A majmok bolygója – Forradalom (film)
Írta: Szabó Dominik | 2014. 07. 17.
Az emberiség kihalóban. Miután egy San Francisco-i laborból kiszabadul egy csapatnyi majom, s velük együtt a később majominfluenzának elnevezett pusztító vírus, szinte a teljes emberiség megfertőződik – és rövid időn belül meghal. Összeomlanak a kormányok, az emberek a saját túlélésükkel küzdenek, ám ez szinte lehetetlen: alig maroknyian immunisak a vírusra, s ők kevesen vannak ahhoz, hogy megmenthessék a többieket. A vírus elszabadulása óta eltelt tíz év során a majmok viszont egyre magasabb fejlettségi szintre jutnak, a közeli erdőben élő közösségük összekovácsolódik, az intelligenciájuknak köszönhetően pedig minden lehetőség adott arra, hogy még tovább fejlődjenek. Vezérük, Cézár mindent megtesz ennek érdekében – amikor azonban hosszú idő után újra feltűnik néhány ember az erdőben, a békés nyugalom egy pillanat alatt eltűnik, s minden jel arra mutat, hogy a háború elkerülhetetlen a két faj között…
Összeszámolni sem egyszerű a számos Majmok bolygója-adaptációt, hát még kiigazodni a történetfolyamok között – persze miután Hollywood szeret a bejáratott sorozatokon újra és újra elidőzni, ezért ez valószínűleg a jövőben sem válik egyszerűbbé. Azt viszont bátran kijelenthetem, hogy az új sorozat, ami a 2011-es Lázadással kezdődött, egy újabb fejezetet nyit a nyüglődő feldolgozások sorában, s remélhetőleg magával hozza a minőségi szórakoztatást – legalábbis a Lázadás, illetve a mostani Forradalom rengeteg okot ad a bizakodásra. Az első rész gyakorlatilag hibátlan indítása egy nagyívű eposznak: bár voltak kisebb-nagyobb gyerekbetegségei, a jól megírt forgatókönyvvel, a tisztességes látványvilággal és az élő, hús-vér karakterekkel a 2011-es év egyik legjobb szórakoztató filmjévé vált. Szerencsére a folytatás sem marad le a sorban, s nyugodtan kijelenthetem, hogy műfajában idén még nem láttam nála jobb filmet (vele egy kategóriában viszont A csodálatos Pókember 2 és az X-Men – Az eljövendő múlt napjai játszanak).
Az okokat megint a forgatókönyvnél érdemes keresgélni (sokan dolgoztak egyébként rajta, de úgy tűnik, megérte): a készítők egy olyan érdekes és izgalmas történetet mutattak be nekünk, amely nem nélkülöz sem társadalomkritikát, sem erős karaktereket, de még hangulatos szórakoztatást sem. Persze a felelőtlen, egymással harcoló emberiség szerepe már az eredeti verzióban is hangsúlyos volt, de talán most még egyértelműbben kitűnik – tökéletesen megmutatja, hogy az intelligencia még nem jelenti azt, hogy értelmes és átgondolt döntéseket hozunk, s legfőképpen azt nem, hogy tisztességesen és emberségesen élünk. A fejlődés során nem csak előnyöket és erényeket szerzünk, nem csak előrébb jutunk: közben mindig elvesztünk valamit az eredeti lényükből és lelkünkből is, az intelligencia csupán abban segít minket, hogy okosabbak legyünk – abban már nem, hogy ezt megfelelően használjuk fel.
A legfájóbb ugyanis pont az a Forradalomban, hogy a majmok legalább annyira emberinek tűnnek, mint maguk az emberek, sőt, talán még inkább. A készítők persze nagyban rá is játszanak erre: a majmok jelleme gyönyörűen formált, érzéseik, motivációik és gondolataik még a szűkös eszköztár ellenére is teljesen világosak, viszont ezzel ellentétben az ember karakterek inkább csak sablonok, különösebb eredetiség vagy mélység nélkül. Ettől eltekintve viszont a majmokat már önmagukban is érdekes nézni: Cézár és a többi „vadállat” figuráját annyira árnyalták, amire még emberek között sem szokott lenni példa a szokványos nyári filmek körében. A film legtöbb képkockája is az erdő lakóira koncentrál, belső konfliktusaikat és viszonyaikat hamarabb megismerjük, mint az emberekét, ezáltal kötődni kezdünk hozzájuk, átérezzük problémáikat és érzéseiket – egészen addig, amíg az elkerülhetetlen végjáték kapcsán gondban vagyunk, hogy kinek is kellene szurkolni.
Ebben természetesen nagy segítségünkre van a technika is: döbbenetesen élethűen és valószerűen sikerült ugyanis megjeleníteni a majmokat – hogy ebből mennyi érdeme van az effektek készítőinek és mennyi a Cézárt „játszó” Andy Serkis-nek, az persze kérdéses. Az viszont biztos, hogy én minden további nélkül elhittem minden gesztust, minden apró jelet arra nézve, hogy a „színész” valódi érzelmeket él át, és nem csak technikai csodát látok (abból is láttam eleget, a látványra semmilyen kifogást sem lehet tenni, a film második felét uraló forradalmat például minden hatásvadászata ellenére is nagyon élveztem nézni). A majmokhoz képest az emberi oldal ilyen téren is elhanyagoltnak érződik: hiába tűnik fel például Gary Oldman, ha nem tud kibontakozni – nem mintha az emberi főszereplő, Jason Clarke vagy oldalán Keri Russell emlékezeteset tudna alkotni.
Mindezek ellenére sem szeretném azt az érzetet kelteni, hogy A majmok bolygója – Forradalom egy lélekbúvár kamaradráma lenne, ugyanis természetesen hamisítatlan nyári, látványorientált akciómozi, ami közben nyugodtan dobálhatjuk a tátva maradt szánkba a popcornt. Azonban kifejezetten örültem annak, hogy a kategóriájához képest is tud kiemelkedőt alkotni: nem nézi teljesen idiótának a nézőt, nem csupán az unalomig ismételhető akcióra megy rá, hanem értelmesen felvezet egy izgalmas, rejtélyes és érdekfeszítő történetet, amit olyan karakterekkel tesz átélhetővé és élvezhetővé, amelyek csak látszólag majmok, valójában legalább annyira emberek, mint mi magunk (vagy mi vagyunk annyira majmok?). A Forradalom nagyszerű folytatás, bár szerencsére önállóan is megállja a helyét – viszont megágyaz a további epizódoknak, amelyekre feltételezhetően nem is kell olyan sokat várni: remélem, azok is legalább ilyen jók lesznek.