Edith Wharton életrajz

Az amerikai írónő, Edith Wharton leginkább a felsőbb osztályok világában játszódó, erősen ironikus regényeiről és novelláiról ismert. Wharton műveinek központi témái a társadalmi és az egyéni beteljesedés közti konfliktusok, az elfojtott szexualitás, valamint a régi arisztokrácia és az újgazdagok modora és életmódja. Wharton 1920-ben Pulitzer-díjat kapott Az ártatlanság kora című regényéért – ő volt az első írónő, aki ebben az elismerésben részesült.

Edith Newbold Jones Wharton gazdag és előkelő családba született 1862. január 24-én, New Yorkban. Szülei, George Frederic Jones és Lucretia Stevens Rhinelander olyan angol és holland telepesek leszármazottjai voltak, akik a bank- és ingatlanszakmában gazdagodtak meg. Edith a New York-i társaság legdivatosabb rétegéhez tartozott – azok közé, akik mind örökölték a vagyonukat és egymás között házasodtak. Két testvére volt, Frederic Rhinelander és Henry Edward. Születése után néhány évvel, 1866-ban a család anyagi megfontolásból külföldre távozott, s a következő éveket Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és Franciaországban utazgatva töltötték. Hatévi európai tartózkodás után a család visszatért New Yorkba, a 23. utcai otthonukba. Wharton magánúton, illetve autodidakta módon végezte a tanulmányait, európai nevelőnők foglalkoztak vele, és megtanult franciául, olaszul és németül is.

Wharton különleges gyereknek számított. Önállóan tanult meg olvasni, és fiatal éveit szívesebben töltötte a könyvek között, minthogy részt vegyen az előkelő társaság szokványos tevékenységeiben. Tizennégy éves korában már novellát írt, David Olivieri álnév alatt. Szintén tizenévesen kezdett verseket írni, az egyik költeménye meg is jelent az Atlantic Monthly magazinban. A Verses c. verseskötetét pedig magánkiadásban adták ki 1878-ban. Henry Wadsworth Longfellow, valamint az Atlantic Monthly szerkesztője, William Dean Howells állítólag jó véleménnyel voltak ezekről a korai művekről. Nevelőjének apja, Emelyn Washburn vezette be őt Emerson, Thoreau és más transzcendentalista írók világába – az ő hatásuk érezhető például egyik novellájában, az „Angel at the Grave”-ben, ami 1901-ben jelent meg.

Miután az írónő felbontotta az eljegyzését Harry Stevensszel, 1885-ben férjhez ment Edward (Teddy) Robbins Whartonhoz, aki tizenkét évvel idősebb volt nála. Edward bostoni bankár volt, emellett Edith bátyjának barátja, de kettőjüknek nem volt sok közös vonásuk. Bár a férfi vonzó és kellemes modorú volt, az Edithéhez hasonló háttérrel rendelkezett és remek sportember volt, hiányzott belőle a művészeti vagy bármiféle intellektuális érdeklődés, és kettejük házassága nagyon boldogtalan volt. A házasságkötés után a pár néhány évet utazgatással töltött, New Yorkban pedig a Park Avenue-n, a Central Park közelében éltek.

A tizenéveskori írói próbálkozások után felnőttként nem ment könnyen az írás Whartonnak, és az első felnőttkori műve csak harminchat éves korában jelent meg. Wharton nehezen tudta összeegyeztetni a társaságbeli szerepét a hivatásos író szerepével, s ez a konfliktus minden bizonnyal hozzájárult depressziójához, amivel az 1890-es években kezelték. A depresszió leküzdésének egyik módja volt számára az évenkénti utazás Franciaországba és Olaszországba – ezek az utak aztán arra inspirálták, hogy művészetről, építészetről és kertépítésről írjon. Az amerikaiak pedig, akikkel az útjai során találkozott, nyersanyagot biztosítottak számára a nemzetközi környezetben játszódó műveihez, mint pl. a The Custom of the Countryhoz vagy a The Reefhez.

Wharton felnőttkori pályafutása az 1897-ben megjelent The Decoration of Houses című könyvvel kezdődött, amelyet az írónő építész barátjával, Ogden Codmannel közösen írt. Wharton és Codman erősen kritizálták a viktoriánus lakberendezési szokásokat, hangsúlyozták a szimmetria, az arányok és az egyensúly fontosságát az építészetben és olyan otthonok létrehozását szorgalmazták, amelyek egyszerű, klasszikus designelvekre épülnek. A könyv nagy sikert aratott, és hozzájárult az olyan új stílusban alkotó lakberendezők felemelkedéséhez is, mint pl. Elsie de Wolfe. Az építészet, a kertépítés és a design Wharton kedvenc témái közé tartozott, számos cikket és esszét írt ezekről a témákról, többek között az Italian Villas and Their Gardens című művet is, amely 1904-ben jelent meg.

Wharton korai írásai még nem a New York-i elit életével, hanem a vidéki szegények sorsával foglalkoztak. A „Mrs. Manstey’s View” című írás például egy elszegényedett özvegyasszonyról szólt; a „Bunner Sisters” című kisregény pedig realisztikus stílusban ábrázolta két nővér nehéz sorsát. E történet kiadása sokáig váratott magára, s végül 1916-ban, a Xingu and Other Stories című kötetben jelent meg. A kísértethistóriák szintén foglalkoztatták Edith Wharton képzeletét: az 1910-es „Afterward” például egy kísértetjárta vidéki házban játszódott, az 1931-es „Pomegranate Street” pedig egy özvegy férfiről szólt, aki az újraházasodása után leveleket kap a halott feleségétől.

Az írónő első novelláskötete, az 1899-ben megjelent The Great Inclination számos, később gyakran antologizált novelláját tartalmazza: ilyenek például a „The Muse’s Tragedy”, a „Souls Belated” vagy a „The Pelican”. Ezt követte az 1901-es Crucial Instances című novelláskötet, majd első regénye, a The Valley of Decision, amely 1902-ben jelent meg. Wharton az 1890-es évektől kezdve írt egyebek mellett a Harper’s és Scribner’s magazinoknak is, de még jóval később, a hírneve tetőfokán is sok problémája akadt a magazinok cenzoraival: a „The Day of the Funeral” című novelláját például még 1931-ben is „túl erős”-nek tartották a Ladies’ Home Journal cenzorai. Egy másik, érzékeny témákat boncolgató történetét, a vérfertőzésről szóló „Beatrice Palmató”-t pedig sosem fejezte be.

Wharton első nagy sikerét a Vigasság háza című 1905-ös regényével aratta, amely a szépséges, ám szegény Lily Bartról szól, aki a New York-i elit kíméletlen világában próbálja megtalálni a boldogságát – ám nem jár sikerrel. Ezt a regényt számos más, New Yorkban játszódó regény követte. Ilyen volt például a The Custom of the Country 1913-ban, amely először folytatásos formában jelent meg a Scribner’s magazinban. A történet egy elkényeztetett és önző fiatal nőről szól, akinek az alakján keresztül Wharton ironikus és leleplező képet fest az amerikai elit zárt ajtók mögött zajló életről.

Miután anyja, Lucretia 1901-ben meghalt, Wharton új otthon tervezésébe és építésébe kezdett: a The Mountnak keresztelt épület a massachusettsi Lenoxban található, s ma nemzeti emlékhely.

1907-ben a Wharton házaspár Párizsba költözött, majd hamarosan vettek egy autót, amivel keresztbe-kasul járták az országot. Ezekből az élményekből készült Wharton útiesszé-gyűjteménye, az A Motor-Flight through France (1908). Wharton Párizsban ismerkedett meg Morton Fullertonnal, a London Times újságírójával és egyben Henry James barátjával, akivel közeli barátok lettek, és három évig viszonyuk is volt. Fullerton jelentős szerepet játszott abban, hogy Edith művei Franciaországban is megjelenjenek. A biszexuális Fullertonhoz írott leveleiben – amelyek a The Letters of Edith Wharton című kötetben jelentek meg 1988-ban – az írónő kifejezésre juttatja a megbántottságát, amit amiatt érzett, hogy a férfi játszadozott az érzelmeivel: „nem vetted észre, hogy a szívem megszakadt attól a gondolattól, hogy ha fiatalabb és csinosabb lettem volna, talán minden másként alakulhatott volna.” Ugyanakkor Wharton naplójából az is kiderül, milyen boldoggá tette őt a szenvedélyük és az intellektuális közelség érzése, amiben a férje mellett sosem volt része. Mindeközben Edith férje is szeretőt tartott, és az írónőtől sikkasztott pénzt, hogy a szeretőjét támogassa, emellett az egyre növekvő mentális instabilitás jeleit mutatta. A pár végül 1913-ban elvált. Az írónő ezután továbbra is Európában maradt, és a hátralévő életét Franciaországban élte le, és csak kétszer, 1913-ban és 1923-ban látogatott haza Amerikába, ennek ellenére számos későbbi munkája is amerikai helyszíneken játszódik.

Edith Wharton párizsi lakásában és dél-franciaországi házában számos írót és jeles személyt látott vendégül: barátai közé tartozott többek között Henry James, Walter Berry és Bernard Berenson is, akivel Edith 1913-ban Németországban utazgatott. Rajtuk kívül olyan írókkal és művészekkel is találkozott, mint pl. Paul Bourget, Jacques-Emile Blanche, Anna de Noailles, André Gide és Jean Cocteau. Emellett számos nagy amerikai személyiség látogatásait is élvezte, mint pl. Henry Adamsét és Theodore Rooseveltét.

Az I. világháború idején Wharton barátjával, Walter Berryvel járta a frontvonalakat, és számos amerikai újságnak írt riportokat és beszámolókat (de nem volt hajlandó a Hearst médiabirodalom lapjaiban publikálni, mert véleménye szerint William Randolph Hearst németbarát magatartást tanúsított). Az írónő részt vett az American Hostel for Refugees, valamint a Children of Flanders Rescue Committee megszervezésében, amely 600 belga gyerekről gondoskodott, akiknek a német előrenyomulás miatt el kellett hagyniuk az árvaházat, ahol éltek. Emellett aktív szerepet vállalt különböző adománygyűjtési akciókban, például részt vett egy háborús témájú írásokat tartalmazó illusztrált antológia elkészítésében, amelyben a kor jelentős íróinak és művészeinek munkáit tartalmazta. 1916-ban a francia Becsületrend lovagjának választották. Háborús élményeiből naplót és esszéket is írt: Fighting in France (1915) és The Marne (1918). A The Marne című kisregényben keményen kritizálta Amerikát, amiért az nem sietett elég korán Franciaország segítségére.

Wharton egyik leghíresebb regénye a Pulitzer-díjas Az ártatlanság kora. (Érdekesség, hogy a díjat odaítélő bizottság Sinclair Lewis roppant népszerű regényét, a Fő utcát akarta díjazni, ám a Columbia Egyetem kurátorai felülbírálták a döntést. Ezek után Lewis a következő regényét, az Arrowsmith-t Whartonnak ajánlotta.) Az ártatlanság kora a New York-i ügyvéd, Newland Archer és a konvenciókra fittyet hányó, művészies, elvált nő, Ellen Olenska szerelméről szól. E regényben az írónő a New York-i elit és a régi európai társaság szokásait és modorát veszi górcső alá. A regény történetéből nyilvánvaló, hogy az elit világában az egyéni boldogságnak és boldogulásnak háttérbe kell szorulnia a kulturális normák és szokások fenntartása mögött.

További jelentős művei közé tartozik még az Ethan Frome (1911), amely az elszegényedett, vidéki Új-Angliában játszódik. Az 1912-es The Reef Henry James hatásait mutatja, akivel Wharton baráti viszonyban volt az író életének utolsó 12 évében. Egy 1909-es depressziós időszakot követően James a legtöbb személyes papírját elégette, többek között a Whartonnal folytatott levelezését is, ennek ellenére tudható, hogy a két író szerette egymás társaságát, bár nem voltak romantikus viszonyban. Wharton James Nobel-díjáért is kampányolt, és titokban az íróhoz irányította a saját jogdíjainak egy részét, hogy segítse idősebb kollégáját az anyagi nehézségei közepette.

A késői művei közül figyelemre méltó a Hudson River Bracketed (1929) című regény, illetve ennek folytatása, a The Gods Arrive (1932), amelyekben az írónő Európa kultúráját hasonlította össze az által ismert Amerikáéval. A regények és novellák mellett az írónő verseket, esszéket és útirajzokat is írt, valamint egy önéletrajzot, A Backward Glance címmel (1934). Műveiben gyakran választotta témának a századforduló idején élő nők boldogtalan házasságát, társadalmi kötelezettségeit, fényűző ízlését és a szabadság iránti vágyát. Az írónő utolsó regénye, a The Buccaneers befejezetlenül maradt, ám Wharton hagyatékának kezelője végül kiadta a könyvet 1938-ban. A történetet, amely Wharton New York-i kortársainak generációjáról szól, később Marion Mainwaring fejezte be.

Wharton 1937. augusztus 11-én halt meg a franciaországi St.-Brice-sous-Foret-ben. A munkásságát évtizedeken keresztül anti-modernistának titulálták, és az írónő nem érte el pl. Henry James népszerűségét. Ám a későbbiekben a róla szóló életrajzok és a műveiből készült filmek – különösen Martin Scorsese 1993-as Az ártatlanság kora-adaptációja – újra felkeltették az érdeklődést Wharton iránt.

Az írónőnek nemcsak a szépirodalmi munkássága jelentős. Wharton egész életében szenvedélyes utazó volt, ám az útikönyvei többnyire nincsenek az figyelem középpontjában. Pedig az írónő több mint hatvanszor átkelt az Atlanti-óceánon, részt vett egy hegymászó túrán az Alpokban, és állítólag ő volt az első amerikai író, aki írt az Athosz-hegyről, ahol a nők nem léphetik át a kolostorok kapuját. Emellett Wharton 1917-ben Marokkóba is elutazott, ahol egy háremet is meglátogatott.

Több mint negyven évet felölelő pályafutása során Edith Wharton több mint negyven kötetet publikált. Az írónő könyveit joggal dicsérik élénk színekkel megrajzolt helyszíneik, szatirikus szellemességük, ironikus stílusuk és erkölcsi tartalmuk miatt. A Wharton által teremtett karakterek – Ellen Olenska Az ártatlanság korában, Ethan Frome, vagy az elbűvölő és gyakorlatiatlan Lily Bart A vigasság házában – az amerikai irodalom legemlékezetesebb alakjai közé tartoznak. Wharton gyakran ábrázolta hőseit a társadalmi konvenciók tragikus sorsú áldozataiként: a szereplői rossz kapcsolatok és szorító körülmények között vergődnek. Az írónő saját élete is jó példa arra, hogy miféle nehézségekkel kellett megküzdenie egy nőnek az ő körülményei között, hogy megvalósíthassa önmagát.

Bibliográfia:

Regények:
The Touchstone (1900)
The Valley of Decision (1902)
Sanctuary (1903)
The House of Mirth (1905) – A vigasság háza
Madame de Treymes (1907)
The Fruit of the Tree (1907)
Ethan Frome (1911) – Ethan Frome, avagy egy szerelem csapdája
The Reef (1912)
The Custom of the Country (1913)
Summer (1917) – A szerelem nyara
The Marne (1918)
The Age of Innocence (1920) – Az ártatlanság kora
The Glimpses of the Moon (1922)
A Son at the Front (1923)
Old New York (1924)
The Mother`s Recompense (1925)
Twilight Sleep (1927) – Félálomban
The Children (1928)
Hudson River Bracketed (1929)
The Gods Arrive (1932)
The Buccaneers (1938)
Fast and Loose (1938)

Verseskötetek:
Verses (1878)
Artemis to Actaeon and Other Verse (1909)
Twelve Poems (1926)

Novelláskötetek:
The Greater Inclination (1899)
Souls Belated (1899)
Crucial Instances (1901)
The Descent of Man and Other Stories (1903)
The Other Two (1904)
The Hermit and the Wild Woman and Other Stories (1908)
Tales of Men and Ghosts (1910)
Xingu and Other Stories (1916)
Old New York (1924)
Here and Beyond (1926)
Certain People (1930)
Human Nature (1933)
Roman Fever (1934)
The World Over (1936)
Ghosts (1937)

Egyéb művek:
The Decoration of Houses (1897)
Italian Villas and Their Gardens (1904)
Italian Backgrounds (1905)
A Motor-Flight Through France (1908)
France, from Dunkerque to Belfort (1915)
The Book of the Homeless (1916) (szerkesztőként)
French Ways and Their Meaning (1919)
In Morocco (1920)
The Writing of Fiction (1925)
A Backward Glance (1934)

Források:
http://en.wikipedia.org/wiki/Edith_Wharton
http://www.kirjasto.sci.fi/wharton.htm
http://www.online-literature.com/wharton/
http://www.npg.si.edu/exh/wharton/whar3.htm
http://www.biography.com/people/edith-wharton-9528669