Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Terminátor 2 - Az ítélet napja 3D (film)

„Nincs végzet, csak ha bevégzed.”

 

Két kiborg utazik vissza az időben 2029-ből. Az egyikük célja az, hogy megölje az 1994-es jelenben még csak tízéves John Connort, aki a jövőben az öntudatra ébredt, az emberekkel háborúban álló mesterséges intelligencia, a Skynet legnagyobb ellenfele lesz. A másik gyilkológép pedig azért jött, hogy megvédje a fiút.

 

Nehéz nekem úgy beszélni a Terminátor 2-ről, mintha most látnám először, vagy mintha olyasvalakinek akarnám elmondani, mi is ez, aki soha nem látta és még csak nem is hallott róla. Mert 2017-re a Terminátor már franchise-zá vált. Öt mozifilm, egy tévésorozat, számítógépes játékok, regények tucatjai koptatták el a végtelenségig James Cameron rendező eredeti vízióját. Kissé elhomályosul a sok rókabőrlenyúzás után, miért is lett ez a sorozat az egyik legmeghatározóbb sci-fi univerzum, sőt, az egyik legmeghatározóbb modern akciófilm sorozat. Szerencsére, ahogy tavaly az első részt, úgy idén ősszel a második epizódot, Az ítélet napját is megnézhetjük újra moziban, ráadásul 3D-ben, így jobban képet kaphatnak erről azok is, akik soha nem látták az eredeti alkotásokat.

 

Mert ha mai szemmel nézzük, a Terminátor 2 még mindig egy majdhogynem tökéletes film. Kezdjük azzal, amire már utaltam: az akcióval. Manapság, amikor számítógép-animációval felturbózott színészek csapnak össze és bármi megtörténhet, az emberek ingerküszöbe nehezen átüthető. Szerencsére a mai filmesek között is akad olyan, aki felismeri, hogy sokkal hatásosabb, ha az az autó tényleg összetörik, a szereplő tényleg leesik valahonnan, ha minél több mindent valóban megcsinálnak, csak nem ez a gyakori. (Példaként lásd a Mad Max: A harag útját vagy az idei Atomszőkét.) Viszont amikor az ember megnézi Az ítélet napját, akkor nemcsak azt látja, milyen remekül állították össze az akciójeleneteket, hanem egyszerűen átüt azok brutálitása – nem hiába a mai napig az egyik legemlékezetesebb üldözési jelenet az, amikor a száraz csatornában egy kamion üldöz egy motort. De szinte az összes jelenet remekül működik, legyen az épp egy pusztakezes párharc, vagy amikor Arnold Schwarzenegger kiborgja ripityára lő egy tucat rendőrautót. Minden mozzanat profi, a helyén van, és valóságos érzetet nyújt.

 

És persze az sem véletlen, hogy ezt a filmet szokás felhozni, ha a jó folytatások kérdése merül fel. (A másik A bolygó neve: halál, mit ad isten, az is Cameron.) De nemcsak azért, mert akcióban és látványban túltett az elődjén, hanem mert továbbgondolta a történetet, sőt, a karaktereket is. Mert az addig rendben van, hogy ha vissza lehet küldeni egy gépet a jövőből, akkor miért ne lehetne visszaküldeni többet. De ki lenne ennek a célpontja? És ki állna vele szemben?

 

A folytatás tíz évvel az első rész után játszódik, és ez a tíz év éreztette is hatását. A főhősnő, Sarah Connor (Linda Hamilton) már nem egy bajbajutott nő, hanem igazi katona, amolyan Ellen Ripley/G.I. Jane ötvözet, aki a fia védelmében bármit megtesz. Azért a fiúért (Edward Furlong), aki bár őrültnek tartja, mégis szereti őt, és tudja, hogy érte tett mindent. És ahogy a főhős Sarah megváltozott, úgy egy merész húzással a gyilkos Terminátor is most nem gyilkos, hanem védelmező. Schwarzenegger sose volt egy Shakespeare-színész, de a forgatókönyv és a rendezés kihozza belőle a maximumot. A rideg gép lassan egyre emberibbé válik, ezzel nemcsak az apafigurát kereső John, de a nézők is megszeretik. Az ő hármasuk együtt egy furcsa családdá válik, de míg korábban csak menekültek, most aktív cselekvők is lesznek: célt találnak maguknak a Skynet elpusztításában.

 

Nem lehet mást mondani, mint hogy James Cameron és William Wisher forgatókönyve minden szinten bravúrosan teljesít: a fő történetszál izgalmas és bevonja a nézőt, a karakterek rétegzettek, apró rezdülésekkel képesek mindent elmondani a bennük keringő gondolatokról vagy a többi szereplőhöz fűződő viszonyukról, a jelenetek pedig egyszerre alakítanak ki egy lendületes akciófilmet és egy komoly szereplőket mozgató emberi történetet. Egy olyan történetet, ami huszonhat évvel a bemutatása után is még ugyanolyan emlékezetes élmény lehet mindenkinek, aki megnézi. És nem csak azért, mert még mindig hihetetlenül félelmetes az alakváltó folyékony fém ellenfél... (Robert Patrick ikonikus figuráját azóta sem sikerült megismételnie a sorozatnak, nem hiába nevezte meg a díszbemutató előtt levetített interjúban Cameron az egyik kedvenc jeleneteként azt, amikor a T-1000-es a padlóból ölt alakot – attól még ma is leesik az álla bárkinek.)

 

Egy szó mint száz: én, aki gyerekkoromban rongyosra néztem a filmet VHS kazettán, izgatottan ültem végig a moziban újra a filmet (a ma is remek magyar szinkronnal). Úgyhogy aki szereti a filmet, az már csak ezért menjen el és nézze meg a moziban. Aki viszont még nem látta, az pedig azért ne hagyja ki, mert tényleg a modern filmkészítés egyik alapművét nézheti most meg, ami lassan három évtizede meghatározó – nem csak a filmek világában.


Takács Gábor - 2017. szeptember 6.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!