Főkép Boleyn Annának az életével kellett fizetnie azért, mert képtelen volt fiú utóddal megajándékozni a királyt, aki dühében és csalódottságában a teljes Boleyn famíliát kiirtotta. VIII. Henrik a Showtime Networks népszerű sorozatának harmadik évadjában sem hazudtolja meg kegyetlen jellemét, második felesége még ki sem hűlt, amikor Jane Seymourral már az eljegyzési lakodalomra készülnek. Eközben az udvarban az Anna királyné „leváltása” körüli véres tisztogatások túlélői látszólag fellélegezhetnek, és őszintén remélik, hogy uruk végre megtalálja a boldogságot harmadik feleségével.
 
Azonban a politikai harcoknak még koránt sincs vége! A Boleyn család bukása után keletkezett hatalmi űr betöltésének kérdése pattanásig feszült helyzetet hoz létre az udvar különböző klikkjei között. Ebben a helyzetben Henrik mindenki megdöbbenésére a Boleynek által birtokolt összes politikai tisztséget hűséges és fáradhatatlan kancellárjára, Thomas Cromwellre testálja. Az alacsony származású férfit, aki a király egyetlen intésére több szekrénynyi „bizonyítékot” gyártott a Boleyn család ellen, valamint a kolostorok vagyonának elkobzásával mesésen gazdaggá tette urát, lovaggá ütik, megteszik Wimbledon bárójának és kinevezik a király főpecsétőrévé.
 
Bár csillaga soha nem látott magaslatokba emelkedett, a király első miniszterének pozíciója sokkal ingatagabb, mint valaha. Henrik barátja és bizalmasa – Charles Brandon, Suffolk hercege – éppúgy irigyen tekint az alacsony sorból származó, „felkapaszkodott” Cromwellre, mint a Seymour család tagjai, akik jogos jussuknak tekintették a Boleyn família korábbi pozícióit. Ugyanakkor az új királyné és családja hívő katolikus, így Cromwell szélsőségesen protestáns politikájával – melynek egyik legfontosabb támasza Anna királyné volt – egyre jobban elszigetelődik.
 
A Henrik első minisztere ellen szervezkedő országnagyok egyre népesebb csoportjának azonban semmi esélye arra, hogy megbuktassák az ambiciózus Cromwellt, amíg ő a király feltétlen bizalmát élvezi. Erről a holtpontról egy váratlan fordulat mozdítja ki az udvart, amikor sötét híreket hozó futárok érkeznek Észak-Angliából. A királyság ottani lakossága Krisztus nevében fellázadt a szerzetesrendek feloszlatása és az egyház ördögi reformjai ellen, és kaszákkal, vasvillákkal felfegyverkezve megállíthatatlannak tűnő seregként dél felé indul, hogy lándzsavégre tűzze Henrik pokolból származó miniszterének, Cromwellnek a fejét.
 
A súlyos politikai válságot a katolikus országok azonnal kihasználják, a pápa kiátkozza Henriket, és felszólítja a felkelőket, hogy Cromwell feje mellé tűzzék oda a királyét is, és ültessék a trónra Tudor Máriát, az egykori Aragóniai Katalin leányát. A Cromwell elleni klikk is támadásba lendül, tovább destabilizálva a helyzetet miközben spanyol hajók tűnnek fel Anglia partjai mentén. Vajon sikerül a lázadók ellen kiküldött Charles Brandonnak megállítania a gőzhengerként masírozó lázadókat? Vajon hajlandó-e a király egyik leghűségesebb bizalmasát, fáradhatatlan és becsületes első miniszterét odadobni koncnak, hogy lenyugtassa az őrjöngő felkelőket? Vajon ha a lázadók elérik Londont, csak Cromwellt tépik szét vagy az összes nemest, a királyt is beleértve? Miközben Henrik országa a szakadék szélén áll, kiderül, hogy Jane királyné végre gyermeket vár.
 
A Tudorok harmadik évadja minden kétséget kizáróan a sorozat legkomorabb és legsötétebb fejezete. Ebből a szériából – az első epizód első pár percét leszámítva – hiányoznak azok a könnyed carpe diem részek, melyek az első két évadnak szerves részeit képezték. Ehelyett a készítők a karakterek jellemének elmélyítése és a lélekelemzés felé vitték a sorozatot.
 
Az egyik legfurcsább váltást Jane Seymour személyiségében fedezhetjük fel. A második évad végén méltán gyűlölhettük a törtető és gátlástalan szobalányt, akinek játszmái Boleyn Anna bukását okozták, azonban az új részekben egy egészen más embert ismerhetünk meg. Jane királyné az odaadás, az önfeláldozás és a törődés mintapéldája, hajlandó a saját életével játszani, csakhogy kiharcolja a királynál, hogy visszafogadja egykori vetélytársnője lányát, Erzsébetet, illetve visszavegye az öröklési rendbe Máriát. Az új jellemhez a sorozat készítői új színésznőt választottak, a harmadik évadban Annabelle Wallis kápráztatja el a nézőket Jane Seymour szerepében. Úgy tűnik, hogy Anita Briem leváltása jó döntés volt, ugyanis a tagadhatatlanul elbűvölő és magával ragadó színésznő dacos érzéki és határozott vonásaihoz egyáltalán nem illet volna a Teréz anya szerep.
 
A harmadik évad két legmeghatározóbb karaktere – természetesen VIII. Henrik mellett – Thomas Cromwell (James Frain) és Charles Brandon (Henry Cavill). Az első két évaddal ellentétben az új részekben bepillantást nyerhetünk Cromwell lelkébe, megismerhetjük a király első miniszterének céljait és indítékait, így a karakternek egy sokkal emberibb oldala tárul elénk. Charles Brandon, az első két évad gondtalan aranyifjúja, a felkelők mellett saját magával is kénytelen háborút vívni, amikor lelkiismerete és a király parancsa között kell választania, döntésének következményei pedig végigkísérik karakterét a sorozaton.
 
A Tudorok harmadik évadjának cselekménye sokkal pörgősebb és szerteágazóbb, mint azt megszoktuk, ugyanakkor ebben a szériában a színészek már teljes magabiztossággal mozognak a szerepükben, így ezek az új részek sok szempontból túlszárnyalják a már-már tökéletesnek mondható második évadot is.