A holló évszázada - Történetek a Hunyadiak korából

A történelmi témájú szórakoztató irodalomnak, amely feltételezhető(en) és jóleső(en), illetve ilyen módon a valóság talaján üti fel színpompás sátrát, megvan az a kötöttsége, hogy a csúcsára kitűzött zászló nem képes egyszerre az összes irányban lobogni. Vagy északra cincálja a szél, vagy délre rángatja a vihar, vagy keletre fordul a légmozgás szerint, vagy nyugatra integet vásznával. Esetleg e négy égtáj közeibe lógázzák a csatát nyert áramlatok. Viszont ha regény helyett olyan antológiát veszünk, amely több (sok) szerző látásmódja, véleményiránya, szempontrendszere, és fiktív, választott álláspontja szerint szól egyetlen közös témáról (korszakról, személyről, eseményről), máris tökéletesen körberajzolható a célként kitűzött koncepció a sok szem többet lát, sok kéz színesebben fogalmaz, sok fantázia mindenoldalúan fordul eszközeivel. A Historium Kiadó talán ezt a - kézenfekvő és számottevő hozadékkal kecsegtető - szempontot is figyelembe vette, amikor novellaíró pályázatot hirdetett, amelyben a Hunyadiak korának lobogóját aggatta a konkrét történelmi korszakon felvert sátrának tetejére. Ahol ez a bizonyos zászló kötöttségektől mentesen, egyszerre mutathatott az összes irányba.

Ezekből a pályázatra beküldött írásokból állt össze aztán A holló évszázada című novelláskötet, amelyben pontosan tucatnyi szerző pontosan 12 története kalauzolja el az olvasót Hunyadi László, János és Mátyás uralkodásának idejébe. A kötet előszavában maga a történelmi korszak nagymestere, Bán Mór köszönti a Historium Kiadó törekvéseit, amelyeket a magyar történelem ápolása, tanító és szórakoztató céljai érdekében tesz a hitelesség és a tisztelet-hűség koordinátái mentén. A holló évszázada ugyanis már a második ilyen antológia jellegű kiadványa a kiadónak, az első, a 2012-ben megjelent Sár, vér, levendula a tágan értelmezhető középkorból rajzolt elénk hol borotvaéles, hol csorbán görbe tükröt a magyar történelem említett korszakából. A holló évszázada koncepciója ezért volt más, látszólag szűkre szabottabb, holott a Hunyadiak két generációja legalább annyi izgalmat és érdekességet hordoz még ma is, mint - őket leszámítva - a teljes magyar középkor. Az említett 12 szerző némelyike már ismerős lehet a korábbi antológiából, mások pedig most mutatkoznak be, és remélhetőleg meg is ragadnak az irodalom területén.

A falubéli rablótámadások és fosztogatások leírását romantikus történetbe ágyazza Bányai Ilona írása (Az öreg), ahol a szemléletes környezetrajz és a szépen fogalmazott nyelvi hangulatteremtés bár rövidre zárt, de mosolyt csaló csattanóba torkollik. Losonczy Attila remek képiséget hordozó címválasztása mögött (Hollószárny a félhold felett) egy török rablóhorda kegyetlenségei és az ellenük szerveződött magyar(barát) erők naturalisztikus, hiteles összecsapása áll, a kisember szemével (is) tekintve az élet rövidségére. Az 1440-es évek környékén rengeteg besúgó segítette a török előrenyomuló hódítását, közülük mesél az itáliai származású Matkóról Roszicska László pimasz köpönyegforgatással, romantikusan könnyed bájjal, sarkított politikai helyzetábrázolással (A látszat mögött). Albert Tamás novellájában (Törött szárnyú holló röpte) a holló ugyan szárnyaszegetten billeg a várfalon, s Hunyadi Lászlót sem sikerül kiszabadítani a lefejezés elől, a kis Sebő szemével végigvitt szöktetési kísérlet során hatásos kulisszák között csattan a fém a fémen, a hűség a kitartáson és a jövőbe vetett ígéretek a tisztesség becsületén.

A rettegett Vlad Tepes talán még sosem kapott olyan fényesen ragyogó romantikus ábrázolást, mint Palatinus Lili írásában (Részletek Podjebrád Katalin naplójából), ahol a még kamasz Mátyás király lányfelesége, a magyarokat gyűlölő Katalin ifjú élete első (és egyben talán utolsó) szerelmét éli át szívdobogtatóan felrajzolt naplóbejegyzésekben. A Hollós király sokféle nemzetiséget felvonultató serege a török birtokolta Szabács várát ostromolja Szilvásy András egyéni hangú és egyedi nyelvhasználatú novellájában (Huszita kesergő), ahol a Bohumil nevű cseh zsoldos szavai adnak ritka kontúros vonalvezetésű testet a hadi táborok kézzelfogható életének. A királyi lakoma mindig csak az asztalnál ülők részéről mulatság, a konyhában sokszor elkeseredett küzdelem folyik, hogy minden és mindenki rendben megfeleljen. Sárgai-Szabó Anna Lakomájában negatív, gonosz főhős szemével pillanthatunk először a fazekak, majd a megérdemelt tömlöc mélyére, méghozzá illattól-íztől hangulatos, zsírtól-szafttól csöpögően hiteles kondérok-fazekak között. Csodaszép leíró novellában vadászik a kora őszi erdőben Mátyás király és csapata, ahol Varga Csaba (Mátyás vadászik) dallamos mondatai nemcsak barnás-sárgásan mélabús atmoszférával borítják a felzavart vadak utolsó óráit, de nyelvünk nemesi hangú fogalmazásmódjával adnak tiszteletet az ember és állat közötti örök összefonódás megjelenítésének.

Hunyadi Mátyás király udvarában szerencsére nem fenékig közhely az élet Pollák Gergő írásában (Hypatia könnyei) - sőt, éppen ellenkezőleg. A Corvinákat őrző könyvtáros in flagranti lesi meg Beatrixot, miközben csaló török követ mozgat meg minden követ Mátyás utódlásának ügyében. Hypatia könnyei legfeljebb a nevetéstől folyhatnak, bár az ironikus és asszociatív utalások helyenként jobban fárasztanak, mint felráznak. Pruzsinszky Sándor igaz reményű novellájában (Röpte a hollónak) a kegyetlen magánnyal és a marakodó ország előképével kell megküzdenie a pőre emberré meztelenedett uralkodónak: Mátyás király a halálos ágyán vet számot az országgal, tetteivel, de legfőképpen saját magával - hogyan válhat egy őszinte szándékú ember a nép (és szeretett felesége) szemében rettegett zsarnokká. Ritka gazdag, kép-, szín és hangulatfestő szókinccsel mesél Sáfrány Mónika írása (Gyűrű) egy aranygyűrűről, amely Hunyadi ujjáról Hunyadi ujjára járt az évtizedek során. A bravúros koncepció zseniális megvalósítással teremt mesét egy létező-lélegző kincs megszemélyesítésével. A végzet, a sors előre megjövendölésének hatalma szólal meg Zsibriki Vörös József novellájában (Magyar csillagok alatt), amely a „mi lett volna, ha” hipotézisével írja át a magyar történelmet. A Hunyadi-témában született írások utolsó tagja rémisztő finomsággal tételezi fel az emberi életút tőlünk független, magasabb rendű kézben lévő hitének bizonyíthatatlan jelenlétét.

A holló évszázada antológiája nem csak ezerarcú megjelenítése a Hunyadiak oly sok profilból megrajzolható, értelmezhető és megjeleníthető korszakának, hanem egyúttal olyan stílusgyűjtemény is, ahol a különböző szerzők hangjai végül varázslatos és jóleső kánonná állnak össze. A Historium Kiadó koncepciója több fronton is értéket teremt, egyrészt a magyar történelem konkrétan kitűzött érája hiányirodalmi megjelenítését pótolja, másrészt pedig nívós bemutatkozások és már letett névjegyek megerősítését kínálja. Az egyes novellák hossza egészséges mértékben illeszkedik a sorba, nincsen kilógó rövidség vagy terjengősség, bár be kell vallani, némely esetben az olvasó talán szívesen kalandozna hosszabban is az adott történetben. Mindenesetre az elképzelés, hogy hollószárnyon járjuk be a különböző szereplők, különböző eseményekben, különböző módon történő végigkövetését, teljes mértékben sikeresen zajl(ód)ik le a lapokon. Végezetül nem is lehet, és nem is kell másként fogalmaznunk az antológiáról, mint hogy az álruhába bujtatott szemlélődés minden esetben valósághű és rokonszenves megjelenítést takar. Nincs mese tehát, a Hunyadiak családfája történelmi meghatározottsága után A holló évszázadának köszönhetően immár szilárd gyökérzettel kapaszkodik meg az irodalom területén is.

A kötet tartalma:

Bán Mór: Előszó

Bányai Ilona: Az öreg

Losonczy Attila: Hollószárny a félhold felett

Roszicska László: A látszat mögött

Albert Tamás: Törött szárnyú holló röpte

Palatinus Lili: Részletek Podjebrád Katalin naplójából

Szilvásy András: Huszita kesergő

Sárgai-Szabó Anna: Lakoma

Varga Csaba: Mátyás vadászik

Pollák Gergő: Hypatia könnyei

Pruzsinszky Sándor: Röpte a hollónak

Sáfrány Mónika: Gyűrű

Zsibriki Vörös József: Magyar csillagok alatt