Middlemarch

Viktória királynő – 1837-ben, tizennyolc évesen, nagybátyja, IV. Vilmos halála után lépett trónra – uralkodása ellentmondásokkal teli, ám összességében igen dicső korszaka az angol történelemnek. A Viktória uralkodása alatt zajló ipari forradalom, a gyarmatokról származó olcsó áru jelentős vagyonosodást, a középosztály felemelkedését eredményezte. A művészetekre egyszerre volt jellemző a finom részletgazdagság és az elfojtott szenvedélyek forrongása. Az irodalomban ekkoriban indult meg a női írók nagyarányú megjelenése (a Brontë nővérek, Elizabeth Barrett-Browning, George Eliot), ekkor írta nagy regényeit Dickens, Kipling, Thackeray, ekkor teremtette meg Sherlock Holmes felejthetetlen alakját Arthur Conan Doyle és ekkor írta szalonvígjátékait Oscar Wilde.

A szövevényes történet színhelye egy képzeletbeli angol vidéki kisváros, Middlemarch, valamikor a XIX. század elején. Ezt a várost tartja sakkban vagyonával (amiről később kiderül, hogy nem egészen tisztességesen szerezte) a helyi elöljáróság oszlopos tagja, Mr. Bulstrode (Peter Jeffrey). Ide érkezik a fiatal, ambiciózus és idealista orvos, Dr. Tertius Lydgate (Douglas Hodge), aki reformokra készülve korszerűsíteni igyekszik a helyi állapotokat. Őiránta kezd gyengéd érzelmeket táplálni a megbecsülésnek örvendő Vincy-család lánygyermeke, a sekélyes és követelőző Rosamond (Trevyn McDowell), aki később feleségül is megy hozzá. Testvére, Fred (Jonathan Firth) beteges játékszenvedélyéről és kicsapongó életmódjáról híres/hírhedt, ami egyrészt akadályozza gyermekkora óta tartó szerelme beteljesedését, másrészt egész családját veszélybe sodorja, ezért minden erejével változtatni kíván rajta.

Itt él a fiatal és idealista Dorothea Brooke (Juliet Aubrey) is, a reformpolitikával foglalkozó Arthur Brooke (Robert Hardy) unokahúga, aki a tisztelet és elismerés alapján kíván házasságot kötni egy nála jóval idősebb tudós férfival, Edward Casaubon-nal (Patrick Malahide). Miközben házasságuk lassan kibontakozik, a férfi unokaöccse, Will Ladislaw (Rufus Sewell) reménytelen szerelemmel sóvárogva figyeli a fiatalasszonyt. Szóval Middlemarch lakóinak mindennapi problémái (eddig ráadásul csak a komolyabb dolgokkal foglalkoztunk) nem éppen unalmasak. A mesterien szőtt szálak egy minden újra vágyakozó, ám a hagyomány és bigottság falairól visszapattanó közösséget mutatnak be. A történetek tökéletesen illusztrálják a szerző egyik híres idézetét, mely szerint: „A fejlődés legfontosabb kulcsa az emberi választásban rejlik.”

A forgatókönyv annak az Andrew Dawisnek a keze nyomát dicséri, akinek nevéhez többek között olyan forgatókönyvek fűződnek, mint a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök!, Bridget Jones naplója, A panamai szabó, Édesek és mostohák, A hiúság vására, Emma, illetve a Büszkeség és balítélet. Aki látta a Jane Austen regénye alapján, BBC feldolgozásban készült Büszkeség és balítéletet, és olvasta is az eredeti regényt, tudhatja, hogy Andrew Davis milyen hihetetlen módon képes egyensúlyt és harmóniát teremteni a könyv-forgatókönyv-film tengelyen, ami, valljuk be, mostanában még annyira sem jellemző a forgatókönyvírókra, mint korábban. Egy-egy filmes adaptáció kapcsán az embernek kedve támadna súlyos verésben részesíteni azt, aki felelős a végeredményért. Szerencsére azért akadnak olyan emberek is, mint Andrew Dawis, akinek a neve – legalábbis számomra – garantálja, hogy nem fogok csalódni.

A remek, egészséges brit lokálpatriotizmusról tanúskodó forgatókönyv alapján Anthony Page - aki az elmúlt évtizedekben többek között olyan filmekkel jelentkezett, mint az Élő bomba, Szemenszedett hazugságok, Mint űzött vadak, Bűnbocsánat, Londoni randevú - ült a rendezői székbe. Az ő legnagyobb felelőssége abban állt, hogy a film egészéhez legjobban passzoló csapatot találjon, legyen szó a stáb fontosabb tagjairól, illetve a színészekről. Az élet sója, Trainspotting, Sekély sírhant című filmekben közreműködő Brian Tufano operatőr például nagyszerű választásnak bizonyult, hiszen képi világában tökéletesen megragadta mindazt, amit George Eliot regénye mondani akart.

Az 1993-ban elhunyt Stanley Myers zeneszerző nem először dolgozott együtt Anthony Page rendezővel (lásd még: Szemenszedett hazugságok, Bűnbocsánat, Monte Carlo, ezért nem csoda, ha most is nagyszerűen megtalálták egymással az összhangot. Nem mondom, hogy felejthetetlen a zene, mert önmagában, képek nélkül nem állja meg a helyét, viszont azt mindenképpen el lehet mondani róla, hogy tökéletes harmóniában van a filmmel, amiben valószínűleg szerepe van a másik zeneszerző, Christopher Gunning személyének, aki legjobb tudomásom szerint ezen kívül csupán két 2004-ben készült Poirot-filmben (Halál a Níluson, Hétvégi gyilkosság) bizonyította tehetségét.

Juliet Aubrey - aki olyan mozi- és tévéfilmekben szerepelt, mint a Bertie és Elizabeth; Ella két anyukája; Iris - Egy csodálatos női elme; Újra a régi; Éjjeli lepke; A szerelem étke; Jákob; Jónás, aki a cethal gyomrában élt - egyszerűségéből fakadó különleges kisugárzásával tökéletes választás volt az ártatlan idealista, Dorothea Brooke szerepére, aki a kor divatjával ellentétben nem a rang és a vagyon, hanem a tisztelet és elismerés alapján kíván házasságot kötni, jelen esetben a nála jóval idősebb tudóssal, Edward Casaubon-nal. Fantasztikus alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó BAFTA-díjat.

A fura, valljuk be, „szent őrületében”, a más emberek iránti majdnem tökéletes közönyében és különcségében sokkal inkább ellenszenves, mint szeretni való Mr. Casaubon-t alakító Patrick Malahide (Amnézia, Rabold a nőt!, Sade márki játékai, A szépész és a szörnyeteg, Utánunk a tűzözön, Kettős halál, A Kincses sziget kalózai, Decemberi menyasszony) olyan szinten képes ellenszenvet kiváltani az emberből, hogy szinte örülünk, amikor egészsége megrendül, illetve amikor később meghal. És ha eddig esetleg lettek volna pozitív érzéseink vele kapcsolatban, a módosított végrendelet után, amivel még halálában is csak fájdalmat és szenvedést okoz ifjú és csinos feleségének, egészen biztosan ezek is elenyésznek.

Dorothea nem sokkal a házasságkötés után ráébred szörnyű tévedésére. Kétségbeejtő és elviselhetetlen helyzetén csak tovább ront férjének unokaöccse, a fiatal és szenvedélyes Will Ladislaw, aki első látásra beleszeret a fiatal és szép nőbe. A reménytelenül szerelmes Mr. Ladislaw-t alakító Rufus Sewell (Trója - Háború egy asszony szerelméért, Hóhatár - A félelem felpörget, Lovagregény, A tengeri szörny, Áldott a gyermek, Az Ezeregyéjszaka meséi, Az egzotikus sziget, Dark City, Erdőlakók, Három férfi és egy nő, A velencei kurtizán, Carrington - A festőnő szerelmei, Győzelem) első ránézésre ugyan nem éppen az ideális hősszerelmes, mégis tökéletesen alakítja a hirtelen fellobbanó, már-már pusztító erejű szerelmét sokáig magába fojtó, kirobbanni vágyó érzelmeit és indulatait máshol levezető, kiszámíthatatlan fiatalember szerepét.

A BBC által prezentált fényűző, spórolásmentes, minden szempontból kielégítő adaptáció alapjául a modern (realista) angol irodalom egyik előfutárának tekinthető George Eliot – valódi nevén Mary Ann Evans (1819. november 22.-1880. december 22.) – epikus családregénye, a Middlemarch szolgált. A televíziós feldolgozásért kiáltó, több szálon futó történet hét (egyenként kb. 50 perces) részben, fantasztikus szereplőgárda segítségével kel életre, és épp oly mélyen megindító, amilyennek az író szánta. Szerelem, csalódás és zsarolás, ezek az érzelmek és helyzetek a regény alappillérei, melyekhez a XIX. századi Anglia egyik legfontosabb korszaka biztosítja a történelmi hátteret.

Extrák:
Előzetes
Ajánló
„Így készült” (magyar felirattal)

Kapcsolódó írásunk:
Middlemarch: A regény megírásának és kiadásának története

George Eliot életrajza