Erlend Loe: Doppler hazatér – avagy a világ vége, ahogyan ismertük

Ki hitte volna, hogy Erlend Loe egyszer még visszahozza nekünk Dopplert? Persze, emberek a világban ennél furcsább dolgokban is hisznek, és az is igaz, hogy a második rész, a Doppler, az utak királya olyan befejezése volt a történetnek, hogy olyat nem ér csinálni. De annyira régen volt az, kb. 9 éve, hogy a fene se gondolta, hogy hallunk még a negyvenes figuráról, aki, miután az apja halálát követően leesett a brinyigliről, és beverte azt a buci fejét, úgy döntött, hogy kiköltözik az erdőbe, és nem tér vissza többet ebbe a hamis és álságos nyugati civilizációba. Lett neki egy szarvasa, bizonyos Bongó, bejárta nemcsak Norvégia, de Svédország erdeit, aztán most meg csak visszakullog a családjához? Ha nem olvastam volna a fent említett második kötetet, azt mondanám, ez ám a kiábrándító. De a második kötet épp eléggé kiábrándító volt, sárba tiporta hősünk hősi mivoltát, elvette tőle azt a nimbuszt, ami csak a fogyasztói társadalom ellen lázadó legtökösebbeknek jár, s megmutatta, hogy Doppler is csak ember. (Ú, remélem, most nem spoilereztem el semmit, de hát a füves öregasszonyról meg a vén cserkészről nem is mondtam egy szót sem…)

De, hogy ezt-azt eláruljak a harmadik kötetről is, ebben Dániát is megjárja Doppler, ám előbb valóban visszatér a családjához, ahol nem várják épp tárt karokkal a megfelelő szemszögből nézve hajléktalan csavargónak látszó figurát. Olyannyira nem, hogy még a riasztó kódját is megváltoztatták. Vagy az is lehet, hogy amíg ő ott lakott, nem volt riasztó. Na mindegy, végül is történik egy s más, s közben kiderül, hogy visszaváltozni férjjé, apává, dolgozó emberré többe kerül, mint hogy levágod a szakálladat. Doppler esetében legalábbis így van, és bizony megfordul néha az olvasó fejében, hogy ez az ember, akire egykor hősként tekintett (ami önmagáról is kiállít bizonyosfajta bizonyítványt), talán nem egészen komplett. Aztán az is gyanús lehet, hogy 344 oldalas a könyv, miközben az előző részek 192 ill. 240 oldalasok voltak. Talán azért telt el 9 év, mert Loe ennyi mindent összegyűjtött? Mert az igaz, hogy Doppler kalandjai az eddigieknél is hajmeresztőbb és betegebb fordulatokat vesznek, és az is, hogy a társadalomról meg a világunkról, melynek a Doppler sorozat olyan sajátos tükörképe, bőven van mit mondani – de vajon kitart az akció és az izgalom ilyen távon is, egy olyan írótól, akinek egyik fő erénye, hogy tömören és velősen fogalmaz?

Itt meglengetném azt az el nem hanyagolható apróságot, hogy a regényben fontos szerepet kap a pornó is. Csak emiatt persze senki ne olvassa el, nem szeretném, ha az én cikkem miatt csalódna bárki. De ezzel jelezném, hogy bizony-bizony, Loe tud újat mondani. S nemcsak a pornó kapcsán. Arntzen szenszej és a világvégére felkészülést sürgető prepper mozgalom sem piskóta, pedig láttunk már furákat Loe könyveiben. Azonban az üdítő újdonságok és a Doppler viszontlátása fölötti öröm sem kendőzheti el azt, hogy az olvasó könnyen érezheti úgy, hogy ebben a könyvben vagy Loe szerint totálisan reménytelen az egész. Ha benn maradsz, ha kiszállsz. És hülye mindenki. És elég nehéz vele vitatkozni, hiszen minden, amit leír, abszurd és őrület, akkor is, ha hétköznapinak és normálisnak számít, meg akkor is, ha ezek ellentétének. És akkor is, ha ennek a könyvnek igazi, valamirevaló befejezésnek értelmezhető vége van. Szóval a Doppler egy tükörkép, és ha nem tetszik, hát ne a tükröt üssük széjjel, nem igaz?

Továbbá, a Doppler sorozat a férfi életközépi válság trilógiája. Ez a mondat így önmagában olyan komoly és kifejező, hogy nem is mondok erről többet. Viszont a fordítóról szeretnék. Lőrincz Balázs Bendegúz momentán „a hamburgi egyetem habilitált docense és vezető főorvosa, a pécsi egyetem címzetes professzora, nemzetközi hírű fej-nyak-sebész, a robotsebészet egész Európára akkreditált oktatója”. Szívesen írnám, hogy és jó haverom, de ez nem igaz, az életben nem láttam még, csak most a könyvbe tett fényképen. De azt kell, hogy mondjam, hogy, miközben alighanem az emberiség javára dolgozik egy olyan helyen, ahol ezt el is ismerik, alighanem az egyik legjobb fordító, aki él és mozog, és nagy kár, hogy nem fordít többet. Semmi mást nem olvashattunk még tőle, csupán a három Doppler regényt. És bár 1. a többi Loe kötet fordítója is remekelt, és 2. nem tudok norvégül, tehát lehet, ha tudnék és összevetném az eredetivel, kiderülne, hogy csapnivaló, mégis úgy gondolom, hogy ritka, hogy egy fordító ilyen szinten ráérezzen a fordítandó szöveg ízére, és ilyen remekül vissza tudja azt adni magyarul.