Főkép

Mindig csodálattal tölt el Agatha Christie tehetsége, és korát jóval megelőző fantáziája. Ez a regénye például, amely először 1941-ben jelent meg Nagy-Britanniában, 1959-ben pedig Magyarországon, alapötletét tekintve megállja a helyét a mai, dühöngő high-tech akcióregények és krimik világában is, bár a stílus kétségtelenül magán viseli az elmúlt évtizedek finom patináját.

Agatha Christie a különös szerelmi háromszög ötletet először 1928-ban, A vérfoltos járda című elbeszélésében, majd öt évvel később A rodoszi háromszög című kisregényében alkalmazta. Ezeket az akár ujjgyakorlatoknak is tekinthető írásokat vette alapul, amikor 1941-ben megalkotta nagy népszerűségnek örvendő regényét, a Nyaraló gyilkosokat, bár a történet a Halál a Níluson cselekményével is rokonítható.

Arról már szóltunk, hogy Agatha Christie előszeretettel rángatott elő regényeihez korábban kitalált szereplőket, akik olykor csupán egy villanás erejéig bukkannak fel, máskor epizodisták, és néha előfordul, hogy mellékszereplőből lépnek elő főszereplővé. A legbosszantóbb mégis az, amikor csupán egy-egy mondatban elejtett utalás erejéig említik őket, az olvasó meg vakarja a fejét, vajon hol is hallott már erről meg erről az alakról. Jelen esetben a magas termetű, katonás külsejű Weston ezredes az, akinek, mint St. Loo rendőrkapitányának, kilenc évvel korábban, A ház a világ végén eseményei kapcsán volt alkalma együtt dolgozni a kis belga detektívvel. Szóval Poirot újra nyaral, ám ezúttal nem Egyiptomban, de még csak nem is a csodálatos kis görög szigeten, Rodoszon, hanem Dél-Anglia egyik festői tengerpartján, a devoni Csempész-szigeten (Agatha Christie talán leghíresebb regénye, a Tíz kicsi néger is ezen a környéken játszódik).

Hercule Poirot, a kis belga magándetektív tehát a festői szépségű tengerparti nyaralóhelyen tölti szabadságát, reményei szerint nyugalomban, békességben. Ám már az első napok zaklatott eseményei, a „férfifaló” hírében álló szépséges színésznő, Arlena Stuart személyével kapcsolatos pletykák, és a körülötte kavargó indulatok előre vetítik a későbbi tragédiát. Egy gyilkosság, számtalan gyanúsított, a helyi rendőrség, és természetesen Poirot szürke kis sejtecskéi, amelyeknek ezúttal sem adatik meg a nyugodt nyaralás luxusa. Mivel szinte mindenkinek lett volna oka végezni a szép Arlenával, Poirot egy hozzá méltóan bonyolult rejtély szálainak kibogozásába kezdhet. És nem lenne a neve Hercule Poirot, ha nem leplezné le a valódi gyilkost.

Természetesen ez a bravúros történet sem kerülhette el a megfilmesítést. Először 1982-ben, Anthony Shaffer forgatókönyve alapján, Guy Hamilton rendezésében készült belőle 117 perces angol mozifilm, amelyben Peter Ustinov másodszor bújt Hercule Poirot bőrébe; másodszor pedig 2001-ben, Anthony Horowitz forgatókönyve alapján, Brian Farnham rendezésében készült belőle angol tévéfilm, az Agatha Christie’s Poirot sorozatban. Ebben szerencsére már David Suchet alakítja a kis belgát.

A nagyjából hetven részből álló angol tévéfilm-sorozatot az egész világon óriási sikerrel játszották (nálunk több tévécsatorna is belekezdett). A siker egyik titka – meggyőződésem szerint – David Suchet, valamint a stáb többi oszlopos tagjának (Hugh Fraser, Philip Jachkson, Pauline Moran) játéka, a hiteles környezet, díszletek és jelmezek, valamint Christopher Gunning változatosan variált zenei témája.

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november