Michael J. Sullivan: Birodalom születik

Megtalálták Novron Örökösét, a Nefronita Birodalom újra felvirágozhat császárnője uralma és természetesen az egyház segítő keze alatt. A királyságok sorra behódolnak az újjáéledő birodalom hatalmának, beköszönhet a béke és a nyugalom kora. Vagy talán mégsem? Melengár még dacol a megállíthatatlannak tűnő terjeszkedéssel, de félő, hogy az ellenséges hadsereg könnyedén elsöpri a királyság gyenge védelmét, így hát uralkodójának azonnal szövetségesekre van szüksége, s az egyetlen lehetőséget a déli nemzetelvű felkelésben látja. Arista, Melengár hercegnője útnak indul két segítőtársa, Royce és Hadrian oldalán, hogy tárgyalásokba bonyolódjon a lehetséges szövetségről – ám az út során olyan kalandokba keveredik, amiket talán még egyetlen hercegnő sem élt át. Intrikák, összeesküvések és harcok várják, miközben úgy tűnik, hogy Modina császárnő sincs túl jól…

Az a furcsa helyzet állt elő a Birodalom születik történetében, hogy ha néhány oldalnyi szöveget kivennénk, gyakorlatilag fantasy-ről is csak nehézkesen tudnánk beszélni. Michael J. Sullivan eddigi könyvei sem a varázslat és a különböző képzelet szülte teremtmények nagyfokú jelenléte miatt voltak olyan szórakoztatóak, de mintha a harmadik részben különösen visszafogta volna magát ilyen téren (noha az a kevés viszont, ami feltűnt, annál fontosabb szerepet töltött be). Félreértés ne essék, nem panaszképpen mondom, a magam részéről így is meg vagyok elégedve a kötettel, hiszen cseppet sem hiányzott a mágia, elvégre a középkori-jellegű környezet a maga háborús helyzeteivel, a komoly társadalmi feszültséggel és természetesen a Royce-Hadrian párossal továbbra is magával ragadóan szórakoztató volt.

Nem túl meglepő, de a cselekmény legérdekesebb részei még mindig a kedvenc bajkeverő-útonálló-gazfickó duónkhoz köthetők, bár az immár több köteten átívelő jellemfejlődés megtette a hatását, és egyre inkább elveszítik a humoros oldalukat, hogy helyette sokkal komolyabb és jelentősebb dolgokkal kezdjenek foglalkozni. Míg Royce figurája továbbra is vastag ködlepelbe burkolódzik, Hadrianről egyre többet tudunk meg, ami kifejezetten pozitívan árnyalja karakterét – küldetéstudata és életcélja közel tökéletes ellenpontozása Royce utcán megszerzett tapasztalatának és hozzáállásának. A pároson kívül viszont azt is nagy örömmel vettem, hogy a hölgyek nagyobb szerepet kaptak a korábbiaknál, Sullivan merte kicsit közelebb hozni az olvasóhoz Arista és Modina (illetve a császárnéhoz köthető Amilia) alakját, mert kicsit a hölgyek fejébe helyezkedni. Ha ez nem is ment zökkenőmentesen, már azt is nagy pozitívumnak gondolom, hogy bátran megmutatta a történet eme aspektusát is.

Mindezeken túl viszont nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a harmadik kötet mintha gyengébben sikerült volna, mint a korábbiak. Egyelőre még nem tudom, hogy csak időleges visszaesésről van szó, vagy csak az újdonság varázsa kezd megkopni, de akárhogy legyen is, Sullivan most sokkal kevésé tudta lekötni a figyelmemet. Az első rész legjobb „buddy film”-ekre emlékeztető momentumait és a folytatás kalandosan rejtélyes cselekményét nem tudta mivel pótolni, még ha derekasan meg is próbálta. Mégsem vagyok igazán csalódott, hiszen ettől függetlenül jól szórakoztam, csak fájlalom, hogy miután az Avempartha elég magasra helyezte a lécet, a Birodalom születik már nem tudta megugrani. De azért bízok a folytatásban, hiszen még elég sok rejtély vár kibogozásra – számuk nem hogy csökken, de inkább növekedni látszik. Fel-felsejlenek a háttérben a nagy összeesküvések, az nagyjából már látható, hogy merre akar továbbhaladni a cselekmény, és bizony kíváncsivá is teszi mindez az olvasót: a befejezés után legszívesebben azonnal folytatnám is a sorozatot. És azt hiszem, ez már majdnem győzelem. Kicsit olyan érzésem volt, mintha csak egy átvezető epizódot olvasnék, mintha egy trilógia középső részét vettem volna a kezembe – úgyhogy most már jöhet a mindent eldöntő finálé. Lehetőleg mind a maradék három köteten keresztül.