Főkép

Megmondom őszintén, nem tudom, hogy mit vártam a Vérturisták című filmtől. Ír abszurd vígjátékként van aposztrofálva, mely alapvetően érdekesnek tűnt: az ír filmművészetnek ugyan nem vagyok kifejezetten nagy ismerője, ám a jóízű nevetés nem áll távol tőlem, így merészen megpróbálkoztam az alkotással. Nem is bántam meg döntésemet, még ha tökéletesen mást is kaptam, mint amire számítottam. A Vérturisták ugyanis nem vígjáték, legalábbis biztosan nem a klasszikusan vett értelemben, sokkal inkább hasonlít egy nyomasztóan humoros, zavarba ejtően bizarr drámához, mely azért mindenképpen különleges élmény.
 
Tina ugyan már jóval harminc felett jár, mégis az anyjával él, aki érzelmileg zsarolja, próbálja kordában tartani. Azonban amikor megismerkedik Chrisszel, rögtön szerelembe esik, és ennek következtében minden megváltozik szürke és nyomasztó életében. Egy lakókocsis kirándulásra mennek, szépséges helyeket látogatnak meg, és a kisebb gondok ellenére is boldogok – találnak például egy Tina egykori, szomorú véget ért kutyájára megszólalásig hasonlító ebet, akit azonnal a szívébe zár a páros női tagja. Ám elég hamar kiderül, hogy Chrisszel nincs minden rendben, furcsán viselkedik, és szörnyű dolgok történnek a közelében. Amikor Tina szembesül azzal, hogy a kedvese valójában egy sorozatgyilkos, ahelyett hogy véglegesen összeomlana a sokktól, inkább támogatja, megérti és – olykor még számára is megdöbbentő módon – részt vesz a vérengzésben. De vajon mi lehet egy ilyen „kaland” vége…?
 
A film alaptörténete nem hangzik igazán mulatságosnak – ettől még persze bőséggel operál mindenféle morbid és fekete humorral, s a további jelenetekben is akadnak vicces pillanatok, mégsem ezen van a hangsúly. A karakterek állnak a középpontban, főleg Tina, akinek az élete fenekestül felfordul, miután elutazik otthonról, és természetesen az sem megszokott a számára, hogy féltucatnyi hullát lát néhány nap alatt. Olykor úgy néz ki, hogy nem bír megbirkózni a sokkal, máskor mintha könnyedebben venné, ám hamarosan kiderül, hogy melyik énje is győzedelmeskedik. Hirtelen változnak az érzelmei, nem tudja hol a kiút ebből a szörnyű rémálomból, kétségek közt vergődik, egészen addig, amíg nem határozza el, hogy Chris segítségére lesz. A férfi ezzel szemben maga a hidegvérű gyilkos példaképe, higgadtan intézi el áldozatait, de Tinával ő sem tud mit kezdeni: megdöbbenti, hogy a lány csatlakozni akar hozzá a bizarr ténykedésében.
 
Hívhatnánk fekete komédiának, de nem érzem tökéletesnek a megnevezést, mivel ahogy haladunk előre a történetben, úgy válnak egyre komolyabbá, már-már mélyebbé az elsőre csak idétlenül furcsának tűnő jelenetek, s erre az erősen depresszív befejezés is csak ráerősít. Nevezzük akárminek, az biztos, hogy az érdekességekre és meglepetésekre vevő nézőknek érdemes megtekintetni a Vérturistákat, mert kétségtelenül egyedi élmény – a maga furcsa, groteszk, tragikus és azért eléggé humoros módján.