Terry Pratchett: Az Igazság
Írta: Galgóczi Tamás | 2013. 10. 07.
Egyáltalán nem titok, hogy pályafutásomat a bérből és fizetésből élők táborában, mint könnyű fizikai munkát végző kéziszedő, magyarul nyomdász kezdtem. Ezért aztán, amikor a most megjelent Terry Pratchett regényben az Ankh-Morpork városában élő törpök nyomdai vállalkozásba kezdenek, és az író gyönyörűségesen leírja, miként néz ki a betűszekrény, hogy pakolja az ember, akarom mondani a törpe egymás mellé az ólombetűket a szedővasba (winkel) – nem csupán lánglelkű ifjúságom legendák ködébe tűnő emléke csapott belém, hanem a mára nagyjából nyom nélkül kimúlt szakmám minden szépsége is felidéződött bennem. Ez az igazság.
Szarvasshy Vilmos, a sokadik Korongvilág regény főszereplője szintén az igazságot keresi, csak nála attól függően módosul a nagybetűs igazság, ahogy a szükség megkívánja. Igazi értelmiségiként pár nap alatt maga mögött hagyja a szerény, ámde biztos megélhetést biztosító kémkedést, és a városban eladdig ismeretlen újságíró/lapkiadó munkakörben próbálja a lakosság szellemi színvonalát a folyó talányos szintje fölé emelni.
Eme cél hasznosságát többen megkérdőjelezik, elvégre, ha a népek eddig jól megvoltak a díszmadártenyésztők éves gyűlésének részletes leírása, vagy a várost vezető Patrícius gyilkossági kísérletének taglalása nélkül, akkor határozottan felesleges az új évszázadban effélékkel terhelni őket. A frissen felfedezett sajtószabadság és a nemkülönben hamvas közérdek (ezek briliáns meghatározása az egyik csúcspont a regényben) azonban rendre meghiúsítja a sötétben vagy a pincékben áskálódó maradiakat. A haladás következtében a város elárasztják a különkiadásokat hirdető rikkancsok – akarom mondani koldusok, hiszen Ankh-Morporkban semmi sem úgy történik, ahogyan a való világban, de pont ettől a másságtól oly` egyedi ez a világ.
Pratchett ezúttal is remekelt, könyve egyszerre idézi fel a sárga újságírás hőskorát, a fogyasztók híréhségét, a média közformáló erejét, a számtalan kikacsintás pedig bőven megadja azt a pluszt, amitől otthonosan érzi magát a rendszeres Korongvilág olvasó. De nem csak korábbi kötetekre történik utalás, hanem a Ponyvaregénytől a klasszikus nyomdai betűtípusok nevét viselő (vagy egyenesen Gutenbergre utaló) szereplőkön át minden megtalálható a történetben. Mindezeken felül van még benne érzelem, vega vámpír (vagy valami ezzel egyenértékű), Patrícius és Vinkó parancsnok – egyszóval bűbáj és ármánykodás, pont úgy, ahogy én szeretem.