Charlotte Brontë életrajz

Írta: Tóth Gizella | 2013. 10. 13.

„A saját utamat kell járnom halálom órájáig, ugyanis mások elgondolásait nem érthetem, nem követhetem és nem válthatom valóra, csak a magamét.”(Charlotte Brontë)

Három nő, három papkisasszony, aki a saját útját próbálta járni, a saját elgondolásait igyekezett valóra váltani rövid élete, s drámaian rövid irodalmi pályafutása alatt, mégis e rövid idő alatt saját fantáziájára és szűkös tapasztalataira támaszkodva maradandót alkotott, örökre beírva magát a világirodalomba.

Ha az ember azt a nevet hallja, Brontë, máris sorolja: Jane Eyre, Üvöltő szelek, Wildfell asszonya – Charlotte, Emily, Anne…

A Brontë nővérek élete az idők során majdnem olyan romantikussá lett, mint az általuk írt romantikus regények, melyek igazából az angol romantika (nagy)regényei. A közel teljes elszigeteltségben élő, szigorúan vallásos apa és jólelkű, de tartózkodó anyai nagynéni felügyelete alatt nevelkedő három lány és a fivérük, Branwell élénk fantáziájuk segítségével képzeletbeli birodalmakat teremtettek maguknak, melyeknek lakóit különféle szerepekkel ruházták fel, s amelyek megalapozták a lányok későbbi irodalmi munkásságát. A magányos zsenik mítosza nem sokkal Charlotte Brontë halál után született, és hozzájárult a lányok írásainak népszerűsítéséhez az olvasók nemzedékeinek körében. Még akkor is, ha ez a mítosz nem pontosan tükrözi a Brontë nővérek életének számos aspektusát.

Charlotte Brontë, talán a legismertebb a Brontë nővérek közül, a yorkshire-i Thorntonban született 1816. február 21-én egy ír anglikán pap, Patrick Brontë és felesége, Maria Branwell hat gyermeke közül harmadikként. A gyerekek kicsik még, amikor az apát káplánná nevezik ki Haworthba, és az egész család az „isten háta mögötti kis fészekbe” költözik. Charlotte csak ötéves, amikor édesanyja rákban meghal. A testvéreket elárvulásuk után anyai nagynénjük, Elizabeth Branwell nevelte.

Charlotte nyolcéves, amikor a két idősebb lányt, Mariát és Elizabethet, majd augusztusban őt, novemberben pedig Emilyt is elküldik a Cowan Bridge-i Clergy Daughters’ iskolába, egy papi gyermekek számára létesített jótékonysági intézetbe. A mostoha körülmények, a szegényes, rideg környezet valamennyiük egészségét kikezdi. A két idősebb nővért halálos betegen viszik haza az iskolából, és a következő évben mindketten meg is halnak tuberkulózisban. Charlotte később erről az iskoláról mintázza Lowoodot Jane Eyre című művében. A regénybeli Helen Burns nővérének, Mariának az emlékét őrzi.

Bár Charlotte rövid időt eltölt két másik iskolában is, neveltetése leginkább otthon zajlik. A négy gyerek ekkoriban kezd kialakítani egy ábrándvilágot. Charlotte leírja, hogyan ültek egy este a konyhában, kint zúgott a téli szél, bent a tűz kellemes meleget árasztott, s világított is egyben, mert a takarékos cseléd nem engedett gyertyát gyújtani. S akkor hirtelen az az ötletük támadt, hogy mindegyikük választ magának egy-egy szigetet, s benépesíti kedvenc hőseivel, akik között nem csak a Napóleon-verő Wellington, hanem Walter Scott is ott van. Más alkalommal Branwell játék katonái indítják el hasonló kalandozásra gyermeki fantáziájukat. A fakatonákból sarjadt „tizenkét ifjú” országot alapít Afrikában, felépíti Üvegvárost, s ezen a csodálatos helyen megindul az élet, folyóiratok, könyvek jelennek meg, politikai harcok tombolnak, a háború és a béke eseményei követik egymást. Megjelenik az Ifjak Lapja, a legváltozatosabb tartalommal, képekkel, hirdetésekkel. A közös világ idővel kettészakad, Charlotte és Branwell Angria fölött uralkodik, ahol szilaj indulatú és ellenállhatatlan byroni hősök veszik be gyönyörű szép hölgyek olvadékony szívét, Emily és Anna pedig a komor, ködös Gondal ossziáni tájain szövögeti a szenvedély történeteit, írnak prózát és verset, kitalálnak számtalan mesét, megrajzolnak tömérdek jellemet. Charlotte esetében maradtak ugyan fent ezekből a maguk mulatságára írt zsengékből, de Emily és Anne esetében egy fia sor sem maradt a gondali történetekből, csak emlékezés alapján lehet tudni, hogy voltak.

Charlotte a Roe Head-i iskolában folytatja tanulmányait 1831 és 1832 között. Itt köt egész életen át tartó barátságot Ellen Nussey-vel és Mary Taylorrel. Ebben az időben (1833) írja a Zöld törpe című művét. 1835 és 1838 között tanárként dolgozik. 1839-ben különböző családoknál kezd dolgozni nevelőnőként Yorkshire-ben – egészen 1841-ig. Testvérei is próbálkoznak a tanítással; Emily csak intézetben, pár hónapig, Anne Charlotte-hoz hasonlóan családoknál is nevelőnősködik. Nem csak regényeik – Charlotte Jane Eyre-je vagy Anne nevelőnő-regénye, az Agnes Grey – őrzik ekkori élményeiket, hanem Charlotte levelei is, például az, amelyiket Emilyhez írt, s amelyben beszámolt egy yorkshire-i gyáros családnál szerzett első tapasztalatairól. Az elkényeztetett csemetékkel nem lehetett bírni, a ház úrnője mélységesen lenézte a nevelőnőt, s igyekezett munkaerejét minél jobban kihasználni.

Milyen más lehetőség állt még egy szegény papkisasszony előtt abban a korban? Charlotte és húgai elhatározzák, hogy saját iskolát nyitnak Haworthban. Hogy esélyük legyen a sikerre, meg kell tanulniuk franciául, ezért Charlotte és Emily Brüsszelbe utazik. Magányosnak érzik magukat, de a nyelvtanulásban remekül haladnak. Mindössze tíz hónapot töltenek itt, mert a nagynénjük, Elizabeth Branwell 1842 októberében meghal. Charlotte visszatér még egy évre, de ekkor már nem csak tanul, hanem tanít is. Beleszeret az igazgatójába, Monsieur Hégerbe, akivel hazatérése után is levelez, és akit sohasem felejt el. Charlotte boldogtalan Brüsszelben, magányosnak érzi magát és honvágya is van, ezért 1844-ben végleg visszatér Haworthba, és később brüsszeli tartózkodásából merít ihletett Az angoltanár és Vilette című regényeihez.

1845 a kudarcok és a sikerek éve. Az iskolaalapítás nem sikerül, egyetlen tanítvány sem jelentkezik. Nyilvánvalóvá válik, hogy Branwell, akihez annyi reményt fűztek, sohasem fogja azokat beváltani. Az akaratgyenge fiatalember egyre többet iszik, amely csak súlyosbítja meglévő krónikus légcsőhurutját, és három évvel később el is viszi. Ugyanakkor kiderül, hogy egyik lány sem állt meg a gyerekkori írogatásoknál, mindannyian rejtegetnek írásokat fiókjuk legmélyén. Közös kötetet állítanak össze, amelyet a következő év tavaszán Currer, Ellis és Acton Bell álnéven és saját költségen meg is jelentetnek. Bár a könyv nem kelt nagy érdeklődést (csak 2 példányt adtak el belőle), a testvérek mégis úgy döntenek, hogy folytatják az írást, és elkezdenek dolgozni első regényeiken. Emily és Anne művét, az Üvöltő szeleket és az Agnes Greyt hamarosan el is fogadják, Charlotte elsőszülöttjét, Az angoltanárt azonban minden kiadó visszautasítja.

1846 nyarán Charlotte elkíséri az apját Manchesterbe szemműtétre, és itt, idegen környezetben kezdi el írni a Jane Eyre-t. A regény tulajdonképpen önéletrajzi jellegű, a hősnő lelki- és gondolati világa, érzései mind-mind Charlotte élményeiből fakadnak. Otthon húgai érdeklődve hallgatják a készülő mű tervét, de vitába szállnak nővérükkel állítva, hogy egy regényhősnő csak akkor lehet érdekes, ha szép. Charlotte elhatározza, hogy bebizonyítja, nincs igazuk. „Hősnőm éppolyan jelentéktelen és kicsi lesz, amilyen én vagyok – mondja nekik –, s mégis kelt majd akkora érdeklődést, mint a ti szépségeitek.” A Jane Eyre 1847-ben jelenik meg, két hónappal korábban, mint az Üvöltő szelek és az Agnes Grey. Nagy feltűnést kelt, háttérbe szorítva húgai írásait. Sokan azt hiszik, hogy az Üvöltő szelek a Jane Eyre szerzőjének egy korábbi próbálkozása, ráadásul az álnevek körül is problémák adódnak, ezért Charlotte és Anne Londonba siet, hogy tisztázza a félreértést.

A londoni izgalmak, boldogság és hírnév után szomorú időszak következik. 1848 szeptemberében meghal Branwell, majd decemberben Emily, akit Charlotte mindenkinél közelebb érzett a szívéhez, a következő év májusában pedig Anne következik, miután második regénye, a Wildfell asszonya is napvilágot látott.

Charlotte-ot londoni kiadója sürgeti minél több regény megírására, s ő kicsit szorongva fog neki az írói pályának, mert úgy érzi, nincs elég élménye, amelyből meríthetne. 1849-ben azért megjelenik a Shirley. Ebben egyrészt szülőföldjének közeli múltjához, a yorkshire-i szövőmunkások gépromboló lázongásához nyúl vissza a témáért, másrészt a regény két főszereplőjében testvéreinek állít emléket: a címszereplő Shirleyben Emilynek, olyannak ábrázolva őt, amilyenné válhatott volna, ha megvannak rá a lehetőségei, Caroline-ban pedig Anne alakját igyekszik megörökíteni. (Érdekesség és első olvasásra talán fel sem tűnik, de Caroline anyjának a keresztneve Agnes, máshol pedig említik, hogy a lánykori neve Grey, így tehát ugyanaz volt a neve, mint Anne első, önéletrajzi ihletésű regénye főszereplőjének.) Következő regénye, a Villette, csak 1853-ban kerül a közönség elé. Főszereplője, Lucy Snowe alakja szintén Charlotte jellemvonásait viseli, s éppúgy a brüsszeli emlékeket, tanár és tanítvány szerelmét dolgozza föl, mint Az angoltanár, amely az írónő életében nem jelent meg.

Testvérei halálával Charlotte egyedül marad idősödő édesapjával, akit nem akar magára hagyni, ezért csak ritkán, rövid időre mozdul ki Haworthból. A Jane Eyre sikerére való tekintettel és a kiadója javaslatára igyekszik minden évben feljutni Londonba, ahol barátságot köt Harriet Martineau-val, elbeszélget a csodált Thackeray-vel; egyszer a Tóvidékre is meghívják, ahol megismerkedik Elizabeth Gaskell-lel, későbbi életrajzírójával.

1854 júniusában Charlotte házasságot köt apja segédlelkészével, Arthur Bell Nicholls-al, de első házassági évfordulójukat már nem éri meg. Kilenc hónap múlva, Emma című regényét töredékben hagyva, terhessége alatt hal meg (1855. március 31.), a halotti bizonyítványa szerint tuberkulózisban, de vannak olyan feltételezések is, hogy a terhesség miatti túlzott hányás volt az oka. Olyan híresztelések is terjedtek, hogy tífuszban halt meg, amit valószínűleg a Brontë háztartás legöregebb szolgálójától, Tabitha Ackroydtól kapott el, aki nem sokkal előtte halt meg. A családi kriptában van eltemetve a haworthi Szent Mihály-templomban, ahol Anne kivételével minden testvére nyugszik. Édesapjuk mind a hat gyermekét túlélte.

Művei:

Regények:

Jane Eyre (1847)

N. Kiss Zsuzsa fordításában: Ulpius-ház, Bp., 2007
A lowoodi árva címen, rövidítve, Szász Imre átdolgozásában: Könyvmolyképző, Szeged, 2007, 2005, Móra, Bp., 1999, 1984, 1977, 1969, 1967
Ruzitska Mária fordításában: Lazi, Szeged, 2011, Pannon Lapok, Zalaegerszeg, 2010, Palatinus, Bp., 2005, Európa, Bp., 1991, 1986, 1984, 1976, 1972, 1970, 1969, 1968, 1964, Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1963, Állami Irodalmi Művészeti Kiadó, Bukarest, 1963, Európa, Bp., 1962, 1959
A lowoodi árva címen, Fónagy Iván fordításában: Bibliotheca, Bp., 1942
A lowoodi árva címen, Honti Vilma fordításában: Győző Andor, Bp., 1935 (Currer Bell néven)
Huszár Imre fordításában: Légrády, Bp, 1873 (Currer Bell néven)

Shirley (1849)

Szepessy György fordításában: Lazi, Szeged, 2011, Palatinus, Bp., 2004, Európa, Bp., 1984, 1977, 1975

Villette (1853)

Róna Ilona fordításában: Lazi, Szeged, 2012, Ulpius-ház, Bp., 2007, Palatinus, Bp., 2005, Európa, Bp., 1985, 1974, 1973, 1969, 1967

The Professor (1857)

Az angoltanár címen, Barcza Gerda fordításában: Lazi, Szeged, 2004
A különös tanítvány címen, Bányai Geyza és Gellért György fordításában: Ulpius-ház, 2006, Nesztor, Bp., 1993, 1992
A tanár címen, Júlia (Szász Julianna) fordításában: Stein, Kolozsvár, 1874-75 (Currer Bell néven)

Kisregények - Tales of Angria:

Mina Laury (Mina Laury) (1838) / Napi események (Passing Events) (1836)

Németh Anikó fordításában: Lazi, Szeged, 2006

A Stancliffe-fogadó (Stancliffe`s Hotel) (1838) / Henry Hastings kapitány (Henry Hastings) (1839)

Sóvágó Katalin és Szepessy György fordításában: Lazi, Szeged, 2005 (utóbbi a Vilette-tel együtt is: Európa, Bp., 1974)

Caroline Vernon (Caroline Vernon) (1839) / Julia (Julia) (1837)

Borbás Mária fordításában: Fapadoskönyv, Bp., 2011 (csak a Caroline Vernon)
Németh Anikó fordításában: Lazi, Szeged, 2005

Verseskötete:

From Retrospection (1835)

Források:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Charlotte_Bront%C3%AB

http://www.literatura.hu/irok/romantik/charlotte_bronte.htm