Főkép

Megilletődötten írom le a számokat, mert az első találkozásom ezzel az együttessel majd tizennyolc (18!) évvel ezelőtt történt, amikor megjelent a harmadik nagylemezük, a The Sound of Madness. Annak a nyitószáma, a „Devour” magával ragadott, és ennek köszönhetően új kedvencre leltem. Aztán múltak az évek, jöttek az új korongok, volt, ami tetszett, volt, ami kevésbé, de végül minden jóra fordult, amikor 2022-ben kijött a Planet Zero. Szerezhető zene és intelligens szövegek – úgy tűnik manapság már ennyi elég a boldogságomhoz.

 

Négy évvel később itt az új anyag, és első hallásra nem történtek nagy változások. Továbbra is ugyanazt az energikus, ugyanakkor dallamos zenét kapjuk, aminek a legfőbb erőssége még mindig az énekes, Brent Smith. Később azért tisztul a kép, és lassan érlelődik bennem a gondolat, miszerint a banda nyolcadik albumán úgy maradnak hűek önmagukhoz, hogy közben mégsem változatlanok, időnként új elemeket emelnek be a zenéjükbe.

 

A rajongók számára talán az a legfontosabb, hogy még most is képesek fülbemászó slágereket írni, amelyek garantálják a rádiós jelenlétet, és persze azt, hogy mindenkiben tudatosuljon, megjelent egy új Shinedown opusz. Többszöri meghallgatás után formálódik a véleményem, miszerint vannak jobb és kevésbé emlékezetes dalok a lemezre került tizenyolc szerzemény között.

 

Az akusztikus „Searchlight” áll szerintem legközelebb a countryhoz, és nálam az együttes érzelmesebb, balladisztikus oldalát erősíti. A rögtön utána következő „Bear With Me” erős stílusváltást jelent, mivel ez inkább indie muzsika – de Brent Smith gond nélkül énekli ezt is. Újabb váltás következik, és a szintetizátor kerül előtérbe (Deep End), ez már megint egy olyan fejlemény, amit nem vártam tőlük, és talán az egyetlen dal, ami, ha rajtam múlik, csak egy kislemez B oldalára kerül fel.

 

Kedvenceim közé tartozik a „Back To The Living”, ami zongorával és énekkel indít, hogy aztán akkora nóta kerekedjen belőle, amit utoljára a kilencvenes években írtak. A rájuk jellemző, ellenállhatatlan húzást az olyan dalok biztosítják, mint a klipes „Dance, Kid, Dance” – ez majdnem olyan jó, mint a korábban említett „Devour”. De ugyanilyen energikus a „Burning Down The Disco” – csak ebben más az ének, bár nem ér fel a punkos-politikus „Safe And Sound” cíművel, ami ismét egy jellegzetes Shinedown-dal.

 

Mindent figyelembe véve nekem nagyon tetszik az EI8HT. Ugyan az energiája nem éri el a The Sound of Madness szintjét, viszont hangszerelés és dalszerzés tekintetében úgy vélem felülmúlja. És ha beleszámítom az eltelt éveket, akkor talán még meg is fordítom a sorrendet. Szomorúságot egyedül az okoz, hogy az idei turné elkerüli Budapestet, így aki látni akarja őket, annak Prágáig kell utaznia.

 

Diszkográfia:

Leave a Whisper (2003)

Us and Them (2005)

The Sound of Madness (2008)

Somewhere in the Stratosphere (koncertlemez) (2011)

Amaryllis (2012)

Threat to Survival (2015)

Attention Attention (2018)

Planet Zero (2022)

EI8HT (2026)

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Back To The Living, Dance, Kid, Dance, Safe And Sound

2026-ban megjelent album (Atlantic Records)

Weboldal: https://www.shinedown.com/

 

 

Az együttes tagjai:

Brent Smith – ének

Zach Myers – gitár

Eric Bass – basszusgitár

Barry Kerch – dob

 

Közreműködők:

Dave Bassett – producer, dalszerző

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. At The Bottom
    2. Dance, Kid, Dance
    3. Burning Down The Disco
    4. Three Six Five
    5. Young Again
    6. Dizzy
    7. Imposter 
    8. Machine Gun
    9. Outlaw
    10. Safe And Sound
    11. Searchlight
    12. Bear With Me
    13. Deep End
    14. Killing Fields
    15. Back To The Living
    16. Wide Open
    17. So Glad You Asked
    18. The Pilot