Főkép

Volt egyszer egy Birodalom (a Rómaival összekötve nyilván nagybetűvel, de nem csak tulajdonnév jellege miatt), amelynek határai egykor egészen a mai Magyarországig (és még azon is messze-messze túl) nyúltak. Jogrendet, kultúrát, valamint (katonai, vallási, társadalmi) eszményeket hozott az itt élőknek, még ha netán erőszakkal is. Fejlődést, az akkori civilizációs szint velejét és erejét. Ez a történelmi időszak hangos torokkal kiált a megéneklésre – mert nálunk, eleinkkel, értünk is játszódott, és mert a historizmus minden összetevőjét felvonultatta. Az említett éra azonban nem fér bele egyetlen (hosszú) „költeménybe”, hiszen időbeli folytonossága több, markánsan behatárolható időszakra bontható. A kor iránt teljességgel elkötelezett Marcellus Mihály valószínűleg ebben látta meg a lehetőséget, és (valahol a kellemes kényszerítettségtől vezérelve) tette fel mesélni vágyását, tanítani akarását, valamint tisztelgési késztetését egy egész könyvciklusra. Mindezt pedig természetesen a szükséges tehetség birtokában. Pannonia Romanum – mostani hazánk a római fennhatóság alatt.

 

A sorozat A veteránnal kezdődött és az Aquincum farkasa – Kelta szív című kötettel folytatódott, amelyeket második kiadásként a Gold Book Kiadó egybefűzve jelentetett meg közvetlenül a széria harmadik része, az Északi vihar előtt. Marcellus Mihály korábban Michael Mansfield (ál)néven jócskán elmélyült a misztikum mélységeiben: ősi kultúrák iránti vonzalma, a természet szeretete és az emberi hit köré építette fel történeteit. A most már latinos álnéven alkotó szerző valójában Mészáros Mihály néven született 1962-ben Budapesten. Neveltetése vallásos közegben, vallásos szellemiséggel történt – olyannyira, hogy később egy ideig tényleges lelkészi feladatokat is ellátott. A valódi helyét és tehetségét kereső intellektus nyilvánult meg abban, hogy kétkezi munkásként, illetve zenészként ugyanúgy dolgozott korábban, mint grafikusként vagy éppen könyvelőként. Írói törekvései nem vezetik erőszakkal zárt műfajok keretei közé, hiszen a már szóba hozott misztikus témák (thrillerek, krimik) mellett indította el történelmi témájú sorozatát, a Pannonia Romanum regényciklust.

 

Az Északi vihar története a Krisztus utáni 167. évben indul Marcus Aurelius Antoninus és Lucius Verus (társ)császárok uralkodása idején. Míg a részeges, nőcsábász, léha és felelőtlen Verus hivatalosan a Római Birodalom keleti területeinek parthus hódításaival néz szembe (nem hivatalosan kerüli a csatateret), addig Marcus Aurelius északra, Pannóniába utazik, hogy személyesen legyen jelen az egyre fenyegetőbb germán törzsek betöréseinél. Nagyon úgy tűnik, a két pannóniai tartományrész, Superior (Vindobona, Ad Flexum, Arrabona) és Inferior (Brigetio, Aquincum) nehéz hónapok, de még inkább évek elé kénytelen nézni. Brigetióban szolgál a Prima Ulpia segédcsapat alájának (lovascsapat) praefectusa, Titus Lupius Melior (A veterán Marcus Lupius Melior tribunusának fia), akit a germán fenyegetettség miatt rövid úton Arrabonába vezényelnek, hogy Marcus Aurelius jobbkezével, helyettesével, személyes barátjával és testőrparancsnokával, Marcus Macrinius Avitus Vindex-szel közösen nézzenek szembe a barbár törzsek hordáival.

 

A külső ellenség mellett azonban a Birodalmat belülről határokat nem ismerő pestisjárvány fenyegeti, amely vészesen legyengíti a római sereg fizikailag és szellemileg amúgy is elkényelmesedett légióit. Melior és Vindex egymás iránt barátsággal és tisztelettel, vállvetve állnak a germán seregek útjába, s miközben lassan-lassan az „ellenhódítók” sikereinek irányába fordul a kocka, a császárral egyre bizalmasabb viszonyba kerülő Titus egy borzalmas magánéleti tragédia miatt teljes mértékben szembekerül a testőrparancsnokkal. Vajon bírható-e a többfrontos küzdelem úgy fizikailag, mint lelkileg; vajon képes-e a hamvaiból újraéledni a korábban világot leigázó római hadsereg; vajon eljön-e újra a megnyugvás Melior számára az életbe és az istenekbe vetett kiábrándult hitetlenség romjain? És vajon megmarad-e Pannónia a fényes római értékek mentén, vagy az ősi germán barbárság végleg maga alá temeti ezt a rendkívüli vidéket? A kérdések nem marad(hat)nak nyitottak Marcellus Mihálynál, megválaszolásuk A veterán és az Aquincum farkasa szellemiségének egyenes folyományaként valósul meg azzal a jóérzésű, legjobb értelemben vett fennkölt szóhasználattal és fogalmazásmóddal, amely autentikus légkört teremt, s amely a végletekig megadja a (magyar) nyelvnek a neki kijáró őszinte tiszteletet.

 

A regény dramaturgiája remek vonalat követ, ahol egyszer a kívül zajlódó események, másszor pedig a belső történések szolgáltatnak érzelmi dinamikát, miközben a hiteles képekbe csomagolt atmoszféra történelmünk és ember(i)ségünk fantáziával és tényekkel dokumentált tapintható lapjaira vezet bennünket. A fő karakter, a rokonszenvesen esendő és minden porcikájában – kivéve az akaratában – sebezhető Titus Melior szemével és beállítottságával látjuk az eseményeket, ugyanakkor az Északi vihar nem koncentrál egyoldalúan csakis a római térfél hitére, szándékára és elkötelezettségére. S bár a germán nép nézőpontja főként a (latinokkal szembenálló) barbár jellemzőket emeli ki, mégis többnyire igazságosan „krónikál” a másik oldalról. Az összképet tekintve azonban muszáj megemlíteni, hogy az egyensúly karakterisztikáját nézve helyenként szerencsésebb lett volna a római lelkek árnyaltabb megjelenítése, szándékos „besározása”.

 

Marcellus Mihály tiszta szavakból alkotott mondatai akaratunk ellenére is a bűvkörükbe vonnak. Stílusa nem egyszerűen a római istenek jóságával és sokféleségével birtokolja a sorokat, hanem szálfaegyenes, tisztességes emberi tartással, becsületes gerinc mentén lovagol az oldalakon. Az írói fejlődés a Pannonia Romanum előző két kötetéhez viszonyítva továbbra is markánsan tettenérhető, a történetvezetés finomabb léptékei érezhetően nem a rutinná váló keretek megszilárdulását, hanem a tudatos előrelépést jelzik. A regény fogalmazásmódja és szóhasználata a cselekmény finom ívén túl olyan patinás légkört képes teremteni, amely kimondottan ritka manapság. Összességében nézve egy nagyívű történet nagyívű eszközökkel, kivételesen szépen megfogalmazott példázata az Északi vihar. Marcellus Mihály hisz abban a korban és azokban az emberekben, amelyekről ír, és képes is mindezen érzések, gondolatok és meggyőződések átadására úgy, hogy a szórakoztatáson, valamint a tanításon túl megnyisson az olvasóban egyfajta kaput mindazon eszmények előtt, amelyek ma is ott vannak bennünk. Tehet ennél többet egy történelmi regény?