Főkép

Valószínűleg nagyon nehéz dolog anyának lenni. Nem ecsetelném, hogy mi mindenért, inkább csak egy bizonyos témakört emelnék ki: az anya-lánya kapcsolatot, ami, ha nem éppen felhőtlen, alapvetően képes megmérgezni az érintettek jelenét és jövőjét. Ráadásul minden baj forrása a múltban keresendő. Az anya-lánya kapcsolat ugyanis generációk óta létező problémákat görget magával. Mondhatni, generációs különbségek nehezítik a békés egymás mellett élést. Legalábbis az esetek egy bizonyos részében. Abban, ahol az anya nehezen (vagy egyáltalán nem) veszi tudomásul, hogy lánya nem az ő fiatalkori vágyainak megvalósítója, és nem azt csinálja, amit ő szeretne, hanem a kor „parancsai” szerint, saját elképzelési szerint alakítja az életét. Abban, ahol a lány figyelmen kívül hagyja az anyai intelmeket, a társadalmi elvárásokat, ám ha a sors úgy hozza, egyetlen mozdulattal képes felrúgni mindent, és úgymond visszaköltözni a szülői házba, felforgatva ezzel a nélküle kialakított életet.

Márpedig ez rendkívül önző magatartás. És ezt a szülők nem is nagyon szokták szó nélkül hagyni. Ami valljuk be, teljesen érthető. Több okból is. Először is, mert hát ők megmondták, hogy ez vagy az nem lesz jó, a lányuk mégis megtette, és most íme, itt az eredménye; másodszor pedig, mit szólnak az emberek ahhoz, hogy néhány viharos jelenet után a „tékozló” gyermek visszatér a szülői házba. Talán nem képes önálló életre?

Többszörösen összetett problémák ezek, hiszen az esetek legnagyobb részében anya és lánya között akkor generálódik feszültség, amikor külön-külön is feszültek, és nincs energiájuk arra, hogy kozmetikázzák a kikívánkozó gondolatokat, szavakat. Bár az is megvan benne, hogy – mint ahogy azt a szerzőpáros könyve is igazolja – az anya és lánya közötti feszültség nem elsősorban a lánynak, hanem sokkal inkább az anyának köszönhető. Lehet, hogy ez a gondolat sokak számára első hallásra szentségtörőnek tűnik, de ha jobban belegondolunk, nagyon is igaz. Hiszen az anya a tapasztaltabb, a felnőtt, neki kell úgy nevelnie gyermekét, hogy ezeket a szituációkat el tudják kerülni. Csak sajnos ez egyáltalán nem könnyű feladat. Hiszen már az ő anyja is olyan dolgokat tett, vagy várt el tőle, amit ő nem akart, vagy nem úgy akart megtenni, ezért maradandó feszültség keletkezett benne, amit a családi béke, vagy ki tudja, mi okból, magába zárt, és azóta is méregként hurcolja magában. És ezt a mérget adja tovább – akarva-akaratlanul – lányának, akiből, mint minden befolyásolás vagy korlátozás, ellenérzéseket vált ki. Bár, vannak olyan esetek, amikor anya és lánya között függőségi viszony alakul ki. Ez bizonyos szempontból jobb eset, hiszen sokkal kevesebb a feszültség, ám annyiból rosszabb, hogy a lánynak nem lesz saját élete, mindig csak édesanyja árnyékában fog meghúzódni.

Érdekes téma, amiről sokan sokféleképpen gondolkodnak és nyilatkoznak. A szerzőpáros számos anyával és lánnyal folytatott beszélgetés, illetve saját tapasztalataik alapján vonták le a következtetéseket, és adták közre jelen kötetükben. Senki nem tör pálcát senki felett. Senki nem mondja, hogy a szeretet és a kölcsönös tisztelet nem fontos dolgok. Csupán annyi történik, hogy valakik, akik nap mint nap szembesülnek a leírt problémákkal, veszik maguknak a fáradtságot, és közvetve olyan beszélgetéseket generálnak (kihegyezve egy bizonyos problémakörre), amik talán elősegíthetik azt, hogy a következő néhány generáció már ne essen az ő, illetve elődeik hibáiba. Hogy az eljövendő generációk tagjai képesek legyen boldog, kiegyensúlyozott, békés családi életet élni.