Főkép

Az ír kultúra, és vele együtt az ír mitológia különösen keresett cikké vált az utóbbi néhány évtizedben. Ahogy Jamaica nemzeti muzsikáját, a reggae-t, és vele együtt a jamaikai vallást és kultúrát Peter Tosh és Bob Marley neve tette világszerte ismertté, úgy köszönhetjük (sokak mellett) az ír U2-nak és Enyának, a Corrsnak és a Cranberriesnek, a massachusetts-i Dropkick Murphysnek és a kanadai Loreena McKennittnek, hogy Írországot nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális/zenei életben is elismerik.

Mindezen kulturális felvirágozásnak a gyökerei azonban a tizenkilencedik század végéig és a huszadik század elejéig, az ír nyelv és kultúra újjáélesztésének koráig nyúlnak vissza. Ebben a korban született jelen ismertető tárgya is, a Lady Augusta Gregory által összegyűjtött, szétválogatott, és mai kifejezéssel élve „kopipésztelt”, azaz átemelésekkel egybeszőtt történet-szőnyeg az ír mondavilág ciklusairól.

A kötet szöveganyaga két nagyobb egységre tagolódik: az első rész az ír hagyomány négy mondaköréből az ún. mitológiai mondakört regéli el. Itt esik szó Írország benépesedéséről, a Danu istennő által kedvelt népről, a hosszúkarú Istenről, Lúghról, a tréfacsináló Mannannanról, valamint számos más korai ír mondabeli alakról.

A könyv másik, nagyobbik részét kitevő egység a Fiannáról, az óír klánszövetségről, a király szolgálatában álló szabadcsapatokról szóló mondakör. A Fionn-ciklus központi alakja Fionn mac Cumhaill, aki tengernyi csatát megvívott, és a folklór úgy tartja, ma is él, és a Dublin alatti barlangok valamelyikében alussza hosszú álmát, hogy az íreket megsegítse a válság óráján.

Fionn azonban nem csak a mondavilágban, hanem a modern ír irodalomban is tovább él, ezek közül is legnevesebb James Joyce 1939-es regénye, a Finnegan’s Wake, melyben a hős feltámad, hasonlóan más kultúrkörök mitológiai alakjaihoz (pl. Ozírisz), hogy aztán a könyv egy másik szereplőjében szülessen újjá az emberi nem megtestesítőjeképp.

Végül a történetek záróakkordjaként megjelenik egy, a magyar irodalmi és heavy metal-körökben egyaránt ismert név: Osszián neve. Bár Magyarországra természetesen nem közvetlenül az ír mondavilágból, hanem a skót James Macpherson „ferdítéseinek”, majd Goethe ifjú Wertherének közvetítésével jutott el Batsányihoz, Petőfihez és Aranyhoz.


E kötetben eredeti helyén, Fionn mac Cumhaill fiaként, Oisínként találjuk meg az európai irodalmat bejárt alakot, aki ezeken a lapokon az Írországot keresztény hitre térítő Szent Patrikkal kerül vitába. A vita során panaszolja el Oisín, hogy egyedül ő maradt már csak meg az egykori Fiannából, egyben emléket állítva a hősénekek korának, de jelezve, egy új, varázstalanabb kor kezdetét.

Noha tán érezhetjük mi is úgy olykor, hogy szegényebb lett a világ a mondák mindennapjainktól való eltávolításával, a regényes fantáziába űzésével, de addig, amíg megjelennek mesékkel, mítoszokkal és hőstörténetekkel (no meg irodalommal) foglalkozó képek, zenék, versek, írások és filmek; amíg foglalkozunk magunk és mások héroszaival, amíg elevenen él bennünk múltunk, és újra tudjuk őket alkotni, addig nem lehet nagy baj.

Kapcsolódó írások:

James MacKillop: Kelta mítoszok és legendák
A vízbe fúlt szeretők (angol és skót népballadák)
Skót legendák és mesék
Mabinogion