Főkép

Gondolom sokan látták a könyvből készült filmet Sean Connery főszereplésével. Sötét, középkori hangulat, még sötétebb bűntények sorozata, meg egy tudós pap, és az őt inkább akadályozó, mintsem segítő tanítványa. A történet persze már a filmben sem ilyen egyszerű. A kor, amiben a regény játszódik, tele van vallási és politikai intrikákkal, és aki nem a köznép egyszerű fiának született, bizony fel kell, hogy kösse az alsóneműt, ha el akar igazodni a világ, és persze az egyház dolgaiban.

Az alaptörténet egy igen agyafúrt gyilkos tetteinek és elfogatásának eseményeit taglalja. Persze a történet hátterében kirajzolódik a korszak teljes vallási (szektás és eretnek) palettája. Maga a krimi is rendkívül izgalmas lenne, mindenféle körítés nélkül, akár Agatha Christie is megírhatta volna. A regény varázsát mégis a misztikus és sötét hangulat adja, ami a könyv minden sora fölött átlebeg, és amiben üdítő napfényként csak Vilmos testvér elmés megszólalásai, fejtegetései világlanak át. A kolostor lakói (ha valaki mégsem látta volna a filmet, akkor elárulom, hogy egy hegyi kolostorban játszódik a történet) tisztes kódexmásoló szerzetesek. A világ eme elrejtett zuga a tudományok és Isten imádatának helye kellene, hogy legyen, ám egy furcsa haláleset megzavarja a békés, már-már idilli életet.

Vilmos testvér ekkor érkezik a helyszínre, hogy józan eszével és mérhetetlen műveltségével még a pápai delegáció megérkezése előtt kibogozza a rejtélyt. Hamar rájön, hogy a kolostor féltve őrzött könyvtára nemcsak elmúlt, hanem nagyon is mostani rejtélyek lakóhelye, így kutatásait mindinkább abba az irányba vezetné, ha nem akarná őt ebben minden helyi elem és véletlen megakadályozni. Természetesen az érkező pápai követ és a vele közeledő szent inkvizíció nem éppen előremozdító hatású, ráadásul a főinkvizítor sem éppen Vilmos legjobb barátja. Láthatjuk, nem egyszerű az élete ott senkinek, és nem is cserélnénk velük semmiképp. Talán egyetlen ember van, aki mindezen gondoktól mentesül, Adso, Vilmos tanítványa, akit ugyan nyomasztanak a történtek (saját gondja is akad elég), de fiatalsága, és tanítványi rangja okán felelősség mégsem terheli.

Ő írja le egyébként a történetet. Sok évvel az események után is élénken emlékszik mindenre, és nem szégyellve akkori tudatlanságát, ugyanazokat a kérdéseket is felteszi, nem csak a rájuk kapott válaszokat jegyzi le. Ez nekünk, olvasóknak jól is jön, mert tudásszintünk (az enyém legalábbis) a fiatal Adso-én van, vagy talán egy kicsit alatta. Így az évek távolából mi sem tudunk eligazodni a rengeteg eretnek, majd elismert, majd megint eretnekké nyilvánított vallási tan között, mint ahogy rengeteg egyházi szabályt sem értünk. Persze a mi dolgunk könnyebb, mert azért valamennyi természettudományos ismerettel rendelkezünk.


Az író hihetetlenül jól ábrázolja a középkori tudatlanságot, babonákat és az akkori ismereteket. A regény nem csupán egy krimi, hanem egy rendkívül jó korrajz is egyben. Igazából nem is a mindenféle latin szövegektől kell elájulnunk (azok fordítása a jegyzetek között szerepel), hanem a rendkívül hiteles ábrázolásmódtól. A könyv olvasása alatt egész egyszerűen ott vagyunk, nem otthon a fotelban, hanem ott az apátságban, és Adso válla fölött kémleljük Vilmos ténykedését. Belekerülünk egy ismeretlen világba, és nem értünk semmit, de a végére minden kiderül, és ezt nagyon sajnáljuk, mert megint itthon vagyunk a fotelban. Nagyon képies, részleteiben is rendkívül kidolgozott a regény, nagyon nehéz, szinte lehetetlen letenni. Miért említettem a filmet az elején? Mert az lenne a végkövetkeztetésem, hogy azért jobb a könyv, mint a film, mert hosszabb, és mert a befejezése is más. Ilyen egyszerű.

 

Ja, és ami nagyon fontos, ez egy második, átdolgozott kiadás, melyhez a szerző új előszót írt.