Főkép

Umberto Eco olasz író, szemiotikus, történész, filozófus első regénye volt az 1980-ban megjelent A rózsa neve, mely azóta több mint 50 millió példányban kelt el szerte a világon. Az 1986-os filmváltozat, Sean Connery főszereplésével, szintén nagy siker lett, és azon ritka esetek egyike, amikor a film jobbára fel tudott nőni a könyv eredetijéhez. Mindkettő máig sokak kedvence, de arra azért nem fogadtam volna, hogy valaha lesz belőle képregényes feldolgozás is, lévén annyira sűrű a sztori és hosszú a regény. Milo Manara, az olasz képregény egyik legendás alakja megoldotta ezt, s a 2023-ban illetve 2025-ben, két részben kiadott kötet immáron magyarul is elérhető (egy kötetben). Gyönyörű, nagyalakú, keményfedeles kiadásban, ahogy illik.

 

A történet 1327-ben, egy észak-olasz apátságban játszódik, ahol fontos megbeszélésre készülnek a ferences rendiek, illetve a második avignoni székhelyű pápa, XXII. János emberei. Előbbiek képviseletében érkezik a magas hegyek közt rejtező kolostorba Baskerville-i Vilmos, a tudós szerzetes, és tanítványa, az ifjú Melki Adsó, aki mesélőnk is lesz. Vilmosra további kényes feladat is vár: az apát megkéri, derítse fel, ki vagy mi okozta egyik rendtársuk, egy rendkívül tehetséges, ifjú kódex-illusztrátor halálát. S minderre csak néhány napja van, mert hamarosan érkeznek a küldöttségek, köztük egy hírneves inkvizítor, akivel Vilmos nagyon nincs jóban (és aki valós történelmi személyiség volt amúgy)… Emellett Vilmost igencsak vonzza az apátság könyvtára, mely a korabeli keresztény Európa legnagyobb és leggazdagabb ilyen létesítménye – s melyben korántsem csak keresztény műveket őriznek…

 

Ahogy a cselekmény kibontakozik (s egyben egyre bonyolódik), úgy tűnik, mintha a végítélet napjai jönnének el, hiszen az újabb gyilkosságok a Jelenések könyvében leírtak szimbolikáját idézik. Manarának annyira sok infót, apró részletet kellett hát a képregénybe beszorítania, hogy csak annak nem lesz furcsa, hogy milyen sok a szöveg a kötetben, aki nem a 20. század európai képregényein nőtt fel. A mai, pörgősebb stílushoz szokott képregényolvasóknak ez bizonyára meglepő lesz. A latin és egyéb nyelvű részletek fordítása, illetve az idézett bibliai részletek forrásmegjelölése így is kimaradt a kötetből, került viszont a végére néhány oldalnyi vázlat.

 

Milo Manara az európai képregény egyik ünnepelt mestere, akit mindazonáltal leginkább erotikus műveiről ismernek sokan (elég beütni a keresőbe a nevét, és megannyi csudát láthat az ember). Hazánkban is megjelent pár ilyesmi füzete, de például egy Napoleon életrajzi képregényben is láthatók a munkái, sőt, a Sandman: Az álmok fejedelme gyűjtemény 5. kötetében, a Végtelen éjszakák egyik fejezetét is ő illusztrálta (nem meglepő módon azt, amely Vágyról szól). Megvan a maga jellegzetes, egyszerre részletes, művészi, mégis valóban képregényes stílusa. Arról Eco gondoskodott, hogy A rózsa nevében is legyen tere a mesternek néhány lengén öltözött szép nőt is lerajzolnia, de nem merül ki ennyiben a művész zsenialitása. A történet jelenéhez képest múltbéli események ábrázolásához a középkori kódexekből és egyéb művészi alkotásokból merített, míg a cselekményt a környezethez illő pasztell, visszafogott színekkel is színesen, gazdagon, s mindenek felett: hangulatosan ábrázolja. Az egyes szereplőket, jellemeket is remekül tárja elénk képein – érdemes megfigyelni, hogy az egészalakos, távolabbi emberábrázolásoknál az árulkodó testbeszédet, míg a közeli portréknál az arckifejezéseket ragadja meg rendkívüli erővel. (Utóbbira megannyi példát láthatunk a 103-104. oldalakon.) Vilmos viszont, akit ugye a filmben az igen karakteres arcú Sean Connery alakított, itt mintha egy másik színészóriásra, Marlon Brandóra emlékeztetne.

 

Egy szó mint száz, ez a képregény mestermű.