Főkép

Azt bizonyára mindenki tudja, hogy a pszichológia az emberi gondolkodással és viselkedéssel foglalkozó tudomány, ám az talán nem annyira köztudott, hogy legalább három szempont szerint lehet felosztani: elméleti irányzatok, kutatási alapterület és alkalmazott területek szerint. Elméleti vonalon van a behaviorizmus, ami szerint a viselkedés kondicionálás által alakul ki, a pszichoanalízis, ami a lelki zavarokat a tudatalatti okok feltárásával igyekszik kezelni, a kognitív pszichológia, ami az emberi megismerés tanulmányozását állítja előtérbe, és a fenomenológikus pszichológia, ami az egyéni szubjektív tapasztalásra alapoz. Ennek egyik irányzata a Gestalt, ami az egyén aktuális jelenét állítja a középpontba és ebből kifolyólag az aktuális problémára összpontosít. Az argentin pszichoterapeuta-író, Jorge Bucay ennek egyik képviselője, mi több, gyakorlati alkalmazója, aki törekszik arra, hogy ne túlbonyolítsa a dolgokat, hanem saját élettapasztalatait, személyes élményeit és szakmai tudását felhasználva irányt mutasson azoknak, akik úgy érzik, eltévedtek az úton.
 
20 lépés előre című könyvében nem fogalmaz meg újdonságokat, csupán segít rendszerezni mindazt a tudást, amivel már egyébként is rendelkezünk, még ha olykor ennek nem is vagyunk tudatában. Minden további szószaporítás helyett íme a húsz lépés, melyeknek megtétele elsősorban azok számára ajánlott, akik kellően nyitottak és nem félnek attól, hogy ne csupán áhítozzanak a változásra, de aktívan tegyenek is érte valamit.


 
  1. lépés: Ismerd meg önmagad
  2. lépés: Adj magadnak szabadságot
  3. lépés: Nyílj meg a szeretetnek
  4. lépés: Nevess szívből
  5. lépés: Hallgass meg másokat
  6. lépés: Tanulj meg alázattal tanulni
  7. lépés: Legyél mindig kedves
  8. lépés: Rakj rendet kívül-belül
  9. lépés: Eladni tudni kell
10. lépés: Válassz jó társaságot
11. lépés: Hagyd el az előítéleteidet
12. lépés: Legyél kreatív
13. lépés: Használd ki az időt
14. lépés: Legyen könnyű a csomagod
15. lépés: Kockáztass józanul
16. lépés: Ami nem alku tárgya
17. lépés: Fejlődj, de ne versenyezz
18. lépés: Ne félj a kudarctól
19. lépés: Kezdd újra
20. lépés: Ne kételkedj a végeredményben
 
Ugye mondtam, hogy nincs itt semmi újdonság? Csupán szakszerű és segítő szándékú rendszerezés, ami persze sokat segít, amikor úgy érezzük, hogy elvesztünk a világban, vagy amikor azon kapjuk magunkat, hogy a káosz lassan átveszi az uralmat életünk felett. A legjobb, ha apránként, lépésről-lépésre haladunk, minden nap egy kicsit, úgy, hogy közben meg-megállunk, értékeljük az elért eredményeket, és erőt merítünk minden apró sikerélményből. Tudom, mert megtapasztaltam, bár sokkal inkább kíváncsiságból kezdtem neki az olvasásnak, semmint azért, mert szükségem volt rá. Most és itt. Persze valamikor korábban jól jött volna, de akkor valószínűleg még nem érkezett el az idő a találkozásra.
 
Örülök, hogy Jorge Bucay él és alkot, mert meggyőződésem, hogy szükség van arra, amit csinál. Ám szomorú is vagyok, mert a társadalom által kódolt gátaknak köszönhetően sok olyan ember, akinek szüksége lenne rá, soha nem fogja elolvasni a sorait, amik pedig – nem túlzás – megváltozatnák az életüket. A szerző egyébként júniusban hazánkba látogat. Aki szeretne vele találkozni, az 2012. június 5-én 18 órakor a Puskin Mozi Metropolis termében megteheti.
 
Részlet a könyvből