Főkép

A Fumax Kiadó nem olyan régiben fantasy regények kiadásába is fogott, ám eddig nem nyerték el maradéktalanul a tetszésemet a kiadott kötetek. Míg a Tövisek Hercege meglepően fiatal főhősével ugyan megalapozott egy érdekes alaptörténetet, de azt nem tudta kihasználni, sőt, idegesítő hibákkal is vegyítette, addig Jon Sprunk Az Árny fia című könyve semmi újdonságot nem volt képes bemutatni, és egy nagyon közepes eredmény született. Már kezdtem azt gondolni, hogy a kiadóval reménytelenül eltérő az ízlésünk, amikor kézbe vettem a Trónbitorlókat, és minden aggályom elszállt. Ugyanis Michael J. Sullivan első regénye lenyűgöző alkotás, káprázatos párbeszédei, izgalmas cselekménye és kiváló karakterei nagyszerű szórakoztatást biztosítanak.
 
Royce Melborn és Hadrian Blackwater messze földön ismert tolvajok és rablók, akik a leglehetetlenebb megbízásokat is vállalják – és sikerrel teljesítik. Riyriának hívják magukat, a nemesek előszeretettel veszik igénybe szolgáltatásaikat, amikor valamilyen szorult helyzetbe kerülnek. Azonban az egyik feladat rosszul sül el, tőrbe csalják a párost, s a király meggyilkolásával gyanúsítják őket. Csak úgy menekülhetnek el a biztos halál elől, ha a herceget elrabolva útra kelnek, hogy kiderítsék, kinek a csapdájába sétáltak bele, ám a nyomozás közben nem várt rejtélyekbe botlanak, ami nemcsak hogy az ő életüket, de az egész királyság sorsát befolyásolhatja. Útjuk során a hatalmasok intrikái mellett sötét mágiával is meg kell küzdeniük, s segítségükre csak egy jámbor szerzetes lehet, aki viszont még életében nem járt a monostor falain kívül.
 
Sullivan világában emberek mellett elfekkel, törpökkel és akár goblinokkal is találkozhatunk, ám szerepük mindezidáig csak érintőleges, elsősorban az embereké a főszerep. A háttértörténet ennek megfelelően egyelőre nem tartogat túl sok meglepetést vagy újdonságot, még mágia is alig jelenik meg benne, s bár emiatt maradt némi hiányérzet bennem, ettől függetlenül is nagyszerűen tudtam szórakozni. Ugyanis a cselekmény tartogat rejtélyeket, intrikákat és izgalmakat szép számmal, szinte minden megvan, ami csak egy remek fantasy regényhez kellhet, s szerencsére nem is veszi túl komolyan magát, a sziporkázó párbeszédeknek köszönhetően megmarad a humoros, szinte könnyed hangulat még a feszültséggel teli jelenetek közben is. Noha a fordulatok viszonylag könnyen kiszámíthatóak, és ismerjük már régóta a sablonokat, amelyekből a történet építkezik, de ügyesesen alkalmazza és keveri ezeket az elemeket, a történetvezetés és dramaturgia palástolni tudja a problémásabb momentumokat is.
 
Mégis, a karakterek miatt válik a könyv igazán szimpatikussá és szerethetővé. Royce kissé mogorva és gunyoros, valamint Hadrian könnyedebb, de mégis szilárd személyisége nagyszerű párost alkot, akik hiába állnak a törvénnyel szemben, mégis becsületesek és jószívűek a maguk módján. Olykor előtűnik az érzelmesebb oldaluk is, ami emlékezetes pillanatokat eredményezett, ráadásul a múltjuk minden bizonnyal sötét titkokat rejteget, ami előbb-utóbb komolyabb szerepet fog kapni a történetben. A velük utazó szerzetes alakja is inkább a regény könnyedebb és kedvelhetőbb részét erősítette, míg a kezdetben nem kifejezetten erős személyiségű, korlátolt és elkényeztetett király szép jellemfejlődésen megy keresztül, nem kevésbé a vele történt események hatására, mint két „bűnöző” útitársának köszönhetően.
 
A magyar kiadást nem érheti panasz, Makai Péter Kristóf fordítása kellemesen gördülékeny és olvasmányos, a kötet külalakja mutatós, de a kötetben helyet kapott egy háttértörténeti összefoglaló, egy térkép és egy névjegyzék is, ami szintén határozottan pozitívum. Összességében tehát egy jól megírt, érdekes és izgalmas cselekményű, szerethető karakterekkel teli regényt olvashattam, ami számomra leginkább azt bizonyította, hogy nem kell mindig az újdonságra és eredetire törekedni, nélkülük is lehet fenomenálisan szórakozni. Örülök, hogy megpróbálkoztam egy újabb Fumaxos fantasy-vel, hamar megnyert magának, remélem a folytatásra sem kell sokat várni, és legalább ilyen élvezetesek lesznek azok is.