Főkép

Az állandó tűz végül megéget, a folyamatos öröm és extázis gyilkol, minden töltöttség kimerül egyszer, mégis vannak olyan művészek, akik józanul is képesek megidézni ezeket az állapotokat és a zene szkafanderében élvezni azokat az örömöket, amelyektől egy átlagos halandó a csillagok forgása alatt roskadna a földre.

 

A repetitív hatások befolyásolnak, a megágyazott medrek megölik a kreativitást, irányíthatóvá és manipulálhatóvá teszik az embereket, mégis vannak olyan művészek, akik képesek a valós tradíciók és a mesterségesen teremtett értékek világán, mint megvadult bika a kerítésen áthágni, és mintegy meghágni a kozmoszt, hogy az atomjaira hullván újra összeálljon egy olyan tisztaságban, amelyben már réges-régen nem fénylett.

 

„Hangzásról rendezetten és érthetően beszélni csaknem lehetetlen feladat. A hangzás olyasvalami, ami minden leírás alól kivonja magát. Mihelyt a hang kicsengett, sajátos minőségének részletei többé aligha idézhetőek vissza. Valamennyien tudjuk, milyen nehéz egy-egy hangszer egyszer hallott hangját ismét jelenvalóvá tenni, és annak minden árnyalatát emlékezetünkbe idézni. Ráadásul hangzásminőséget szinte lehetetlen közérthetően szavakba foglalni. Hiányoznak hozzá a nyelvi kifejezőeszközök.” Nikolaus Harnoncourt

 

A hangzás rekonstrukciójának modern eszköze, a hangfelvétel, éppúgy segít emlékezetünknek, mint ahogyan az írás felidézi az elgondolt vagy kimondott szavakat, és éppen annyira nyitott a különböző értelmezésekre, mint a magát megvédeni képtelen leírt szöveg. Néhány lejegyzett hang nem határoz meg önmagában egy definitív olvasatot, egy lazán lejegyzett kotta zenei ötleteinek felhangzása alapvetően függ az értelmező által kontextualizált hangoktól. Vajon bármit meghall-e saját rekonstrukciója során a zeneszerző füleiben csengő hangképről? Valójában egyáltalán nem cél, hogy bármit is meghalljon belőle, az izgalom az interpretáció által adott végtelen lehetőségeinek egyik megvalósításából fakad, mint ahogyan majd a hangfelvétel is nyitottá válik a befogadók eltérő értelmezéseire.

 

És rengeteg izgalom van, és bánat, és könnyek, és végletekig fokozott érzelmek, amelyeket alapvetően az egymásra építkező rétegek repetitív körei vagy éppen a mély gyökerekből táplálkozó tradicionális dallamok ritmusai teremtenek meg. Egészen váratlan pop és a kinematikus kultúra hatásainak egyvelege egy nép, nemzet zenei hagyományával ötvözve, örököseiken / értelmezőin átszüremkedve, áttüremkedve. És látjuk a mozi nagy ikonjait sajátos táncaikat lejtve egy táncparketten. Majd a rendezőt, aki maga is a korok tragédiáinak cinizmusát pakolta lóhátra hosszú monológjaival - biztos, hogy lesz majd, ami felhasználásra kerül...

 

„A költészet és a zene egyesítésének művészi lehetőségeit a nyugati kultúrtörténet során igen korán felismerték." Nikolaus Harnoncourt

 

Nincsen ennek a költészethez semmi köze. Vagy talán mégis? Nem, semmi, legalábbis ebben az esetben. A hangzásnak viszont rengeteg köze van az emberi érzelmekhez, a belőlünk feltörő hangok zenéjét, annak ritmusait és intonációit is hangulatunk határozza meg, de a hangkép nem költészet. A `zene költészeténél` meg nincsen patetikusabb szókapcsolat - elnézést mindenkitől, aki ezt már leírta. Hagyjuk ezt a költészetet!

 

„Az összeillő és össze nem illő hangszerekről természetesen egy sor íratlan törvény van forgalomban." Nikolaus Harnoncourt

 

A zenei törvények pedig azért vannak, hogy legyen, aki megszegje őket és időről időre újraírja azokat a saját ízlése mentén kifejlesztett új, és hagyományos hangszerek ötvözete által létrehozott váratlan hangképeivel.

 

Lábjegyzet: A szerző kísérletet tett arra, hogy a rá, hatással lévő új Pat Metheny korongról élményszerűen számoljon be, anélkül, hogy egy ilyen kritika/beszámoló során számtalanszor felmondott ismereteit megossza az előadóról vagy a zeneszerzőről (John Zorn) – utóbbiról nem hogy számtalanszor, de még egyszer sem írt – és ezáltal is világossá tegye, hogy Pat Metheny új albumának leírásához valóban hiányoznak a megfelelő nyelvi kifejezőeszközök. Aki idáig elvergődött ebben a szövegben, annak felesleges lefordítanom az eddigieket, majd bizonyára meghallgatja ezt az egészen egyedülálló korongot, akik meg lemorzsolódtak útközben, azok úgysem olvasnák el.

 

Zeneszerző: John Zorn ötszáz (!) kompozíciót írt a tradicionális zsidó zene hatására, amelyeket Masada Book I-II név alatt gyűjtött össze. A kilencvenes évek során az első kétszázat maga a szerző rögzítette az állandóan változó felállású Masada Ensemble-el, amelyet követően, mindössze három hónap alatt írt még háromszáz kompozíciót. Az elmúlt évek során a Book of Angels sorozatra keresztelt projekthez számos kiváló művész - Marc Ribot; Medeski Martin & Wood, etc... - járult hozzá saját Zorn értelmezéseivel, amelynek 20. részét Pat Metheny vállalta.

 

Előadók:

Pat Metheny - akusztikus és elektromos gitárok, bariton gitár, szitár-gitár, tiple, basszusgitár, zongora, szintetizátorok, elektronika, szárnykürt; Orchestrion: marimba / harangok / bandoneón / ütős hangszerek.

 Antonio Sanchez - dobok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Mastema

2. Albim

3. Tharsis

4. Sariel

5. Phanuel

6. Hurmiz