Főkép

Már a cím (Gillette szlogen) is tökéletes utalás, de legalábbis asszociációra ad okot azzal kapcsolatban, hogy itt valamilyen szinten a reklámokról, illetve az általuk sugárzott életérzésről lesz, vagy lehet szó. És valóban, elolvasás után megállapíthatjuk, hogy a könyv tökéletes ábrázolása annak, milyen káros hatással lehetnek a reklámok egyes emberek életére. Különösen azokéra, akik még nem rendelkeznek kialakult, határozott egyéniséggel, akik bizonytalanul lézengenek a világban, és ahelyett, hogy törekednének megtalálni saját személyes történetüket, és élni azt, inkább hagyják, hogy külső hatások határozzák meg mindennapjaikat.

Ezek az emberek bizonytalanságuk miatt tökéletes célpontjai mindennek, ami manipulatív hatással van rájuk. Mint például a reklámokra, amelyek – és most beszéljünk csak a férfiakról – azt sugallják, hogy minden sikerülhet. Hogy zsákszámra kereshetik (és meg is találhatják) a pénzt, miközben tökéletes férjek és apák lehetnek, emellett lakóközösségük tevékeny tagjai is lehetnek, és mindeközben mindent megtehetnek, amihez kedvük van (szórakozás szinten).

Ezek az emberek sajnos nincsenek felkészülve az Életre, ezért keserves csalódások érik őket, amikor szembesülnek azzal, hogy az egész mennyire másról szól. Hogy nem lehet egyszerre mindenhol tökéletesen teljesíteni úgy, hogy közben magukra is maradjuk annyi idejük és energiájuk, amire szükségük van. Michael Adams, a történet főszereplője ilyen ember. Reklámzeneszerzőként keresi meg a mindennapi betevőre valót. Persze, mivel ebben a szakmában dolgozik, azt hinné az ember, hogy semmit nem hisz el, amit ilyen instant módon sulykolnak belé. Aki így gondolja, nagyot téved. Egészen addig, amíg el nem olvassa Michael egyes szám első személyben, sokszor kíméletlen őszinteséggel megírt történetét életének azon szakaszáról, amikor kettős életet élt.

Akkoriban idejének egy részét London déli részén, egy albérletben töltötte, ahol együtt szórakozott három fiatal lakótársával, hébe-hóba dolgozott egy kicsikét, de ezt természetesen nem vitte túlzásba. Sőt, mondhatni tökélyre fejlesztette a lustálkodás művészetét. Mindezt azért – legalábbis saját elmondása szerint –, mert nem érezte magát elég érettnek és felkészültnek a férj- és apaszerephez, amit felesége – ismét csak szerinte – idő előtt kényszerített rá.

A maradék időben – ez mondjuk nem túl sok – ő a kedves, megértő és szórakoztató, ám rendkívül elfoglalt férj és apa, aki imádja két égetni valóan rossz gyerekét, illetve harmadik gyermeküket váró feleségét, és nem győz sajnálkozni azon, hogy csak ilyen keveset lehetnek együtt észak-londoni házukban.

Persze hazugsága súlya egyre jobban nyomasztja, ezért szinte előre borítékolni lehet a következményeket. Az élete zátonyra fut. Egyik napról a másikra mindent elveszít. És ekkor, de csak ekkor száll magába, és éli át a felnőtté válás küzdelmes, fájdalmas, embert próbáló folyamatát. Négy keserves hónap alatt helyrebillen az értékrendje, végre rájön, mi az, ami igazán fontos az életében.

Eddig számtalan olyan regényt olvashattunk, ahol fiatal nők írtak hasonló nehézségekről. Ahol vagy az volt a téma, hogyan pasizzunk be, vagy az, hogyan találjuk meg az igazit (no és persze hogyan tartsuk meg), vagy éppenséggel az, hogyan feleljünk meg a tökéletes feleség-anya-munkaerő hármasság elvárásainak úgy, hogy közben nem csak megismerjük, de meg is tartjuk önmagunkat, boldog, kiegyensúlyozott emberként élve a világban és persze saját bőrünkben. És itt van végre egy regény, ami ezt a kérdést (vagy legalábbis ehhez nagyon hasonlót) egy fiatal, a harmincas évei elején járó férfi szemszögéből járja körül, a maga sziporkázó humorával, és olykor kíméletlen őszinteségével.


Házasságkötés és gyermekvállalás előtt állóknak különösen ajánlom, de biztos vagyok abban, hogy bárki, aki elolvassa, gazdagabb lesz valamivel. Valamivel, amitől ő talán jobb ember lehet.