Főkép

Az átokkívánat és átokhozatal nem mai dolog. Amióta ember az ember, egymásnak farkasa, és még ki tudja, mi minden más gonosza. Az utált, gyűlölt, bosszulni kívánt másik megleckéztetésére, ne adj isten, elpusztítására pedig mi más lenne célravezetőbb és eredményesebb, mint egy átok, amelynek esetében tisztán tarthatjuk legalább a kezeinket, ha már a lelkünk (be)szennyezését – boldogan vagy beletörődötten – elfogadjuk. Szóval az átok nem mai dolog, sőt, éppen ellenkezőleg, nem volt fehér holló a római kori Pannónia aquincumi területén sem, ahol például a kelta varázslatokért már szó szerint sem kellett a szomszédba menni (lásd például Marcellus Mihály Aquincum farkasa – Kelta szív). Palatinus Lili is az átokhozás területét választotta első regénye központi témájaként, ahol azonban még régebbre visszanyúlva, az egyiptomi varázsvilág legendáinál eredeztethető mágikus tudást karolta fel, hogy a rómaiak szállta, a birodalom északi határrészét jelentő területen hozzon rontást az azt megérdemlők fejére.

 

Palatinus Liliről egyelőre kevés tudható; az, hogy fiatal és tehetséges, csupán puszta tények. Mélyebb biográfiai kutakodásra a Légy átkozott szemérme (már ha van egyáltalán ilyen) sem engedi a be(le)pillantani vágyót, hiszen nem tudni, melyik figurájában találhatnánk meg őt magát részben vagy közel egészben. De persze nem is ez a lényeg, csupán kíváncsi az ember, vajon miből (kiből) bújhat elő például egy olyan középkori magyar történet, mint amilyen a Historium Kiadó gondozásában 2013-ban megjelent novelláskötetben olvasható a neve alatt. A „Részletek Podjebrád Katalin naplójából” című írásban a rettegett Vlad Tepes talán eddig sosem kapott olyan fényesen ragyogó romantikus ábrázolást, ahol a még kamasz Mátyás király lányfelesége, a magyarokat gyűlölő Katalin ifjú élete első (és egyben talán utolsó) szerelmét éli át szívdobogtatóan felrajzolt naplóbejegyzésekben. Miután Palatinus Lili szinte a semmiből az irodalomba robbant, még ugyanebben az évben rukkolt elő a Légy átkozott ingyenesen letölthető és/vagy online olvasható e-regényével, amely a már említett római kori Pannónia aquincumi területén játszódik.

 

A 170 oldalasra kanyarított történet a Római Birodalom és a Barbaricum határára, a népek országútján fekvő lüktető városba vezeti el a kíváncsiskodót, ahol a férfiak harcolnak és kereskednek, a nők pedig szeretnek és pletykálnak. Legalábbis úgy általában. Azonban szerencsére Aquincumban is akadnak jóleső kivételek, például Aelia Sabina, a fiatal, gyönyörűséges énekesnő, aki szándékosan képtelen beállni a sorba, hogy ugyanolyan mihaszna feleség legyen, mint városi nőtársai. Sabina férje, Titus Aelius az önkéntes tűzoltóegylet megbecsült tagja, szintén művészetpártoló és bohém férfiú korosztálybéli tagjaihoz képest, így ők ketten szép és különleges párt alkotnak az ugyanolyanok (tőlük másmilyenek) tengerében. Csakhogy a sztereotip nőszemélyek közül is kirí három „mesebeli boszorka”, Pestilentia, Fallacia és Serpentia, akik rosszindulatuk céltáblájául a légiesen szabad szellemű Sabinát választják, s mesterkedéseik végül egy óriási közönség előtti megszégyenüléshez vezetik a lányt. Bár jócskán ellenkezik a természetével, az énekesnő lélekig hatoló megalázása bosszúért kiált, ezért Sabina felkeresi a város „lakhatatlan” részén élő számkivetett mágust, az őt titokban rajongásig imádó Devotust, hogy végezzen móresre tanító, de semmiképpen sem halálos varázslatot az öregedő, konspiráló barátnőkön.

 

Devotus torzszülött testét és társadalomból kivetett szellemét felvidítja Sabina látogatása, s mivel maradék jószívűsége fókuszát a lány foglalja el, erőteljes bosszúra hívván az „elméjében” lakozó démonokat, végzetes nagyságú átokért kiált. Csakhogy van az a pont, és van az a hatalom, ahol és akinek már a mágusfejedelem sem parancsolhat, s amikor kicsúszik a kezéből az irányítás, az ég kegyelmezzen nem csak a gonosztevőknek, hanem egyúttal mindnyájuknak is. Palatinus Lili olyan történetet vázol fel, és olyan történetnek ad testet a lapokon, amely az emberi esendőségre támaszkodva kortalan tetteket, akaratokat és vágyakat ábrázol. A cselekmény római kori díszletek közé helyezése azonban teljességgel szándékos és nem esetleges, hiszen 2007-ben a volt Óbudai Gázgyár területén előkerült egy valódi aquincumi átoktábla, amely a fiatal írónő fantáziáját rögtön mozgásba lendítette. Innen már csak egy lépés lehetett a híres aquincumi énekesnő, Aelia Sabina személyének „felhasználása”, hogy megszülessen (és sikeresen bevégezzen) a Légy átkozott regénye.

 

A cselekmény gördülékenységét és érdekességét nem csak a maguk testességében szemléltetett kulisszák biztosítják, hanem a főhős(ök) megfelelő körülrajzoltsága, a külső (dialógusok) és belső (monológok) szavakon átütő lelkiállapotok egyedivé tétele, valamint az egyensúlyba hozott, s ezáltal dinamikát biztosító „jó” és „gonosz” szándékok pulzáló váltogatása. Mindezek egymáshoz való viszony(lat)ai, s a két végpont (Sabina és Devotus) tulajdonképpeni egy oldalra állítása tökéletes azonosulási lehetőséget biztosít az olvasó számára, ahol ugyan talán kényszeredetten (kényszerítetten) egyértelmű a látószögválasztás, ám a korrajz pontosan ebből az irányból van felskiccelve. A történet befejezése egyszerre meglepő és (el)várt, talán a legszebb momentumát adja a Légy átkozottnak. A halálossá váló hatalmas rontás ugyanis akár „jutalomként” is felfogható a ragyogó nő és a komplementer férfi számára, általa nyilvánvalóvá válik, ami kirekesztettségük és a köréjük szőtt szálak miatt eddig is egyértelmű volt: egy olyan közösségben próbálnak létezni, amibe nem illenek.

 

Palatinus Lili első (nagyobb) regénye átgondolt alapokon nyugvó, kidolgozott megvalósítású olvasmány az emberben feszülő gonoszságról, hitről és vágyakról. Önmagunkba tekintésre ugyanúgy késztet, mint a másik elfogadóbb szemmel történő (meg)látására. Ehhez pedig igazán nem kellenek démonok, csakis emberibb érzelem- és gondolatvilág.