FőképÚgy gondolom, mi több, érzem, hogy Tony Parsons regénye elsősorban olyan emberek szívéhez és lelkéhez talál utat, akiknek már van fogalmuk a mély, őszinte emberi kapcsolatokról. Akik már voltak házasok (vagy még most is azok), akik neveltek már gyereket (akár egyedül is), vagy akik társas kapcsolataikban képesek önmaguk elé helyezni a másik felet. Ezt a cseppet sem ritka állapotot számomra eddig legjobban Sophia Loren fogalmazta meg, amikor ezt mondta: „Ha anya vagy, sohasem maradsz igazán egyedül a gondolataidban. Egy anya mindig kétszer gondolkodik: egyszer önmagáért, másodszor a gyermekéért.”

A történetet elmesélő apa is hasonlóan vélekedik, hiszen különösen kötődik kisfiához és saját édesapjához. Miután elkövet egy világi nagy marhaságot, rövid úton elbúcsúzhat a házasélettől, és ezt követően hamarosan a munkahelyének is lőttek. Ilyenkor aztán nehéz a válóperes bíró előtt a gyerek elhelyezése ügyében érvelni. Ám az apa nem adja fel.

A könyv finom humora és cselekménye természetesen a szinglik, valamint a lázadó korszakukat élő tinik számára is élvezhetővé teszik a könyvet, de ne csodálkozzanak, ha gyakran fognak olyan fogalmakkal és érzésekkel találkozni, amelyeket tapasztalat nélkül még nem érthetnek meg teljes mélységükben. Nagyon jól eltalált alkotás, ami többet árul el az emberi viszonyokról, mint egy rakás pszichológiai- és önfejlesztő könyv. Nem véletlenül tetszik az olvasóknak szerte a világban. A könyv végén pedig csupán átmenetileg kell elbúcsúznunk a megkedvelt szereplőktől, hiszen Tony Parsons megírta a történet folytatását is – Férj és feleség címmel.

Részlet a regényből