Főkép

Kiderült Fenegyerek titka? Vajon tényleg Matt Murdock lenne a szuperhősruhába bújt igazságosztó – képes egyáltalán egy vak ügyvéd ilyesmire? Ilyen szalagcímek lepik el New York újságjait, és ez azonnal felforgatja Murdock (és persze Fenegyerek) életét. Amikor Silke a Vezér megölésében játszott szerepe miatt a rendőrökhöz menekül, azt az információt ajánlja fel a védelméért cserébe, amit nemhogy az egyenruhások nem tudnak, de ha kiderül, vége Fenegyerek pályafutásának is. A szuperhős kilétét ugyan nem egyszerű bizonyítani, de ez a közvéleményt a legkevésbé sem érdekli: ha már a hír kipattant, csak nagyon nehezen lehet az ellenkezőjét elhitetni New York polgáraival. Murdock élete fenekestül felfordul: mindenhol kamerák követik az útját, lesifotósok figyelik minden mozdulatát, nemcsak a munkáját nem tudja végezni, de még a házból sem tud kilépni – Fenegyerekként feltűnni Murdock háza közelében pedig legalább olyan veszélyes lenne, mint megküzdeni féltucatnyi szuperbűnözővel…

 

De legalább a barátaira számíthat. Ügyvédtársára, Franklin „Foggy” Nelsonra, aki minden nehezítő körülmény ellenére is segít Mattnek túlélni ezt az őrült időszakot. Ben Urich-re, aki még a kirúgást is vállalja Fenegyerek védelmében. Pókemberre, akihez amolyan szuperhősök közti barátság fűzi, s ha valaki, hát Peter Parker biztosan megérti, milyen terhet jelent a jelmez viselése. Sőt, exbarátnőire, a Fekete Özvegyre és Elektrára is, akikhez ugyan már rég nem fűzi olyan bensőséges viszony, mint egykoron, de még mindig pislákolnak azok a fránya érzelmek. Nem mintha Murdocknak mostanság hiánya lenne érzelemből: dühös a világra és az emberekre, közben pedig mégis végtelenül magányos és fáradt, szomorú és kétségbeesett. Nem tudja, hogy mit kell tennie, nem tudja, hogy kikeveredhet-e egyáltalán ép ésszel és lehetőleg titkát megőrizve ebből a rémálomból. Próbál erősnek és határozottnak mutatkozni, mégis érezzük: ez csak a felszín, ami alatt olyan érzések kavarognak, melyek ha egyszer kitörnek, nem lesz visszaút.

 

Mi történik, ha a félelem nélküli ember egyszer csak elkezd félni? Bár Bendis nem teszi fel közvetlenül a kérdést, mégis ott lóg a levegőben: így aztán Matt Murdock sorsa egyre kérdésesebbé válik. Ha egyszer biztossá válik a kiléte, nemcsak ügyvédi pályafutásának lesz vége: megkérdőjelezik korábbi ügyeinek tisztaságát, elveszíti hitelét, sőt, még a börtön miatt is rettegnie kell. Minden veszély ellenére, minden lesifotós és kíváncsiskodó ellenére mégis vonzza a jelmez: az évek során eggyé vált Fenegyerekkel, minden feszültséget, minden dühöt, minden kérlelhetetlen haragot akkor vezet le, amikor az ördög bőrébe bújik – egyszerűen nem tud elválni tőle. De vajon baj ez egyáltalán? Volt barátnői pont erre próbálják figyelmeztetni: Fenegyerek feladásával, saját identitását, saját életét, saját magát dönti romba. Kiút mindig van, csak le kell higgadni, és át kell gondolni a lehetőséget; még amikor minden oldalról támadnak, még amikor csak ellenségek vesznek körül, még akkor sincs minden veszve: ha valamit, ezt biztosan megtanulja Matt Murdock ebből az ügyből.

 

Mit tagadjam: kevés megjelenő kiadványt vártam annyira idén, mint a következő Fenegyerek-kötetet. Már az Alfőnök alcímre hallgató első részt is muszáj volt „zseniálisként” jellemeznem, és szerencsére a folytatás is tartja ugyanezt a szintet: hihetetlen, hogy Brian Michael Bendis és Alex Maleev párosa milyen erős képregényt alkotott. Itt nem csupán arról van szó, hogy izgalmas a történet, gyönyörűek a rajzok vagy gazdagon árnyaltak a karakterek – itt minden együtt jelentkezik. Olyan hatásos atmoszférája van ennek a sorozatnak, amilyennel nagyon kevés helyen találkoztam: át lehet érezni a figurák minden rezdülését, minden félmondatát, ráadásul az érdekes cselekmény egyre inkább olyan helyzetbe hozza a főszereplőt, ahonnan már nincs menekvés. Nagyszerűen lehet végigkövetni Murdock jellemének változását (fejlődését? morális válságba zuhanását? még ezt sem egyszerű megállapítani…), ahogyan az állandósult fenyegetettségben talál végül egyre szilárdabb alapokat a személyiségének, ráadásul a pillanatokra feltűnő mellékszereplők (mint Fisk felesége, aki már az Alfőnökben is emlékezetes figurát kapott) tovább színezik az összképet.

 

Mindehhez pedig tökéletesen illenek a képek is: Maleev erősen vonalas rajztechnikája csak erősíti bennünk a hangulatot: minden erőszakosnak, nyersnek, keménynek tűnik, miközben nem veszíti el a dinamizmusát, határozottságát sem. A panelek elhelyezése az előző kötethez képest bátrabbnak és kísérletezőbbnek tűnik, de ez cseppet sem probléma – különösen jól érzékelteti Murdock őrlődéseit és kétségeit (külön kiemelendő, hogy akcióból ebben a kötetben sincs sok, mondhatni csak egészen apró jeleneteket látunk, de az tényleg úgy van levezényelve, mind történeti, mind rajzolói szempontból, hogy innentől minden mást fájóan egyszerűnek érzünk). Az élénk, tényleg szemet gyönyörködtető színvilág ezúttal is Matt Hollingsworth érdeme, azt hiszem, az ő hozzájárulása is nélkülözhetetlen ehhez a szériához. Nyomtatásból fakadó, nehezen megkerülhető negatívum viszont, hogy a kétoldalas rajzok közepe jellemzően kivehetetlen, néhány centi sajnos eltűnik a kötésben (bár szerencsére csak kevés ilyen rajz található a kötetben).

 

Ha választanom kellene, hogy milyen művet adjak egy olyan olvasó kezébe, akinek a szuperhősökről (netalán úgy en bloc a képregények műfajáról) az unalmas csihi-puhi, az infantilis humor, a béna beszólások és a súlytalan karakterdrámák jutnak eszébe, egyértelműen a Fenegyerek-sorozatot ajánlanám. Bendis és Maleev párosa pontosan megmutatja, hogy milyen hihetetlen lehetőségek rejtőznek a jelmezek alatt, és igenis lehet bátor, okos és kemény cselekményt írni egy olyan vak férfiról, aki piros színű maszkot hord esténként. Bízom abban, hogy a magyar kiadás a gazdasági nehézségek ellenére sem marad abba (ennek okán a Kinn alcímre hallgató mostani kötet is csak időszaki kiadványként, a Marvel+ sorozat különszámaként jelenhetett meg, könyvesbolti terjesztés nélkül, viszont legalább a vastagabb borítópapír hiánya ellenére sem feltűnő a különbség) – én mindenesetre újfent nagyon várom a folytatást. Hiszen ennek a csatának talán vége, ám a háború még csak most kezdődik…