Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Szerkesztőségi különvélemény – Solo: Egy Star Wars-történet

Úgy tűnik, hogy egy új Star Wars film kapcsán mindig van mondandónk az ekultura.hu szerkesztőségében. Értetlenkedtünk kicsit Az ébredő Erő után, lelkesedtünk a Zsivány Egyesnél, és még jobban értetlenkedtünk Az utolsó Jedik végén. Most pedig itt a Solo – mi így éltük meg.

 

Bak Róbert

 

Azt előre leszögezem, hogy sosem voltam egy kimondottan Csillagok háborúja rajongó, de az eredeti trilógia mégis egy olyan sorozat volt, ami előtt csak fejet hajtani tudok. Viszont, amit most a Disney művel ezzel az óriási pénzért megvett aranytojást tojó tyúkkal, vagyis a Star Wars franchise-zal, azzal nem tudok mit kezdeni. Gyakorlatilag sorban jönnek ki az SW matricával ellátott, bármiféle eredetiséget, komolyabb értéket, gondolatiságot vagy minőséget sem képviselő tucatfilmek, amiket az emberek csak azért néznek meg, mert hogy Star Wars… Véleményem szerint a mostani Solo is ebbe a vonulatba tartozik.

 

Han Solo Harrison Ford sármja miatt egy igazán ikonikus karakter, akinek most úgy gondolták, megcsinálják az eredettörténetét. Persze igazából nem sok minden derül ki róla, mert már a történet legelején is ugyanaz a figura, mint a film végére… Ez köszönhető szerintem a rendkívül üres forgatókönyvnek (van kb. két hosszúra nyújtott, és logikai hibák tömkelegével agyonvágott küldetés, illetve a lépten-nyomon az arcunkba tolt, a filmből eléggé kilógó feminista propaganda), a csapnivaló színészi játéknak (Alden Ehrenreich Ford táskahordozója sem lehetne, emellett még színésznek sem túl jó; az általában remek Woody Harrelsont sosem láttam még ennyire jellegtelennek), amiket még a brutálisan sötétszürkére vett CGI akciójelenetek koronáznak meg igazán, amikben az ember alig-alig tudja kivenni, hogy mi is történik.

 

Különösebben nem is akarok jobban belegázolni a rajongók lelkébe, mert ők még a 25. folytatást is meg fogják nézni, ami miatt pénzügyi szempontból sikeres lesz ez a franchise, és a Disney fröccsöntheti a 26. darabot is…

 

 

Dr. Benkő Marianna

 

Egyetértek azokkal, akik szerint a Solo: Egy Star Wars-történet az eddigi legkevésbé Star Wars-os történet, címével ellentétben. A kedvenc sci-fi csempészemhez nem is biztos, hogy illett volna a hagyományos mese a jóról, a rosszról és az Erőről, helyette egy nem kevésbé hagyományos heist mozit kaptunk kalandfilmes elemekkel megspékelve. A végeredmény pedig számomra meglepő módon működött – szórakoztató és két órára maximálisan kikapcsol, de nem nyújt nagy tanulságokat és életre szóló élményeket. Viszont még ezzel együtt is voltak emlékezetes pillanatai: a földi hadviselés nyúlfarknyi bemutatása még a Rogue One-nál is ütősebbre és hatásosabbra sikerült (de a film első 20 perce összességében is remek), a rablások bemutatása izgalmas és a székhez szögezett, a végkifejlet pedig minden kiszámíthatóságával együtt is élvezetes volt. Alden Ehrenreich az Ave, Cézár! óta titkos favoritom, és ha nem is tette teljesen magáévá a karaktert, de még így is jó volt. Az igazi ütőkártya azonban a robot L3, akinek jobb figurát írtak, mint az egész stábnak összesen (immáron másodjára az SW-kánonban, ld. K-2SO). Donald Gloverrel alkotott párosuk remek; Glover egyébként is egy emlékezetes Lando Calrissian karaktert alkotott. Nem kérdés, hogy lehetett volna jobb vagy merészebb Han Solo mozit csinálni, de ebben a nyitányban így is benne van egy összetettebb és mélyebb folytatás ígérete.

 

 

Szabó Dominik

 

Kevés olyan karakter van a Star Wars mellékszereplőkkel igencsak terhelt világában, aki számomra érdektelenebb lenne, mint Han Solo (talán Luke?), úgyhogy rögtön erős hátrányból rugaszkodott neki a film. Nem csoda, hogy nagyjából az utolsó tíz percben csillant fel először a szemem (annál a bizonyos jelenetnél, igen), egészen addig csak vártam, hogy elkapjon a hangulat, élvezzem ezt a kalandot, vagy legalább bármilyen módon szórakoztasson mindaz, amit a vásznon látok.

 

Bár Star Wars rajongónak tartom magam, nekem nincsenek olyan nagy elvárásaim a filmekkel kapcsolatban, sőt, igazából azt várom már, hogy vajon mikor tudunk úgy tekinteni erre a sagára, mint a Marvel, a DC, a Jurassic vagy akármelyik franchise futószalagon gyártott alkotására. Mikor fogjuk majd tudni elengedni az elvárásokat és elfogadni, hogy a SW semmiben nem különbözik a fentebbi pénztermelő gigaprodukcióktól, maximum abban, hogy a többinél is idegesítőbb „rajongói” rétege van.

 

Ezzel együtt is zavart, hogy mennyire fantáziátlan és unalmas volt a Solo, mintha minden energia, kedv, szenvedély vagy lélek eltűnt volna az alkotókból, mintha tényleg csak a kötelező köröket akarták volna letudni. A legjobban ráadásul az fájt, hogy az égvilágon semmi felfedezni valót nem találtam a filmben – az új filmekben legalább a felfedezés élménye adott volt, itt még ez sem. Mintha a forgatókönyvírók egymás után pipálgatták volna ki a kötelező utalásokat és SW elemeket, mintha minden jelenet csupán arra szolgált volna, hogy eljussunk a soron következő momentumig, ezek között meg szinte mindegy is, hogy mi történik.

 

Ennek hatására legalább azt elérte a Solo, hogy még Az utolsó Jedik is felértékelődött bennem – mert az legalább akart valamit. A Solo csak a pénzemet.

 

Uzseka Norbert

 

Az előző Star Wars film engem úgy kiakasztott, hogy kiölte belőlem az összes elvárást, és inkább azért ültem be a Solóra, hogy a nagyobbik fiammal együtt nézhessünk végre moziban SW filmet. Ehhez képest jól szórakoztam. A Solo egy látványos, pörgős, és képi világában egyáltalán nem disney-s kalandfilm, amit történetesen a Csillagok háborúja univerzumhoz kapcsoltak, de relatíve kevés módosítással akármi más is lehetne (pl. Indiana Jones is, mely sorozatra több apró utalást is tettek a filmbe). Igaz, ha nem SW lenne, akkor nem ülne be rá annyi ember.

 

Alden Ehrenreich szerintem ugyan nem Han Solo, minden igyekezete ellenére sem tud olyan laza és vagány lenni, mint Harrison Ford volt, de attól még egyáltalán nem rossz színész. A többi szereplő között akad pár ismertebb név. Emilia Clarke nem nyűgözött le, és nem azért, mert itt nem Khaalesi, hanem mert a szerepe elég össze-vissza volt. Paul Bettany jól hozta a rosszfiút, Woody Harrelson meg mindig önmagát adja, és épp ezért szeretjük. Donald Glovert sokan dicsérik Lando megformálásáért, nekem az egész figura túl harsány és rikító volt a film amúgy szürkés-barnás világában, de tény, hogy ő tényleg játszott.

 

A női hangon beszélő robot, aki a robotok jogaiért küzd, viszont elgondolkodtatott. Csak én érzem úgy, hogy valahol kifigurázása a feminista mozgalmaknak? Mert OK, hogy nagyon jófej szereplő, de annyira abszurd és túltolt volt az egész azzal a robotos ketrecharccal... Bár jobb nem belemenni a Star Wars sorozat kapcsán a logikai bakikba – még ha az ember természetesen elnézőbb is az eredeti trilógiával.

 

A SW egy pénzgyár, és a Disney majd hülye lesz bármikor is leállni az újabb, jó esetben nézhető, összességében talán mégis inkább halál fölösleges részek gyártásával. De arra ráébresztett a Solo, hogy az én hozzáállásom nemcsak nem Disney-kompatibilis, hanem irreális is. Ugyanis azt várom, hogy az újkori SW filmek ne legyenek gagyik. Mert az eredeti trilógiát annak idején nem éreztük annak, csak mai szemmel látjuk a hibáit, és még azokat is elnézzük nosztalgiából. Az új filmeknél eleve kizárt a nosztalgia, hiszen újak, akármennyire is igyekeznek kedvére tenni a régi rajongóknak. És a mai szem az esetemben egy felnőtté, nem pedig egy csodaváró gyereké. A fiam talán nem értett minden poént vagy utalást a Solóban (ó, hát az Örvényben még Cthulhu is volt, juhé!), amit én igen, ő mégis rém lelkesen jött ki a filmről, nagyon tetszett neki. És felmerül ugyan bennem az a modoros kérdés, hogy vajon nem lenne-e jobb helye másutt azoknak a dollármillióknak, amiket elvertek erre a filmre, meg hogy nem tudtuk-e volna mi magunk tartalmasabb élményre költeni a mozijegy-popcorn kombóra kidobott közel ötezer forintot, de ha a valóságot nézem, akkor végül is csak az számít, hogy jól szórakoztunk-e. És erre az egyszerű válasz az, hogy igen. Másként jól, de jól.

 

 

 

Vörös Eszter

 

Már egy ideje elvárások és igények nélkül ülök be az újabb és újabb Star Wars filmekre, így legalább érhetnek kellemes csalódások. Ilyen volt például a Zsivány Egyes két évvel ezelőtt, és nem szenvedtem nagyon a Solo-tól sem – legalábbis sokkal kevésbé, mint a történeti fősodorba érkező filmektől. A Solo kellemesen szórakoztató, ugyan az univerzumhoz vagy a történet nagy egészéhez lényegében semmit sem ad hozzá, de amit egy a karaktert kedvelő, nosztalgiára vágyó néző látni akar, azt nagyjából megkapja – számtalan olyan jelenetet, amiről tudtunk már, csak nem láttuk ezidáig, pár kevéssé sikeres választ kérdésekre (pl. hogy miért Solo Han Solo), első találkozásokat stb. Még ha nem is jelent semmiféle revelációt maga a film, én nem bánnám, ha ennél rosszabb sosem készülne többet a Star Wars univerzumban.

 

 

 

 

 

 

 

 


ekultura.hu - 2018. június 4.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Ron Howard) további művei:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!