Főkép

A filmnek, s az onnan vett borítónak sajnos nincs sok köze a könyvhöz, de ezt a különös, ezernyi szálat gabalyító-gombolyító történetet nem is lehet filmre vinni. Ezt olvasni kell, abban az értelemben, ahogy mondjuk a világ legszebb helyeit is látni kell a saját szemünkkel, fotó, film, mások elbeszélése vissza nem adhatja. Ez a monstrum nem csak mérete okán lett életem egyik legnagyobb olvasmányélménye.

 

Az alábbi idézet igen sokat elárul erről a könyvről: „A polc zsúfolásig tele nehezen olvasható könyvekkel, amelyek lerombolják és újjáépítik az ember lelkét, és végezetül akkorát rúgnak az olvasón, mint egy ló.” Megértem én, ha nem mindenki képes elkapni a fonalat, Helprin nem könnyíti meg az olvasó dolgát. Sok-sok (egyébként káprázatos) leírás, megannyi szereplő és cselekményszál, ide-oda utalások és ugrások időben és térben, nem szólva a kicsit régies, gyönyörű nyelvezetről, az új kiadásban túlságosan apró betűs szövegről, vagy épp a filozofikus gondolatok garmadájáról. Embert próbáló feladat lehet, és nem leszólásból mondom. Viszont azoknak, akik imádnak beleveszni egy könyvbe, a világába, együtt lélegezni a szereplőkkel, ez itt a tejjel-mézzel folyó Kánaán.

 

A Téli mese központi alakja egy a 20. század elején, New Yorkban élő betörő, Peter Lake. Emberünk a bűnözésen kívül a gépekhez is nagyon ért, s még ennél is jóval több van benne. Folyton nyomában lohol a Kurtafrakkosok bandája, s életét megannyiszor megmenti egy csodás, fehér ló. Izgalmakban bővelkedő kalandjaik közepette megismerjük azt a régi New Yorkot.

 

És megismerjük az ezredfordulóra készülő várost is, a történet másik idősíkján (mely a regény írásakor még a jövő volt). Aki az előbbiben élt, jószerével rá sem ismerne az utóbbira, pedig New York már bő száz éve is vadregényes, kusza és kiismerhetetlen volt, egy gigászi, élő valami, ami egyeseket bekebelez és elnyel, míg másokat felemel. Valami nagy és nagyszerű van készülőfélben, melyhez minden szereplő hozzáteszi a magáét, s mindenki a maga módján – ahogy az egész évszázadon átívelő történet minden apró szála is abba a roppant műbe tart. Sorsok, szerelmek, születések és halálok vonulnak fel az olvasó szeme előtt, mind formálják a világot – de ha csak ennyiről volna szó, Helprin könyve unalomba fulladna.

 

Az összes izgalom, csavar, rejtély, borzalom, romantika, szerethető hősök és emlékezetes rosszak, az összes ragyogó, lelkesítő, költői leírás (aki ezt elolvassa, imádni fogja a telet!) és elgondolkodtató, magával ragadó elmélkedés sem lenne elég, ha nem lenne meg az ezeket összetartó mágia, mely egyként fakad az író tehetségéből és az általa megidézett dolgok, témák, fogalmak, archetípusok alapvetően meglévő, hovatovább spirituális tartalmából. Szintén fontos a humor és az írói empátia. Ha a szereplőknél nem is feltétlenül tapasztalni jellemfejlődést, ahogy vannak, úgy hihetők, pedig egyébként nem egy közülük hihetetlen figura.

 

Ami a könyv üzenetét illeti, nem is olyan könnyű megfejteni. Van benne valami szinte gyermeki rácsodálkozás a világra, idealistának is mondhatnánk, ha nem lenne helye a rossznak, sötétségnek, negatívnak is a Téli mesében. Mindenesetre valami nagyobbra, jobbra, szebbre törekvés rejlik benne, a szándék, hogy megmutassa, mennyi csoda és szépség van a világban, az emberben.

 

Olvasás közben rengeteg különféle párhuzam eszembe jutott, hogy kik/mik hathattak Helprinre, s az ő könyve kikre/mikre hathatott. Olyan sok, hogy valójában egyik sem jellemző, és ha csak néhányat emelek ki, tévútra vihet. Mégis leírok párat, megspórolandó további hosszas fejtegetéseket, mert annyi mindent lehet mondani erről a könyvről. Először is, a varázslatos, természetfeletti elemeket kicsit hasonlóan használja, mint Gabriel García Márquez a Száz év magányban: természetesen, mágikus realista módra. Ugyanakkor, a szépirodalmi nyelvezet és a gondolati tartalom dacára sem biztos, hogy a hivatalos kritika a szépirodalomba sorolná a Téli mesét. A mesék, mítoszok, legendák elemei Helprin regényének a gyökereit, alapját adják, de valahogy úgy, ahogy az élőkben élnek tovább az őseik, nem nevezve nevükön, ahogy Neil Gaiman tenné – aki amúgy biztosan tanult tőle. Szintén fogadni mernék, hogy Reif Larsenre is hatott Helprin, a T.S. Spivet különös utazása hasonlóképp szerteágazó, szertelen, mégis egy pontba tartó és összeszedett regény. És így tovább.

 

Három-négy átlagos regény beleférne a Téli mese hosszába, de tartalmát, hatását nézve ennél is többel felér.