Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony
Írta: Galgóczi Móni | 2007. 03. 26.
Paulo Coelho 1947. augusztus 24-én született. 25 éves kora óta tanulmányozza a mágiát és az okkultizmust. Ez irányú tudását műveiben is felhasználja. Művei között egyetlen trilógia szerepel, melynek tagjai (Veronika meg akar halni, A Piedra folyó partján ültem és sírtam, Az ördög és Prym kisasszony) nem alkotnak ugyan összefüggő történetet, viszont felfűzhetők ugyanarra a szellemi füzérre.
Sokat sejtető már a trilógia elnevezése is: „És a hetedik napon…”.
Viscos egy 281 lakosú, hegyvidéki, zárt közösségű falucska, ahol főképp idős emberek élnek. És ahol fontos kérdésekben mindössze hat ember dönt: a szálloda tulajdonosnője, a plébános, a polgármester, a polgármester felesége, a kovács és a környék leggazdagabb földbirtokosa. Merthogy a többieket nem érdekli, mi történik a faluban.
Egy nap fura idegen érkezik, akiről a falu legidősebb tagja, Berta érzi ugyan, hogy maga az ördög, mégsem szól, csak ül a háza előtt és figyel. Rövid idő elteltével az idegen szóba elegyedik a falu egyetlen fiatal lakosával, Prym kisasszonnyal, és egy aranyrudat ígér neki azért, hogy rávegye a falusiakat valami elképesztő szörnyűségre: ha egy héten belül megölnek valakit maguk közül, tíz aranyrudat kapnak, ami elég a falu újra felvirágoztatására. Prym kisasszony nagyon szeretné megváltoztatni az életét, mégsem képes megtenni, amit az idegen kér tőle. Vagy mégis? És hogy reagál minderre a falu közössége?
Úgy tűnik, a Jó és a Rossz örök harca új felvonásához érkezett, hiszen ezúttal – legalábbis spirituális szinten – minden eddiginél nagyobb a tét. Az emberi lélek, mint csatatér első hallásra ijesztőnek tűnik ugyan, ám jobban belegondolva teljesen logikus. Hiszen a zárt közösségbe kívülről érkező idegen szavai kétséget, gyanakvást és megosztottságot eredményeznek. Semmi tettlegesség, semmi vér, semmi erőszak. Csupán kétségek, gyanakvás, megosztottság. És a két véglet, a Jó és a Rossz közötti örök vergődés, melyre az ember ítéltetett.
Coelho regénye nem az első, és nem is az utolsó, ami egy zárt közösség életében rendkívüli körülmények között bekövetkező változásokat mutatja be. Ám Coelho művének az a különlegessége, hogy nem szociológiai, hanem spirituális szemszögből vizsgálja és mutatja be a folyamatot. És ettől még sokkal ijesztőbb az egész. És persze elgondolkodtatóbb is. Hiszen ki ne inogna meg a „szükség” idején?
Ha Paulo Coelho neve elhangzik, a többség Az alkimista című, szerintem meglehetősen túllihegett és túlértékelt művet említi. Pedig vannak legalább annyira jól – ha nem jobban – megírt művei. Mint például ez is. Szerintem.
Kapcsolódó írás: