FőképTracy Chapman 1964. március 30-án született az Ohio állambeli Cleveland-ben. Már gyermekként elkezdett gitározni és dalokat írni, egyetemista korában pedig az utcán és kávéházakban lépett fel.
1986-ban, ugyanabban az évben, amikor néprajz és afrikanisztika szakon lediplomázott, szerződést kötött az Elektra Records kiadóval, és Tracy Chapman címmel megjelent első albuma, ami sikeres lett ugyan, ám az igazi áttörést mégis a Nelson Mandela 70-ik születésnapja alkalmából rendezett televíziós koncerten való részvétel hozta meg számára.

A következő években megjelenő lemezei ( Crossroads, Matters of the Heart) nem lettek igazán sikeresek. Aztán 1995-ben megjelent negyedik stúdiólemeze, a NewBeginning, ami ha nem is régi pompájában, de visszaállította a dalszerző-gitáros-énekesnő népszerűségét.
Aztán öt év szünet következett, majd 2000-ben megjelent a Telling Stories, ami érdekes módon főleg Európában lett népszerű.

Ezt követte 2002-ben a Let It Rain, 2005-ben a Where You Live, majd 2008-ban az Our Bright Future, melyen tizenegy saját, szolidan hangszerelt, melankolikus hangulatú, megnyugvást sugárzó szerzemény hallható.

Nem tudom, hogy Larry Klein produceri közreműködésének, vagy mi egyébnek köszönhető, de az Our Bright Future minden eddigi közül a legszolidabban (de nem feltétlenül legegyszerűbben) hangszerelt anyag, amiben a folkos megoldások mellett olykor dzsesszes, illetve groovos elemek is felsejlenek.
Ráadásul az ének is olyan ihletett és őszinte, hogy szinte simogatja az ember lelkét.

Mondjuk nem is nagyon tudok elképzelni más hangzást azokhoz a mondanivalókhoz (a világ politikai és szociális problémái, illetve a magánéleti krízisek), amik itt is, mint a korábbi lemezeken megjelennek, hiszen ezek foglalkoztatják leginkább az immáron több mint húsz éve a zenei pályán lévő énekesnőt.

Ám ha nem veszem figyelembe a szövegeket (tudom, vétek, meg nem is egyszerű, de érdemes kipróbálni), hanem csupán a zenére és az énekhangra figyelek, akkor is valami olyasmiben lehet részem, amiben mostanában nagyon-nagyon ritkán: intellektuális élményben.

Mert az Our Bright Future hangszerelése csak első, felületes hallgatásra egyszerű, kicsit jobban odafigyelve azonban lépten-nyomon finomságokra, különleges megoldásokra lelhetünk. Olyasmikre, amiket a manapság divatos irányzatoknál nagy valószínűséggel soha a büdös életben nem fogunk megtalálni.
Éppen ezért érdemes teljes lényünkkel odafigyelni rá, nem pedig háttérzenévé degradálni.

Már csak azért sem, mert minden melankolikussága ellenére a lemez kifejezetten derűs, pozitív életérzést sugall. Olyan, mint egy tavaszi nap, amikor eső után a felhők mögül fel-felsejlik az újrakezdés ígéretét magában hordozó napfény. Hmmm. Már a gondolat is melegséggel tölti el a szívemet…

Előadó:
Tracy Chapman - ének, akusztikus gitár, elektromos gitár

Közreműködők:
Steve Gadd - dob
Larry Klein - basszusgitár
Dean Parks - gitárok, klarinét, mandolin
Larry Goldings - zongora, orgona, wurlitzer
Joey Waronker - ütőshangszerek
Joe Gore - billentyűs hangszerek, akusztikus gitár
Michael Webster - zongora, klavikord
Rock Deadrick - vokál
Rob Burger - vibrafon, orgona, zongora, wurlitzer
Carla Kihlstedt - hegedű, nyckelharpa (svéd billentyűs vonós hangszer)

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Sing For You
2. I Did It All
3. Save Us All
4. Our Bright Future
5. For A Dream
6. Thinking Of You
7. Theory
8. Conditional
9. Something To See
10. First Person On Earth
11. Spring

Diszkográfia:
Tracy Chapman (1988)
Crossroads (1989)
Matters of the Heart (1992)
New Beginning (1995)
Telling Stories (2000)
Collection (2001) - válogatás
Let It Rain (2002)
Where You Live (2005)
Our Bright Future (2008)