Főkép

Chris Potter egy új szintre emelte a szaxofon trió fogalmát. Kendrick Scottal dobokon és Matt Brewerrel nagybőgőn együttesen ugyanis páratlan energiákat szabadítottak rá a Budapest Jazz Club közönségére. Azt persze előre lehetett tudni, hogy a világ legnagyszerűbb és legsokoldalúbb muzsikusai közül hárman fognak fellépni, de azt nem, hogy milyen hatással lesz ebben a felállásban az a zenei párbeszéd, amely alapvetően határoz meg egy improvizatív formációt. Röviden talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy rendkívül ritmikus, még rövidebben pedig talán úgy, hogy lehengerlő, mindkét szett során.

 

Persze ebben alapvetően még nincsen semmi meglepő három ekkora óriástól. Potter viszont remek érzékkel gondolt arra is, hogy harmóniahangszer hiányában az egyéni és együttes játék és energiák kontextualizálása egy egészen más perspektívából láttatná a történéseket. Ezért amikor az első szett második, várhatóan idén ősszel felvételre kerülő album háromnegyedes lüktetésű egyik témájának végén leül a zongorához, és a trió négynegyedre vált, Brewer és Scott hirtelen az Egyesült Államok utcáira lök minket játékukkal, ahol a hip-hop, a neo-soul vagy éppen a jazz rap és R&B időnként szinte magával sodor. A szó lehető legpozitívabb és legaktuálisabb értelmében árad vagy inkább ömlik belőlük a kortárs zene, ami nem is lehetne ennél jelenidejűbb, még attól függetlenül is, hogy az estét egy régi Stevie Wonder feldolgozással indították („Send One Your Love”).

 

Ami pedig kirajzolja egyben a zenetörténeti ívet is, az most nem Potter jazztörténeti iskolázottságának demonstrálása – amit már Budapesten is sokszor megcsodálhattunk, legutóbb a The Bad Plus búcsúkoncertjén –, hanem Scott dobolása. Amikor kézzel ütött ritmusok közé csettintéseket és tapsokat szúr, megidézi azokat az afrikai eredetű lüktetéseket, ahonnan egykor minden elindult, és amelyekre azóta is folyamatosan épül a teljes zenei világunk („Sister Annie” vagy az „Into Africa” a második szett során, mindkettő Potter két hete megjelent koncept albumáról: Alone With Ghosts Today – Edition Records). Persze Scott egyébként is kiváló trió szituációban, ahogyan ezt legutóbb 2023-as Corridors című albumával, más muzsikusokkal, zeneszerzőként is bizonyította: a dinamikák és ritmusok szélesvásznú nagymestere.

 

Matt Brewert szintén nem kell bemutatni: egészen változatos spektrumon mozog a munkássága, Tigran Hamasyantól, Antonio Sanchezig vagy éppen az SFJazz Collective-vel is láthatták már Budapesten. Feszes, szikár és virtuózan ritmikus játéka a trió robbanómotorja.

 

És ha azt gondolnánk, hogy egy remek első szett után megvacsorázó zenekar kicsit elpilledve és enerváltan jönne be a második körre, akkor ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk. Teljes fegyverzetben pattannak színpadra és tüzelik fel a nagyrészt kicserélődött közönségüket, ami még lelkesebben reagál miközben szinte kisöpri őket a zene lendülete a teremből. Egy teljesen új, de hasonlóan építkező szettet hallunk, amelynek ráadásával, egy klasszikus Ellington-Strayhorn balladával zárják elegánsan az estét („My Little Brown Book”).

 

Előadók:

Chris Potter – tenorszaxofon, zongora, basszusklarinét

Matt Brewer – nagybőgő

Kendrick Scott – dobok