FőképA társadalom fehér cápái, a pszichopaták azért nagyon veszélyesek, mert kímélet nélkül, a lelkiismeret és együttérzés teljesen hiányával, a bűntudat és megbánás legkisebb jele nélkül, tökéletesen önző módon veszik el mindazt, ami kell nekik, és tesznek meg bármit, amihez és ahogy kedvük van. Semmi és senki nem érdekli őket, csak és kizárólag saját szükségleteik és vágyaik kielégítése. Cselekedeteik a legtöbb esetben nem mások, mint a másik ember kárára elkövetett önös vágykielégítések. Optimális esetben „csupán” anyagi és erkölcsi kárt okoznak, rosszabb esetben azonban elveszik áldozatuk életét is.

Robert D. Hare könyve megírásával nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy frontális támadást intézzen a pszichopátia ellen. Mégpedig azzal, hogy több évtizedes kutatómunkájának eredményét, illetve következtetéseit megosztja a nagyközönséggel, mintegy tájékoztatva őket a rájuk leselkedő veszélyekről. Ezzel persze nem oldja meg a problémát, csupán preventív megközelítést alkalmaz, amelynek segítségével csökkenthető az áldozatok száma, illetve a nekik okozott kár mértéke. És ami a legjobb az egészben, a szerző célját úgy kívánja elérni, hogy mondanivalóját nem a tudományos elefántcsonttoronyból zengi a tömeg felé, hanem igyekszik maximálisan közérthető, mégsem túlságosan leegyszerűsített formában beszélni a pszichopata személyiség halálos rejtelmeiről.

A médiában egymást érik az erőszakos bűncselekményekről, és a pénzügyi botrányokról szóló híradások. A tömegek pedig falják ezeket a híreket. Mint ahogy elolvassák azokat a könyveket, megnézik azokat a filmeket, amelyek sorozatgyilkosokról (pl.:Vörös sárkány, A bárányok hallgatnak, Hannibal, Egy ágyban az ellenséggel), csalókról, szélhámosokról, és a szervezett bűnözésről szólnak. Robert D. Hare persze erre a jelenségre is szán egy kis időt, mert úgy ítéli meg, fontos, hogy beszéljen róla. Hogy elmondja, egyes vélekedések szerint saját elfojtott, belső kontroll nélküli fantáziáink törnek felszínre a maguk békés módján akkor, amikor befeledkezünk az ilyen történetekbe. Hiszen szobánk magányában, vagy az elsötétített teremben háttérbe szorul tudatos, morális világunk, amikor nem korlátoz minket a felettes én, a lelkiismeret, és látszólag következmények nélkül élvezhetjük az agresszivitást.

Persze Robert D. Hare azt is elmondja, hogy az egészséges pszichével rendelkező emberekre ezek a könyv- és filmélmények jótékony hatással vannak, hiszen emlékeztetik őket azokra a veszélyekre és mérhetetlen pusztításra, amiket a pszichopátia jelent; ám azokra is jótékony hatással lehetnek, akiknek belső normarendszere még nem fejlődött ki egészen, még nem egészen vannak tudatában egyes cselekedeteik pontos következményeinek.

A köztünk élő pszichopaták világa sokkoló. Hiszen – egyes vélekedésekkel ellentétben – ők nem őrültek. Nagyon is tisztában vannak azzal, mit csinálnak. Csakhogy hiányzik belőlük az a belső normarendszer, az a morális gát, amit hívhatunk akár lelkiismeretnek is, ami megakadályozná őket cselekedeteik végrehajtásában. Sok esetben köztünk élnek, úgy, hogy nem is tudunk róluk. Hiszen semmi olyat nem tesznek, amivel magukra irányítanák a figyelmet. Bár a pszichopaták között vannak erőszakos hajlamúak is, sokkal nagyobb veszélyben van tőlük megtakarított pénzünk, mint az életünk. Hála azonban Robert D. Hare könyvének, van esélyünk felismerni a veszélyt.