Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Szerkesztőségi különvélemény – Star Wars: Az utolsó Jedik

Soha nem látott indulatokat mozgatott meg a legújabb Star Wars rész. Bár tavaly már a Zsivány Egyest is megosztó filmként pozicionáltuk, azt sosem hittük volna, hogy Az utolsó Jedik a spinoffra is köröket ver viták, indulatok, veszekedések, dicséretek, pocskondiázások, egymásnak feszülések terén. Pedig Az ébredő Erő után nem sokan reménykedtünk abban, hogy lesz még érdemben miről beszélni a Star Wars saga kapcsán – erre most nemcsak maga a film kerül középpontba, de az egész Star Wars jelenség, a rajongói magatartás, a véleményalkotás 21. századi mivolta is.

A szerkesztőségben arra gondoltunk, hogy a kezdeti ajánló után mi is megosztanánk a véleményünket, és többen elmondanánk, mi hogy láttuk ez az újabb mérföldkövet a Star Wars történelmében. Számunkra ezt jelentette Az utolsó Jedik.

  

Kökény Pali

 

Nem különösebben értem az embereket. Két évvel ezelőtt Az ébredő Erő premierje után a legtöbben azon keseregtek, hogy ez ugyanaz a Star Wars, mint ami régen volt, egy az egyben az Új remény remake-je vagy soft rebootja, most meg itt van a folytatás, és Rian Johnson szinte mindent átértelmezett amit ebben (az amúgy meglehetősen limitált) univerzumban lehet, a feje tetejére fordította az elvárásokat, és a fanyalgók meg most éppen ezt róják fel a franchise számlájára. Nekem őszintén az előző rész is nagyon tetszett (bár az idő nem tett jót neki, akkoriban sokkal lelkesebben néztem meg, mint mondjuk most, közvetlen az új film premierje előtt), és Az utolsó Jedik is bejön.

 

Nagyon nehéz spoilerek nélkül beszélni azokról a merész lépésekről, amiket meg mertek tenni annak érdekében, hogy a széria kissé új erőre kapjon (ha!), de annyit azért elmondhatok, hogy szinte semmi és senki sem az, aminek látszik, vagy aminek Az ébredő Erő alapján gondoltuk (na jó, majdnem senki). És oké, persze, lehetett volna rövidebb a film, a kaszinós szálat kb. teljesen kihagyhatták volna, és a szinte csak cameo-szinten megjelenő karaktereknek se tett volna rosszat a vágóolló, de ezzel együtt is mennyire borzasztóan király volt már ez a film!? Mark Hamill mondjuk inkább valódi önmagát játssza benne, mint a régi Luke-ot, de az a klasszikus Star Wars-érzés elképesztő módon jelen van szinte végig, és ez részben neki köszönhető. A csaták is látványosak és izgalmasak, nem csak azért vannak ott, hogy legyen valami, a fénykardpárbajok (az a kettő) is végre megint nem az akrobatikázásról szólnak, John Williams ismét erőn felül teljesített, szóval komolyan mondom, nem értem, mi az, ami nem tetszik.

 

Nekem több lélegzetelállós pillanat is volt benne, erre pedig nem gyakran akad példa nem csak Star Wars filmek esetében is. Persze, lehetett volna másként csinálni egy csomó mindent, és én is szerettem volna, ha egy kicsit nagyobb a kohézió a két film között (most NAGYON érződik, hogy két teljesen különböző filmkészítő gyermeke a két mozi), és kicsit kevesebb az áltisis poén benne, de végeredményben mégis azt gondolom, hogy akinek ez a film nem tetszik, annak már nem való a Star Wars. Kinőtte. A többiek velem együtt meg újabb két hosszú évet várhatnak a konklúzióra, amiben állítólag mind a kilenc epizód összeér majd (ettől mondjuk már előre félek), és amit ismét J.J. Abrams rendez (ettől még jobban). Addig meg kérek egy plüss porgot (karácsonyra).

 

Markovics Botond

 

Rian Johnson az egyik legjobban megrendezett Star Warst csinálta meg, viszont sajnos egy csapnivaló, széteső történetet írt hozzá. Az utolsó Jedik csak néha tudott igazi drámát, igazi téteket felsorakoztatni, viszont akkor tényleg működött, Rey, Luke és Kylo érzelmekkel teli jelenetei vitték a hátán a filmet, és ezek miatt ott volt a lehetőség az egyik legjobb Star Wars mozira.

 

Csakhogy ott volt rajtuk kívül Finn, Poe, Rose, az egész, didaktikus és rém kínos párbeszédekkel teli Canto Bight, az egész Ellenállásos üldözéses rész, Phasma kapitány végső nevetségessé tétele, a teljes szupercsillagrombolón játszódó belopakodós jelenet Benicio del Toróstól: mind-mind rosszul megírt, átgondolatlan, helyenként félelmetesen ostoba és kusza jelenet.

 

Hol vannak a székhez szegező csatajelenetek, mint például a Zsivány Egyes harmada? Mind a D`Qar evakuációs rész, mint a Crait végtelenül erőtlen és halovány, hiába néz ki a sóval borított craiti vörös kristálymező bámulatosan. Aztán itt van Snoke fővezér. Egy karakter, aki maga a rejtély. Ki ő? Honnan jött? És nem, ő nem egy jelentéktelen figura. Az, aki a kisujjával arrébb pattintja Kylo Rent, és a semmiből felépíti az Első Rendet, és talán nagyobb erőhasználó, mint Vader vagy Palpatine, az a figura nem lehet jelentéktelen. Ugyanis ez itt a Star Wars. És igazából még hosszasan sorolhatnám azokat a kisebb vagy a nagyobb problémákat, amelyek miatt a végére elemeire hullik a film.

 

Az utolsó Jedik hatására meglepő módon elkezdtem sokkal jobban értékelni a prequel-trilógiát, mert a hibái ellenére sokkal egységesebbnek és átgondoltabbnak tűnik. Ha Az utolsó Jediket egy szóval kellene jellemeznem, az a pazarlás.

 

Szabó Dominik

 

Amikor kiértem a moziteremből, elsőre azt fogalmaztam meg, hogy talán még sosem volt ennyire értelmezhetetlen, mit is jelent a Star Wars. Persze ez talán épp annyira így volt A Birodalom visszavág vagy a Baljós árnyak megjelenésekor, de az azóta eltelt évek viszont mégis egyfajta stabil hivatkozási alappá tették, mit is jelent a Csillagok háborúja. És hiába jelent mindenkinek mást, mégis értelmezhetőek és érthetőek ezek a nézőpontok – ebbe körbe Az ébredő Erő magabiztosan, a Zsivány Egyes pedig valamivel bátrabban tudott beilleszkedni, de egyik sem kívánt olyan gyökeres szemléletváltást, mint amit Az utolsó Jedik magával hoz.

 

Leszámolni a múlttal persze sosem egyszerű. Leszámolni a múlttal egy olyan óriási rajongótáborral és sokrétű hagyományokkal rendelkező saga esetében, mint a Star Wars, pedig extrán nehéz feladat. Ráadásul Rian Johnsonnak annyi mindennel kellett leszámolnia, hogy a végeredményt látva komoly kihívás kitalálni, pontosan mi is volt ebből a szándékos.

 

A Marvel által népszerűvé tett humort központi szervező erővé emelni a múlt patetikus komolyságával való leszámolás vagy csak egy lépés a még nagyobb tömegek meghódítása felé? A nosztalgiával való kérlelhetetlen leszámolás célkitűzés vagy a Marvel-filmes jelleg következménye? Az „öreg” generációval való leszámolás kudarca szándékos erény vagy csupán véletlen kudarc? Az ébredő Erő által feldobott labdákkal való leszámolás forgatókönyvi koncepció vagy hibás dramaturgia?

 

Kényelmesnek tűnik a koncepció felé haladnom minden esetben, a Star Wars jelenségként való értelmezése kapcsán ugyanis az ezen való elmélkedést borzasztóan élvezem, de talán túl kényelmes is egyben. Mert valahogy mégsem áll össze, mert ha lemegyünk a jelenetek szintjére, mintha maga sem tudná, merre akarna haladni. Mert folyton megdöccen, mert önellentmondásba keveredik, mert túl komolyan veszi magát, és sok ponton olyan üresnek érzem, hogy a nagyobb képet sem hiszem el neki. És ez még a valódi erényeire is rányomja a bélyegét.

 

Hihetetlenül kíváncsi vagyok arra, hogy tíz év múlva mit fogunk látni Az utolsó Jedikben. Az egyik legbátrabb Star Wars mű? Újabb meghódítása a népléleknek, akárcsak az előtte lévő nyolc? Remek trollkodás a nézők megosztására? Felejthető állomás a kilencedik rész előtt? Már most kíváncsibb vagyok a trilógia zárására, mint bármely korábbi Star Wars film előtt.

 

Takács Gábor

 

Nem igazán emlékszem, hogy ilyenben lett volna valaha részem Star Wars filmben: Az utolsó Jedik néha olyan magasra jutott, mint A Birodalom visszavág (ha nem magasabbra!), máskor viszont sikerült még a Baljós árnyaknál is bugyutábbnak lennie. Imádtam az olyan elemeit, mint Rey és Kylo Ren kettős szála, az öreg Luke (akit egy-két dolog ellenére sikerült nagyon jól megírni), vagy épp egy régi ismerős felbukkanása. Néha zseniális dolgokat pedzeget, az Erőről, a háborúról, a felelősségről. Aztán mintha megijedne, nehogy olyasmit mondjon, ami „túl mély” a nagyközönségnek, és akkor jönnek az űrlovak, a gyerekek, a porgok, az átgondolatlan haditervek, a töketlen ellenfelek.

 

A film végére az volt az érzésem, hogy egy-két karaktert leszámítva a film szereplői feloszthatók az öregekre, akik nem értik a fiatalokat, és a fiatalokra, akik még nem nőttek fel, és nem képesek felfogni a tetteik következményeit. Egyszer kínos, egyszer felemelő film lett ez, ami után nagyon mérges vagyok. Mert például Rey és Kylo nagyjelenetében tényleg olyasmit láttunk, amit SW filmben még soha, és olyan mérhetetlen potenciál volt benne, amivel az egész franchise-t gyökeresen meg lehetett volna változtatni. Még ez a harag beszél belőlem, ezért mondom azt, hogy hiába volt megannyi apró zsenialitás (karakterek, pillanatok, ötletek), az egész belesüllyedt a nosztalgiázásba és a rosszul megírt forgatókönyvbe.


ekultura.hu - 2017. december 24.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (Rian Johnson) további művei:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!