Főkép

A három yorkshire-i papkisasszonyokat, vagy ahogy a világirodalom megismerte őket, a Brontë nővéreket – Anne (1820. január 17. – 1849. május 28.), Emily (1819. június 30. – 1848. december 19.), Charlotte (1816. április 21. – 1855. március 31.) –, valamint három testvérüket (két lány és egy fiú) édesanyjuk 1921-ben bekövetkezett halála után először rideg nagynénjük nevelte, majd a lányokat apjuk beadta egy papi leányneveldébe, ahonnan a két legidősebb lány halála után ki is vette őket.

Rengeteget olvastak, tizenévesen pedig már verseket és folytatásos történeteket írtak, igaz, ekkor még közösen. Charlotte és Emily saját iskolát szerettek volna nyitni, ezért Brüsszelbe mentek nyelvet tanulni. Különféle családi problémák miatt a tanulást azonban csak Charlotte folytatta, aki közben beleszeretett az iskola igazgatójába. Ez a szerelem szolgált alapjául Az angoltanár (The Professor) című első regényének, amely egyszer évekkel korábban, más kiadó gondozásában, más fordításban, rendkívül szerencsétlenül megválasztott borítóval, és a mű színvonalához méltatlan külalakkal már megjelent.

A mostani kiadás sokkal színvonalasabb, jobban illik a tartalomhoz, ami bár nem olyan elemi erejűen maradandó, mint leghíresebb regényéé (Jane Eyre), sőt, kis rosszindulattal akár ujjgyakorlatnak is tekinthető, mégis emlékezetes darab.

Egy arisztokrata családból származó fiatalember sok hányattatás után Brüsszelbe kerül, ahol angoltanárként helyezkedik el egy fiúnevelő intézetben, majd idővel óraadónak hívják a szomszédos leánynevelő intézetbe is, ahol a diákok némelyike, mi több, az igazgatónő is megpróbálják elcsábítani. A fiatalember már-már gyengéd érzelmeket kezd táplálni a hölgy iránt, amikor egy véletlen folytán kihallgat egy beszélgetést. Ráadásul egy különös tanítvány is feltűnik az osztályban…

Charlotte nem olyan kaliberű tehetség, mint Emily, akinek a XIX. század egyik reprezentatív nagy regényét köszönhetjük (Üvöltő szelek), de kitűnő elbeszélő. Laza szerkezetű, humor nélküli, úgynevezett „guvernant” regényeiben a puritán lelkület és a lázadó szenvedély küzdelmének sajátos elegyét jeleníti meg. Műveinek hősei, legyenek akár férfiak vagy nők, bár olykor megmosolyogtatóak, hiszen ábrázolásuk romantikusan túlzó, máig érvényes leckét adhatnak nekünk szorgalomból, tisztességből, méltóságból, valamint önmagunk és mások egyéniségének megalkuvást nem tűrő tiszteletéből.

Ha 1855-ben Patrick Brontë tiszteletes nem vette volna rá Mrs. Gaskellt, hogy írja meg Charlotte életrajzát, amivel tulajdonképpen megtette az első lépést a Brontë testvérek „felfedezése” felé, talán nem ennyi, de kétszer ennyi évtized telt volna el, mire a Brontë név bekerült volna az irodalmi köztudatba, és elnyerte volna méltó megbecsülését.

 

A szerző életrajza