Főkép

A Helikon Zsebkönyvek hármas tagolása a megjelenések terén alapvetően jó koncepció, de a magamfajta elvetemült olvasónak, aki az egyszerre megjelenő köteteket egymás utána akarja olvasni, néha bizony megterhelő. Nem csoda hát, hogy hiába akartam tartani az ütemet a megjelenésekkel, csak most tudok beszámolni a harmadik trióról, miközben a hatodik is már a boltok és újságárusok polcain figyel (nem kell aggódni, még nem adtam fel, hogy beérjem a Helikon által diktált gyilkos tempót – a következő kötetek, úgy vélem, adnak esélyt erre). Szun-ce, Buddha és Nietzsche könyve nem mondható könnyed olvasmánynak, legalábbis semmiképpen sem olyan értelemben, amit reggel félálomban, vagy éppen munka után fáradtan kikapcsolódásként kezébe vesz az ember – azt hiszem, most már bizton kijelenthetem, hogy a rövid terjedelem egyáltalán nem garancia a gyorsan olvashatóságra, a könnyebb befogadhatóságra pedig még kevésbé. Izgatottan vártam ezeket a könyveket, megküzdöttem velük, és végül nem bántam meg.

 

Szun-ce: A háború művészete

 

Olvasás közben nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy olyan könyv került a kezembe, melynek szerzői (ugyanis Szun-ce híres műve mellett Vu-ce A hadviselés szabályai és a hagyományosan Sze-ma Zsang-csü-nek tulajdonított A tábornagy metódusa című írások szerepelnek a kötetben) nem arra vannak kalibrálva, hogy a kezük tollat forgasson – sokkal inkább kardot. Így állhatott elő az a furcsa helyzet, hogy olyannak kell barokkos körmondatokban megfogalmaznia a számára legegyszerűbb, legelemibb alapvető elveket, aki ezekkel gyakorlatilag együtt él, és elegendő rövid vezényszavak formájában kiadnia utasításait, hisz mindenki tudja fél szóból is a dolgát (és még véletlenül sem szokása bővebb magyarázatokba bocsátkozni). Ehhez képest most „civileknek” vagy éppen értetlen kollégáknak kénytelen fejtegetni a háború művészetét...

 

Egy hadvezérhez képest egyébként meglepően kevés rendszer van abban, ahogyan a bizonyos említésre méltó pontokon végighalad, én legalábbis ennél katonásabb összefoglalóra számítottam, de nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy egyszerűen ennyire másképp működik a kínai észjárás, és ha szeretném, se tudnék igazán belehelyezkedni egy kínai hadvezér szerepébe. Az a benyomásom támadt, hogy ezek az összegyűjtött alapelvek nem feltétlenül általánosságban igazak, sokkal inkább a kínai és az ő környezetükben élő szomszédos népekkel folytatott csatákhoz lehetnek hasznosak, de ez talán nem is lenne igazán meglepő. Összességében nem bántam meg, hogy megismertem egy keveset a kínai hadviselésből, nem beszélve arról, hogy akadtak elég érdekes alapelvek és gondolatok is elvétve benne, amik általánosságban, és talán nem is csak a szó szerint vett hadszíntéren alkalmazható taktikákról és viselkedésmódokról szóltak.

 

Buddha beszédei

 

Nos, ha valaki érdeklődik a buddhizmus iránt, netalán valamilyen okból magához közelállónak érzi a vallást, és szeretne róla többet megtudni, nem feltétlenül jó ötlet, ha ezzel a kötettel próbálkozik elsőként. Ugyanis Buddha beszédeinek ezen gyűjteménye egyértelműen a leendő buddhista szerzetesekhez szól, semmiképpen sem azokhoz, akik hétköznapi életükben szeretnék gyakorolni ezt a vallást. Számomra ez az ideálisnak mondott életvitel, a mindenről való lemondás teljesen élhetetlennek tűnik egészen addig, amíg az ember az életeken át történő vándorlás végén nem jut el odáig, hogy ki akarjon lépni a végtelennek tűnő körforgásból, és megszabadulni minden „zavaró” tényezőtől, a tökéletes nyugalom és megvilágosodás felé.

 

Mindazonáltal érdekes volt elgondolkodni azon, milyen kihívásokkal és nehézségekkel találja szemben magát az, aki meghozza a döntést, és buddhista szerzetesnek áll. Hogyan lehet képes egy ember levetkőzni magáról azokat a zsigeri reakciókat, érzelmeket, gondolatokat, amik mélyen kódolva vannak az emberi tudatban és érzelemvilágban, micsoda fegyelem és kitartás kell hozzá, hogy az ember el tudja engedni mindezt… Még ha én sosem tudnám is a buddhista szerzetesek életét élni, hisz annyira távol állnak az életfelfogásomtól, valahol mégis tisztelettel adózom azoknak, akik képesek ezeknek a tanításoknak akár csak a felét megszívlelni és befogadni.

 

Friedrich Nietzsche: A bálványok alkonya

 

A bálványok alkonya olvasása után majdnem biztos vagyok abban, hogy Nietzsche a filozófia fenegyereke. Könyörtelenül filézi ki mind a nagy elődöket, mind a kortársakat – nem szégyellem bevallani, ez utóbbiak közül sokaknak még a nevét sem hallottam eddig soha (talán Nietzschének csak igaza volt pár dologban, és nem véletlenül merültek ezek a nevek a feledés homályába). Ha önmagában a nyakatekert mondatok kibogozása nem lett volna elég embert próbáló feladat, az ismeretlen filozófiai tanítások kifigurázásának minden apró morzsáját felfedezni a tanítások ismerete nélkül már igazi kihívás. Aki hozzám hasonlóan kevésbé járatos a filozófia mélyebb berkeiben, annak javaslom, hogy a könyv olvasása közben, akár csak egy-egy Wikipédia szócikk erejéig olvasson utána az említett urak munkásságának, mindjárt több értelmet nyernek Nietzsche kritikai meglátásai.

 

Mindeközben azért a megfelelő háttértudás nélkül is bőven élvezhető a kötet, hiszen a megfogalmazott ellenérvek önmagukban is elegendőek lehetnek egy kezdetleges kép kialakításához az adott filozófusról, nem beszélve az ennél sokkal fontosabb tényezőről – Nietzsche gondolkodásmódjáról. Ez a fajta indirekt ismerkedés a szerző világával különösen érdekes élmény volt, és bizony be kell valljam, akadtak bőven olyan pontok, ahol ha nem is szó szerint, de nem tudtam nem egyetérteni vele bizonyos kérdésekben…

 

Azt hiszem, egy időre elfogyasztotta ez a három kötet a látókör-szélesítésre szánt energiáimat – szerencsére az energia nem vész el, csak átalakul, így semmi nem akadályoz abban, hogy máris nekiessek a következő, jóval könnyedebbnek ígérkező műveknek. Természetesen még érhetnek meglepetések…! Mindenesetre, akiknek nincs hozzám hasonló kezelhetetlen rendmániája, azoknak javaslom, ne ragaszkodjanak a Zsebkönyvek megjelenés szerinti sorrendben való olvasásához, mert hiába érdekes és érdemes ezen kötetek mindegyikével megismerkedni, nem biztos, hogy egy dózisban ajánlom.