Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

2014 legmaradandóbb könyvélményei

Ismét eltelt év – mi pedig ismét visszaemlékezünk. Én például két oknál fogva is nagyon szeretem összeállítani az ilyen év végi toplistákat: egyrészt miközben végigolvasom a szerkesztőség tagjainak „legmaradandóbb” élményeit, újfent ráébredek, hogy mennyire különbözőek is vagyunk, mennyire eltérő a véleményünk, mennyire máshogy szemléljük a világot – és hogy mennyire csodálatos is ez a különbözőség. Másrészt viszont nagyon szeretek válogatni is: ilyenkor végignézem a 2014-ben olvasott könyveim sorát, s bizony muszáj meg-megállni egy-egy címnél, és kicsit elgondolkodni, mennyire jó is volt olvasni, mennyire szerettem is belemerülni a világába. Jó újra átélni ezeket az élményeket, s bár a választás mindig nehéz, ezúttal is arra kértük a szerkesztőséget, hogy válasszák ki, melyik az a könyv, ami valamilyen indoknál fogva a „legmaradandóbb élményt” nyújtotta.

 

Természetesen most sem azt kerestük, amit mindenféle indokoknál fogva a legjobbnak hívhatunk, hanem amelyik igazán megfogott minket, amelyiknél úgy érezzük, hogy még sokáig fogunk rá emlékezni. Az „eredményt” látva hirtelen nem is tudom, hogy mit emeljek ki, annyira sokszínű a lista. A kortárs fantasztikus irodalom legérdekesebb könyveitől kezdve a magyar irodalom elfeledett gyöngyszemein át még egy ismeretterjesztő kötet is felkerült a listánkra. Talán nem túlzás azt állítani, hogy jó év van mögöttünk – s most már csak abban reménykedek, hogy 2015 még jobb lesz.

 

Baranyi Katalin

 

Mary Robinette Kowal: Üvegbűbáj

(I.P.C.)

 

Mindig bajban vagyok, ha ki kell választanom egy leg-leget. Ezúttal azonban viszonylag gyorsan sikerült döntenem: az Üvegbűbáj az a könyv, amelyet háromszor is sikerült újraolvasnom nem egészen egy éven belül, mindig tetszett, és mindig egészen új dolgokat vettem észre benne. Kvantumelmélet, fraktálok, fénytörés alkotja piramisa egyik oldalát, loknik, tollak, kalapok a másikat. Éterizmus, fénybűbáj és üvegfújás a harmadikat, kémkedés, intrika és a napóleoni háborúk a negyediket. A talpazat pedig, amelyen az egész áll, egy Jane Austen-féle hangulatokkal és fordulatokkal telt, némiképpen romantikus, de meglepően ízléses kalandtörténet, amely valószínűleg még a sci-fi ítészeit is meglepte, hiszen a Nebula-díj döntőse volt 2012-ben. A Hugo- és Campbell-díjas írónő sorozata szerencsére folytatódik: én már alig várom a következő bűbájoló történetet.

 

Bodor Máté

 

Gozsdu Elek: Köd

(Osiris)

 

Amikor az ember a kötelező olvasmányai között talál egy olyat, amit szívesen elolvasna még egyszer, és amikor a szerzőtől szeretne még olvasni. Így jártam Gozsduval is. Amikor a „Klasszikus magyar irodalom 2” című tárgyon már Arany- és Petőfi-mérgezést kaptam, jött ez a naturalista, szimbolista regény, ami csak hagyta, hogy belemélyedjek a világába, hogy szeressem olvasni. Bár nem mai az olvasmány, mégis lekörözte az Infernót.

 

 

 

 

Dr. Benkő Marianna

 

Orson Scott Card: A holtak szószólója

(Union Mystica)

 

A legnagyobb élményt A holtak szószólójának újraolvasása jelentette. Már elsőre is nagyon szerettem és az egyik legjobb sci-finek tartottam komplexitásának és annak a megértésnek hála, ahogyan megmutatta, hogyan is érdemes egymáshoz fordulnunk és hogyan emlékezzünk meg az emberről. Ismét áttanulmányozva sokkal mélyebb gondolatokat adott át. Számos részletére nem is emlékeztem, amelyek pedig fontosak voltak az összképben; megragadott és jól megrázott ez a könyv, a felét simán végigbőgtem. Komoly mondanivaló mesteri külsőben.

A másik nagyszerű dolog pedig ahhoz kapcsolódott a könyvek terén, hogy milyen sok nagyszerű, magyar írónő tollából megszületett zsánerkönyvet olvastam az idén. Szóval hajrá csajok!

 

Galgóczi Móni

 

Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó

(Park)

 

Sokáig halogattam, hogy elolvassam, pedig vonzott, mint lepkét a fény, mégis vártam, egészen tavalyig, amikor úgy érzetem, elérkezett a mi időnk. Ültem, olvastam, és úgy érzetem, mintha gyomorszájon vágtak volna. És nem egyszer, hanem többször, úgy rendesen, apait-anyait beleadva. Igazából megszólalni sem nagyon tudtam a döbbenettől. Mert miről is van szó? Adott egy negyvenhárom éves ember, aki egy agyvérzés következtében lebénul, de nem ám akárhogyan: mindössze az egyik szemével képes pislogni. És mit tesz ő erre? Dühöng és felelőst keres? Nem, inkább elkezdi kitalálni, hogyan kommunikálhatna mégis a külvilággal, a gondolatai ugyanis szabadon szárnyalnak. És megcsinálja, komoly segítséggel ugyan, de megírja ez a könyvet, ami számomra nem más, mint az emberi akaraterő és kitartás diadala.

 

Galgóczi Tamás

 

Tom Wolfe: Vérzivatar

(Athenaeum)

 

Tavaly valamiért kevesebb könyvet olvastam, mint korábban, de szerencsére így sem szűkölködtem emlékezetes pillanatokban. Ilyen volt például Steven Erikson régóta várt regénye, vagy bármelyik Elmore Leonard sztori, de igazából a Vérzivatarnak nem akadt párja. Az amerikai elbeszélő hagyományokat követve Wolfe úgy ír emberi sorsokról, hogy olyannyira közel kerülnek hozzánk, mintha családtagunkról lenne szó. Mindezeken túl megismerjük a floridai hétköznapokat, és holisztikus módon kezelve a témát a társadalom majd minden rétege szóba kerül. Wolfe szemlátomást megértő a szereplők hibáival szemben, de ennek ellenére kritikusan szemlél mindenkit – még mindig remek mesélő és kiváló történetbonyolító.

 

Hegyi Zoltán Imre

 

Kleinheincz Csilla: Üveghegy

(Gabo)

 

A friss megjelenésekből választom – az évben, amikor jobbára újraolvastam... – és egy könyvet választok, a látszat ellenére, hogy csalok. Mert nekem az Üveghegy szervesül az Ólomerdőhöz, egyetlen könyvvé – s azt remélem, ha Kleinheincz Csilla egyszer befejezi a mesét, a mese vége is így illeszkedik majd az egészbe. Ilyen kíméletlenül, olvasói várakozásokra és konvencióra fütyülve, a mítosz szigorú és édelgésmentes törvényszerűségei szerint. Mert ha így lesz, akkor lesz egy történetünk, amit az egész világnak meg kell majd mutatni.

 

 

 

Kovács Tímea

 

Kim Stanley Robinson: 2312

(Agave)

 

Tavaly év elején önként és dalolva tettem egy fogadalmat, mely szerint megismerkedem a sci-fi műfajával – ami eddig jószerivel kimaradt az életemből. Néhány „határterületen” elhelyezkedő műfaji kevercs után a 2312 volt az első „igazi” sci-fi amit olvastam, óva is intettek tőle páran – mondván, ez azért lehet hogy „sok” lesz. Nem lett az, sőt! Magam is meglepem vele, de ahányszor visszagondolok az év legmeghatározóbb olvasmányaira, ő ugrik be. Félelmetesen összetett, ötletgazdag, lenyűgözően megírt regény, tele posztmodern trükkökkel, intertextualitással, filozófiával, bármilyen műfajiságon messze túlmutató társadalomkritikával és ijesztő jövő-látomással. Az izgalmas cselekmény, a bolygóközi politikai intrikák, az űrutazás és a nem sci-fin edzett olvasót azért meglehetős kihívások elé állító technikai részletek már csak a ráadás. Engem megvett, kilóra. Ha ilyen a sci-fi, akkor mostantól sci-fi rajongó vagyok!

 

Kökény Pali

 

Jack Kerouac: Úton – Az eredeti tekercs

(Európa)

 

Gyakorlatilag bármelyik évhez odaírhatnám Kerouac magnum opusát, a vibrálóan őrült Útont. Amikor először elém került (egy Hold Steady lemeznek köszönhetően, de ez már egy másik sztori), megváltoztatta az életemet (mostanáig ez volt az egyetlen ilyen könyv), és máig emlékszem, ahogy pesti romkocsmák kopott kárpitfoteljeiben bújom lázasan hajnalig. Azóta szinte minden évben elolvasom, és mindig mást ad, de a szabadság végtelen szeretete és a soha el nem érhető vágyak hajszolása mindig megérint. Az eredeti szöveg (az eredeti nevekkel) ráadásul még hatásosabb, és örök hála M. Nagy Miklósnak a remek új fordításért, aminek köszönhetően végre magyarul is sikerült visszaadni a regény lényegét (a régi fordítás szerintem nagyon modoros és döcögős volt).

 

Mezei Attila

 

Ian Buxton: 101 whisky, amit feltétlenül meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz

(Gabo)

 

Szeretem a jó whiskyt. És ez a könyv pontosan alkalmas arra, hogy az ízlésemnek megfelelőt megtaláljam. Vagy inspiráljon valami teljesen új kipróbálására. Ráadásul mindezt közvetlen, néhol humoros hangnemben teszi, nyoma sincs benne a „frankó megmondásának”. És ezeket az italokat tényleg érdemes megkóstolni.

 

Rozsonits Judit

 

Nina George: Levendulaszoba

(Maxim)

 

Talán a fülszövege alapján is kiválasztottam volna olvasásra, de kedves könyves blogger ismerőseim jó előre figyelmeztettek: ez a könyv kell nekem. Aztán megvettem, és már az ajánlás néhány sora annyira kiütött lelkileg, hogy félre kellett tennem.

A történetben a főszereplő, Jean Perdu irodalmi patikát tart fenn, mert szerinte a könyv fájó, sérült lelkeket gyógyító szer. Nos, a Levendulaszoba minden bizonnyal olyan regény, amely egyszerre szakít fel nem lezárt sebeket az emberben, de gyógyírt is ad rá. Semelyik eddigi könyvélményemhez nem tudom, nem is akarom hasonlítani. Azt tudom, hogy ezt a könyvet válogatás nélkül minden ember kezébe adnám. Érzelmekről szól, de minden, csak nem érzelgős. A Levendulaszoba a feldolgozás, a magunkra találás, a szeretet, és a szerelem könyve felesleges sallangok és pátosz nélkül. Gyönyörű történet, igényes fordításban. Biztos, hogy életem végéig a kedvenceim között marad.

 

Szabó Dominik

 

China Miéville: Patkánykirály

(Agave)

 

Olvastam jobb regényt is idén, de a Patkánykirály még mindig bennem lüktet. Miéville kérdés nélkül a kortárs fantasztikum egyik legeredetibb és legerősebb hangja, itt pedig bebizonyítja, hogy már a legelső regényében milyen hatásra volt képes. Talán mondanom sem kell: letaglózott. Mert ez a London piszkos, undorító, kegyetlen, s miközben kedvenc patkányunkkal együtt a mélyére merülünk, mi is beszennyeződünk. Mindent átjár a csatorna bűze, egyre inkább magába szippant a sötétség és a mocsok, a drum and bass kíméletlen, tört ritmusa pedig a lelkünkben visszhangzik. Minden kifordult magából és minden a sötétségbe vezet: ez a Patkánykirály. El nem tudom mondani, hogy mennyire várom, mikor jelenik már meg a következő Miéville-regény magyarul.

 

Takács Gábor

 

Szerb Antal: Szerelem a palackban

(Magvető)

 

Korántsem tökéletes válogatás, egy-kettő írás inkább érdekes, semmint szórakoztató. De én valahogy annyira komfortosan érzem magam Szerb azon novelláiban, ahol a művelt, intelligens, több nyelven beszélő világfiak epekednek igazi nagyvilági hölgyek kegyeiért, egyik percben vad lovagként állnak előttük, aztán a lábaik elé omolnak. Kicsit olyanok, mint az Utas és holdvilág Mihálya, csak sokkal szabadabbak. Annyira otthonos számomra az, ahogyan a világot szemlélik, az az intellektus, az a kozmopolita bölcsész látásmód, az egyszerre érzékeny és férfias, hideg és szenvedélyes hozzáállás. Ha beleférne, mindig a kabátom zsebében hordanám a kis kötetet.

 

 

Tóth Éva

 

Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta

(Könyvmolyképző)

 

Bár minden iromány mással kecsegtet, és nehéz a sokféle csábító hatás, a megannyi szempont, átélt olvasási élmény közül választani, de előfordul néha az az eset, amikor az összetett cselekményt, a hihetetlen csavarokat, meglepetésszerű fordulatokat maga mögé utasítja a hangulat, amely a regényből árad. Hatalmas élményt jelent, amikor egy könyv teljesen beszippant, magával ragad, elvarázsol, a külvilág megszűnik létezni – számomra ezt jelentette 2014-ben Maggie Stiefvater A Skorpió Vágta című regénye. Rabul ejtett az elszigetelt kis sziget különlegessége, a tengeri lovak – a capall uiscék – felbukkanása, ezeknek a különleges, ősi mágiával átitatott lényeknek az emberekre gyakorolt hatása, a verseny – a Skorpió Vágta – hihetetlen izgalma. Imádtam – az első oldaltól az utolsóig.

 

Uzseka Norbert

 

Mark Helprin: Téli mese

(Libri)

 

Ez a könyv valami csoda. Sokrétű, magával ragadó, varázslatos és különleges. Hetekre magába szippantott, és úgy felvillanyozott, hogy még most is csak valami jól eső, melengető-ragyogó derűt érzek, ha rágondolok. Nem lehet röviden megfogalmazni, miért, s talán hosszan sem – el kell olvasni. Erre a regényre hatványozottan igaz, hogy mindenkinek és minden időszakban mást ad, nekem mindenesetre többek között azt a ritka, gyönyörű élményt is adta, amit csak így tudok kifejezni: az ilyen könyvekért érdemes megtanulni olvasni.

 

 

 

Vörös Eszter

 

Terry Pratchett: Az Igazság

(Delta Vision)

 

Mert elegendő volt ezt az egy kötetet elolvasnom ahhoz, hogy végérvényesen Korongvilág-függővé váljak. Sokan ajánlották már korábban, de egészen eddig valahogy mégis elkerült, nem tudtak meggyőzni, nem értettem, vajon miért beszélnek róla ekkora rajongással – talán pont emiatt tartottam is tőle. Az a fajta ötletgazdag, intelligens humor, az a gondosan megalkotott univerzum (ami lássuk be, talán annyira mégsem különbözik a miénktől) végérvényesen beszippantott, és képtelen vagyok megunni – azóta is folyamatosan van a kezem ügyében legalább egy Korongvilág-kötet, bármit is olvasok még mellette.


Szabó Dominik - 2015. január 5.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!