Főkép„Volt már dolgunk egy túlságosan is heves főnökkel? Vagy együttműködésre nem hajlandó, őrjítő bürokratával? Vagy rosszindulatú ügyféllel? Arrogáns eladóval? Szeszélyes és makacs beosztottal, zsémbes kollégával? Érzéketlen és engedetlen diákkal? Ha nem, akkor vagy egy lakatlan szigeten élünk, vagy önmagunkat csapjuk be. Akinek még soha nem volt dolga nehéz emberekkel, annak természetesen nem kell elolvasnia ezt a könyvet.” – írja előszavában a könyv két nagyszerű szerzője.

Aki velünk maradt a bevezetőben idézett szavak után, az rögtön a könyv elején megismerkedhet a nehéz emberek fő típusaival (agresszorok, panaszkodók, hallgatagok), és magára öltheti belső védőpajzsait (szavakkal, tárgyalással, humorral).
Ha ezzel megvan, elkezdheti mélyebben és részletesebben tanulmányozni a különböző típusú embereket, és a velük szemben alkalmazott legmegfelelőbb magatartási formákat. Amik segítségével erőszakoskodás és érzelmi kitörések nélkül érheti el céljait, eredményesen védekezhet agresszív támadások ellen, rábírhatja a bizalmatlanokat, hogy nyitottak legyenek vele szemben, és önérvényesítő módon rendezheti a nehéz helyzeteket.

A Hogyan bánjunk nehéz emberekkel? gyakorlati könyv, amely a legkülönbözőbb módokon segítheti olvasóit. A nehéz ember lehet egy indulatos főnök, egy kellemetlen beosztott, egy merev hivatalnok, egy bizalmatlan ügyfél, egy érzékeny családtag, egy igazi hallgatag és sok mindenki más.
A könyv megmutatja (elsősorban elméletben), hogyan érjük el célunkat a nehéz embereknél is, de a fejezetek végén található gyakorlatok, valamint a könyv végén található függelék igazán hasznos segítséget nyújtanak abban, hogy az olvasó rögtön ki is próbálhassa (immáron gyakorlatban) az elméleti részben leírtakat.

Milyen egyszerű is lenne az élet, ha nem kellene minden nap minden percében kitennünk magunkat annak a stresszhelyzetnek, hogy nehéz emberrel, ne adj isten emberekkel kell találkoznunk, vagy rosszabb esetben együtt dolgoznunk. Ha az emberi kapcsolatok harmonikusabbak lennének…
…nem lenne szükség ilyen témájú könyvekre. De nem azok. Ezért mindenki hálás azoknak a szakembereknek, akik sok éves tapasztalatukat közérthetű, olvasmányos, gyakorlatban is használható formában adják közre.
Vannak, akik ilyen könyvek láttán csak legyintenek, és cinikus megjegyzéseket tesznek. Lehet, hogy nekik tényleg nincs szükségük segítségre a nehéz emberekkel való bánás terén. De az is lehet, hogy csak nem merik nyíltan felvállalni, ám szobájuk vagy irodájuk biztonságot nyújtó magányában előveszik, és olvasgatják.

Nincsenek ezekben a könyvekben világmegváltó dolgok. Még csak túl sok újdonságot sem találhatunk bennük. Ám a megfelelően tálalt és rendszerezett tudásanyag ilyen formában történő fogyasztása kifejezetten jó hatással van az emberi szervezetre.
Ráadásul könnyen előfordulhat, hogy egy-egy ilyen könyv elolvasása után nem csak a nehéz emberekkel kapcsolatos viselkedésünkön leszünk képesek változtatni, hanem alkalom adtán önmagunkra ismerünk, és a görbe tükörben látott kép alapján igyekszünk megváltozni. A folytatás csak és kizárólag rajtunk múlik…

Alan Houel egyébként a nehéz emberekkel való bánásmód kiemelkedő szakértője. Szakterülete az oktatásmódszertan és a menedzsmentpszichológia. Christian Godefroy pedig a pozitív gondolkodás és az önszuggesztió szakértője. A világ sok országában tartott már tréningeket az önbizalomfejlesztés, a kommunikáció és a relaxáció tárgyában.