Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Mad Max – A harag útja (film)

Ez a film jön, letépi az arcodat, benzingőzös leheletével beleüvölt a képedbe, aztán bevág egy robogó autóba és áthajt veled a sivatagon – avagy harminc év epigonjai után az eredeti, brutális autós posztapokalipszis visszatért! Azért senkiben ne legyenek tévképzetek: a Mad Max – A harag útja nem akar mást, mint egy veszettül őrült üldözős akciómozi lenni, olyasmi, ami igazán a nyolcvanas években élte fénykorát. És hogy teljesíti-e ezt a vállalást? Abszolút!

 

Maxet (Tom Hardy), a hajdani rendőrt halottai kergetik a sivatagban, ehhez társulnak a valódi, élő emberek, a pusztaságot benépesítő őrült hordák, akik közül az egyik sikeresen elfogja Maxet, láncra veri és a Citadellába viszi, hogy ott először megbillogozzák, majd élő vérdonornak használják. Ám amikor a Citadella egyik katonája, Imperator Furiosa (Charlize Theron) árulást követ el, és egy több tonnás harci kamionnal, fedélzetén a Citadella urának, Halhatatlan Joe-nak (Hugh Keays-Byrne) a „tenyész-háremével" nekivág a sivatagnak, Max is belekeveredik az üldözésbe, innentől pedig nincs megállás a Harag Útján.

 

Nincs megállás. Ez lehetne a film alaptézise, ugyanis olyan hirtelen csöppenünk bele az üldözésbe, hogy szinte nincs is időnk felfogni, ki és miért menekül. De ez a film hatalmas erénye: a forgatókönyvet olyan precizitással írták meg, és a rendező olyan aprólékosan építi fel a filmet, hogy mindenféle szájbarágás és cselekménylassító magyarázkodás nélkül értjük, miért is történik az akció. Úgyhogy már csak azért is tisztelem George Millert, hogy megmutatta, miként is kell egy ilyen filmben adagolni az információkat. Amiért viszont különösen hálás vagyok neki, az a Mad Max hihetetlen ötletorgiája, ami a látványban és az akciók koreográfiájában testesül meg. Mert hát ez az, ami miatt a mozi ütős, zsigeri élmény: ez egy olyan világ, amit csak őrültek népesíthetnek be.

 

Nem lehet szavakkal átadni azt az atmoszférát, amit megteremt az egész stáb, a kifestett statiszták, a groteszk járgányok – amelyek mind valóban léteznek, és minden gép, amit a vásznon látunk, valóban működik –, vagy az olyan abszurd elemek, mint a harci kocsi, ami egyetlen mozgó rock-színpad. A filmből árad a kreativitás, és a készítők tobzódnak az akciókban. Ráadásul a Mad Max széria mindig is elsősorban az autós üldözésekről volt híres, ebben a tekintetben pedig A harag útja a maximumig tolja ezt a faktort, szereplőink alig állnak meg, közben pedig minden robban, borul, autók törnek, csontok reccsennek, golyók süvítenek. Ha úgy tűnik, hogy nem tudok értelmesen beszélni erről, az valóban így is van, ugyanis ezt a filmet látni kell, méghozzá nagy vásznon!

 

Amit értelmesen el lehet mondani a filmről, az az, hogy a mondandót nem szájbarágósan vezeti elő, a szereplők pedig mind jól hozzák a figuráikat. Érdekesség, hogy a film igazi főszereplője Furiosa, neki van célja, ő az, aki igazi motivációval rendelkezik, míg Max csupán túl akar élni – éppen ezért működik olyan jól Theron karaktere. Max vele szemben egy olyan lény, akiben az emberi mélyre el van temetve: alig beszél, ellenben a gyilkolást tökéletes precizitással viszi véghez, elég csak nézni, ahogy gépiesen osztogatja a parancsokat. A jókkal szemben pedig ott állnak az őrült hordák, és a legfőbb ellenség – vicces, hogy ugyanaz a színész alakítja, aki az első Mad Maxben Toecutter, a vad motoros banda vezére volt – méltó utódja Homungusnak, a második rész gonoszának. Ráadásul Halhatatlan Joe mellett más hadurak is megjelennek, ők is mintha megidéznék a széria korábbi ellenségeit, és úgy összességében Miller remekül hozta a Mad Max elemeket korábbi munkáiból.

 

Ez a film olyan, mintha kihagyta volna az elmúlt harminc év filmtörténetét, és a maga véres egyszerűségében odacsapott volna az asztalra. Meglepő, de a film „R"-es besorolást kapott, vagyis ez már durva filmnek minősül, az ember pedig elgondolkodik, hová is süllyedt a mozi, hogy a nyolcvanas években – még ha csak rétegfilmekben is – ez a fajta brutalitás egyáltalán nem volt szokatlan a mozivásznon. Noha a film maga nem tökéletes – az akciók néha már túl sokáig tartanak, a közepe táján kissé leül, és a befejezést sokkal elegánsabban is meg lehetett volna oldani –, mégis meg tudom érteni azokat, akik az új messiást látják Millerben. Ugyanis ha ez a film tényleg sikeres lesz – és eddig úgy látszik, az lesz –, akkor megnyílik az út a keményebb filmek előtt a popcorn-mozi rengetegben. Én személy szerint ugyan nem bánnám, ha Max nem válna franchise-figurává, mert ezzel esszenciája veszne el, de ha sikerül még egy ennyire egyedi, benzingőzzel átitatott, őrült rohanást csinálnia a stábnak, akkor meg tudok enyhülni.

 


Takács Gábor - 2015. május 23.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (George Miller)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!