Pat Metheny Unity Group: Kin (←→) (CD)

Kilenc év telt el a legutóbbi Pat Metheny Group (PMG) album óta (The Way Up, 2005), amely a világ felfokozott gyorsasága és az internetes kultúra leegyszerűsödése elleni protest-lemezként 68 perc 10 másodpercen keresztül egy témát variált az elejétől a végéig. A Group azóta mindössze kvartettként állt össze egy bő hétre 2009 végétől 2010 elejéig a tokiói és a naganói Blue Note klubokban, majd pedig 2010 nyarán egy európai turnéra, de újabb stúdiófelvétel nem készült. És valahogyan úgy tűnik, hogy nem is fog, aminek okait csak találgatni lehet, de a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Lyle Mays zongorista – a csapat egyetlen állandó tagja a Group ’76-os indulása óta – nem hajlik a további közös munkára. Vagy éppen fordítva: ahogyan Pat több helyen nyilatkozta, a legutóbbi formációjának, a Unity Bandnek több mint száz koncertje után nem akarta, hogy ez az együttese véget érjen, és ezzel a többiek is pont így voltak. Jött tehát az elsőre kicsit szokatlan keresztelő és lett Unity Bandből Pat Metheny Unity Group, amely alapvetően egy PMG konceptet indikál a Unity Banddel a középpontban, mint ahogyan ez az együttes „bemutatkozónak” beharangozott korongján hallható. A régi-új csapat ugyanis egy taggal, Giulio Carmassival bővült, akinek valójában kimondott célja volt, hogy valamikor Pat Methenyvel dolgozhasson, és ennek érdekében az egyik legismertebb Metheny-kompozíciót (First Circle) is feldolgozta egyes egyedül, egészen remek hangszeres bővítésekkel úgy, hogy egy nagyon ötletes klipfelvételben, más-más öltözékben, de az összes hangszeren ő játszik.

 

És végre megjelent a júniusban, két hét leforgása alatt felvett korong, amely időintervallum is azt sejtette, hogy Metheny ismét valami nagyon komplex dologra készül – összehasonlításképpen a Unity Band korongot két nap alatt vették fel. Ahogyan az album címe, Kin (←→)is elárulja, a kapcsolatok széles spektruma kapott helyet a korongon, és bár Metheny egy interjúban a muzsikusok különféle származása mentén a zenén keresztül létrejövő emberi kapcsolatokról beszélt, alapvetően a Methenytől megszokott széles spektrumú zenei integritásra is utal az album hangszeres összetettsége alapján az elnevezés. Minden helyet kap, ami Metheny, ha Metheny sohasem volt annyira Metheny, mint az Orchestrion projektjén, akkor az új kompozícióit most sikerült még negédesebb Metheny mártásban megforgatnia, amelytől egy-két hallgatás után akár legyinthetnénk is, hogy nem történik semmi új, ezeket a dolgokat már hallottuk. Igen, de így még biztosan nem és voltaképpen amit már sokszor hallottunk, azok a Methenyre jellemző jegyek, amelyekből megszámlálhatatlan van és mégis mind az övé, és amelyeket időről időre nem csak újra kontextualizál, hanem strukturálisan át is alakít az újabb és újabb szerzeményeiben.

 

Az elmúlt kilenc évben már nagyon hiányzott Mays, főként a folyamatosan komponáló Metheny kontrasztjaként, mivel Metheny igazán akkor fénylett, amikor mások szerzeményeit dolgozta fel. De közben Pat annyit tanult és fejlődött még húsz (!) Grammy-díj ellenére is, hogy komponistaként szintén a csúcsra ért, és kilenc olyan szerzeménnyel ajándékozott meg most minket, amely felvételek aprólékosságához és komplexitásához semmi sem mérhető a jazz világában.

 

A John Coltrane-t időző nyitányban (On Day One) még csak a régi-új kvintett szólal meg Chris Potterrel szaxofonon, Ben Williamsszel nagybőgőn, Antonio Sanchezzel dobokon és a már említett Giulio Carmassival éppen zongorán, hogy egy amolyan ismerős „bass line” átvezetéssel elkezdjen forogni velünk a tér a háromnegyedes lüktetésre tördelt dallamok ívein, a teljes mértékben integrált Orchestrion polifóniáival. A 34 oldalas kotta mindent elmond a téma komplexitásáról, többszöri hallgatás után állnak csak össze az egyes részek közti logikai kapcsolatok és egyáltalán a téma végén az ének funkciója, amely a megszokottól eltérően nincsen jelen a téma elejétől, hanem sokkal inkább egy mindennél erősebb szólamként kap szerepet az akusztikus gitár domináns, befejező szerepének felerősítéseként. A bő negyedórás bevezetés után nincsen megállás, Metheny egy őrült tempójú, rá jellemző ritmikájú akusztikus gitárkísérettel vezeti be a „Rise Up” című szerzeményét, amely végre a már nagyon hiányolt gyors, friss, minden lomhaságot nélkülöző váltásokkal vesz le minket a lábunkról, hogy a feszes tempó állandóan váltakozva ismét a csúcsra emelkedjen fel egy kompozíción belül.

 

Mindenki kap helyet egy kis nyújtózkodásra az albumon, még egy kadenciaszerű dobszólót is hallhatunk a „Kin (←→)” végén. Fergeteges formában játszik a Unity Group egy fergeteges korongon, amely az Orchestrion „cutting edge” technológia applikációjával és Metheny TAP korongja óta dominánsan szerepet kapó „electronics”-nak köszönhetően csak a nagyzenekarokhoz hasonlítható összetettségű, de teljesen más jellegű modern muzsikát hoz létre öt muzsikus közreműködésével, természetesen Methenyvel a középpontban, ami egyben arra is garancia, hogy a hangkép nem a technológiáról, hanem a zenéről szól.

 

A február 3-án kezdődött világturné során május 27-én Pécsett, 28-án pedig Budapesten lépnek fel, ki ne hagyják!

 

Az együttes tagjai:

Pat Metheny – elektromos és akusztikus gitárok, gitárszintetizátor, electronics, orchestrionics, szintetizátorok

Chris Potter – tenor és szoprán szaxofon, basszus klarinét, klarinét, alt fuvola, basszus fuvola

Antonio Sanchez – dobok, cajón

Ben Williams – nagybőgő, basszusgitár

Giulio Carmassi – zongora, trombita, harsona, kürt, cselló, vibrafon, klarinét, furulya, tangóharmonika, alt szaxofon, wurlitzer, fütty, ének

 

A lemezen elhangó szerzemények listája:

1. On Day One

2. Rise Up

3. Adagia

4. Sign of the Season

5. Kin (←→)

6. Born

7. Genealogy

8. We Go On

9. Kqu