontjából legalábbis önpusztító állapotból.
 
Ez a valami persze nem is várat sokáig magára, és néhány alantas képében alakot is ölt. Akik akár egy parányit is képben vannak az Alantasok Társasága és a Fekete Tőr Testvériség között évszázadok óta tartó háborúval kapcsolatban, azok ebben a helyzetben egy lyukas garast sem adnának Butch életéért, se a Testvériség jövőjéért.
 
Csakhogy a természeténél fogva harcos férfit keményebb fából faragták, mint azt bárki hitte volna. Meg aztán történtek vele érdekes dolgok azóta, hogy összeköltözött a testvérekkel…
 
Ezeknek köszönhetően, meg persze annak, hogy valószínűleg valaki vigyáz rá, élve kerül ki az alantasok fogságából. Élve, de csak alig. Haldoklik, testvérei pedig – jobb ötlet hiányában – Marissát hívják segítségül.
Ezzel pedig egymás felé is lökik a szerelmeseket. Bár ez a szerelem csak akkor teljesülhetne be maradéktalanul, ha Butch is vámpír lenne. De nem az. És nem is válhat azzá, hiszen J. R. Ward világában annak születni kell. Persze mindig van egy apró betűs rész…