Joanne Harris: Bársony és keserű mandula
Írta: Uzseka Norbert | 2008. 11. 28.
Nem ez az első Joanne Harris könyv, aminél leírom: aki csak a Csokoládé című regényéből készült filmet látta, és abból indul ki, alaposan meg fog döbbeni, ha elolvassa ezt - de ennél fog a leginkább.
Eredetileg 2004-ben jelent meg ez a 22 novellát tartalmazó kötet, Jigs & Reels címmel, amit nehéz lenne jól magyarítani, és nem igazán szolgálná a kiadó érdekeit, ezzel együtt a Bársony és keserű mandula címnek is van létjogosultsága, még ha nem is fejezi ki azt a változatosságot, ami ebben a varázsos könyvben vár az olvasóra.
Mert minden novella más és más; olyan sziporkázó ötletparádéban van részünk, amilyet mondjuk Neil Gaimannél tapasztalhatunk, sőt, helyenként még Ray Bradbury felülmúlhatatlan novelláinak szintjét is megközelíti. És bár sok írásban megjelenik az a fűszer-, íz- és illatgazdagság, ami Joanne „gasztroregényeit" jellemzi, és akadnak szívet melengető, szép, finom pillanatok is - valójában nem ezek vannak túlnyomó többségben.
Ami közös ezekben a novellákban, az az írónő életismeretéből ered. Még legbizarrabb, legfurább, legijesztőbb történeteiben is ott van a valós élet, az emberi lélek, viselkedés és motivációk ismerete, ami azonban nem holmi pszichológiai tudás, hanem a megélt életből és a mindenre nyitott és kíváncsi írói hozzáállásból fakad.
Így pl. a Gastronomicon Lovecraft-paródiája (melyben Joanne öniróniája is megcsillan) nem az ősi „szakácskönyv” által megidézett, elmondhatatlan szörnyegetekről szól, hanem egy házasságról, egy nagyon is emberien viselkedő feleség szemszögéből.
Ügyes szerkesztői húzás, hogy a kötetet a „Faith és Hope vásárolni indulnak” nyitja. Két öreg hölgy, egyikük vak, másikuk tolókocsiba kényszerült, megszöknek a (több írásban is újra felbukkanó) Meadowbank Idősek Otthonából, hogy Londonba utazzanak egy koktélcseresznye-piros cipellő kedvéért.
Annyi valódi báj, szépség és kedvesség van ebben az írásban, annyi igazi élet, annyi finom humor, hogy az olvasó azonnal beleszeret a könyvbe, és bizonyosan végigolvassa az egészet.
Márpedig aztán jönnek keményebb írások… De igazából ez az első is épp elég sokat árul el az igazi életről. Hasonlóan emberséges történet még az „Uzsonna, madarakkal” és az „Álom Tesco-kivitelben”.
Bár volna mit mondanom mindegyik sztoriról, csak néhányat említek meg, hogy érzékeltessem a gyönyörködtető változatosságot. A” Csúnya Nővér” a közismert Hamupipőke mese szokatlan aspektusból. „A `81-es osztály” egy boszorkányképző nevezett évfolyamának huszadik évfordulós találkozójáról szól, s igencsak emberinek mutatja a mágikus hatalommal bíró hölgyeket.
Több írás is elborzasztó jövőképet fest, hol Szép új világ-módra („Szia, Viszlát!”, „Hely a nap alatt”), hol Philip K. Dick meg Bradbury szellemiségét idézőn (pl. „A J-ZUS gén”); előbbiekben különösen erős a jelenkori civilizációnkat, társadalmunkat kritizáló hang.
Joanne leplezetlenül rühelli a csinált divatokat, a tökéletes alakú, szépségű ember képét sulykoló médiát, az elembertelenedést (ld. még: „Bárki lehet Nyalókalány!”).
Külön érdekesség, hogy miközben írónőnk a sok-sok különféle, érdekes ötletből remek történeteket kanyarít, melyek egyike végigvisz egy adott hangulatot, képet, másika ütős csattanóra épít, harmadika meg megfejthetetlen és félelmetes - néha tetten érhető egy-egy olyan részlet megszületése, ami későbbi regényeiben visszaköszön.
Így például (ha nem csalódom) itt írta le először a St. Oswald fiúgimnázium nevét, ahol aztán az Urak és játékosok című regénye játszódott, valamint az említett ragyogó piros cipőhöz nagyon hasonló lett a „címszereplője” a Csokoládénak (ami nálunk Csokoládécipő címmel jelent meg, ám eredetiben Nyalókacipő). Az ilyen apróságok miatt is annyira szerethetők Joanne Harris írásai.
Kapcsolódó írás: