Főkép

Ezt is megértük - bár ezúttal nem tudom tiszta szívből azt mondani, hogy na végre: Anita Blake farvizén elérték felségvizeinket a másodvonalbéli „modern” vámpírsztorik. Melyeknek szerzői felbuzdulva a lehetőségen, saját kényük-kedvük szerint alakítják a hajdan egységes vérszívó mítoszt, de olyannyira, hogy Bram Stoker vagy bármely korabeli gótikus író rá sem ismerne Drakula gróf megkésett utódaira, vagy ha mégis, akkor bánatában forogna a sírjában.

Mert ugye sokkal egyszerűbb egy meglévő valamit kicsicsamicsázni, mintsem eredeti ötlettel elkápráztatni az olvasókat.

Charlie Huston arra az elhatározásra jutott, hogy vegyíti a keménykötésű magándetektív és a vámpír alakját, „eredeti” hátteret tuszkol mögé, és hajrá, már indulhat is az akció. Az ügyeletes magánkopó Joe Pitt névre hallgat, és könyvbe mondott memoár formájában mesél mindennapjairól, s kalandjai, beszámolója révén ismerjük meg azt az alternatív nagyvárost, ahol vámpírok járják az éjszakát.

Időnként prédára vadásznak, de többnyire üzleti ügyeiket intézik, vagy csak a területükön őrjáratoznak. Ja és nem is élőhalottak, közük nincs a természetfelettihez, szimpla magyarázattal elintéződik az örök élet és az állandó vérszomj megléte. Ehhez hasonló megoldást már olvastam, vagy láttam korábban.

Úgyhogy ezt inkább hagyjuk, inkább írok pár szót a világról. New York területét több csoport uralja, s köztük a béke igencsak törékeny valami, csupán pár vezető akaratának köszönhető. Persze mondanom sem kell, a fennálló helyzettel sokan elégedetlenek, a háttérben hasonló kavarások mennek, mint a Vampire szerepjátékban.

Ebben a közegben, semleges magánzóként működik Joe Pitt, aki kellőképpen cinikus ÉS tapasztalt, így eddig mindent túlélt. Mostani megbízása kezdetben egyszerű zombivadászatként indult, de menet közben a nyakába sózott/bevállalt alküldetések szinte teljesíthetetlenné teszik. Ez pedig nem csak az üzletnek, de „hősünk” egészségének sem használ.

Szóval mindent összevetve a könyvben szó sincs egetrengető újdonságról, egyedül az menti meg a szimpla tucatregény címkétől, hogy Huston nagyon jól ír.

Pitt nagyszájú alakja, kiábrándult világszemlélete, kellőképpen árnyalt és ellentmondásos viszonya környezetével - üdítő színfolt a hasonszőrű történetek tengerében, s az egészet csak megkoronázza a gyors iramú cselekmény. Időnként azt vettem észre, hogy nincs kedvem letenni a könyvet - márpedig ez egész szép teljesítmény.

Gondolom a fenti erényeknek köszönhető, hogy idén ősszel már a negyedik regény jelenik meg Pitt kalandjairól - egyelőre csak angol nyelven. De ami késik nem múlik.