Jodi McAlister: Szerelem felsőfokon
Írta: Palczer-Aschenbrenner Eti | 2026. 04. 09.

A Szerelem felsőfokon egy friss, könnyed hangvételű romantikus regény, amely a klasszikus „ellenségekből szerelmesek” és a „kényszerházasság” toposzokra épít – sok humorral és érzelemmel fűszerezve. Nem ígér sokat, de azt maradéktalanul teljesíti: néhány könnyed órát és egy cuki történetet ad.
A sztori középpontjában Sadie és Jonah állnak, akik már az egyetemi éveik óta riválisok. A szócsaták mögött izzik a feszültség. Amikor azonban ugyanarra az álomállásra pályáznak, egy váratlan lehetőség miatt kénytelenek „összeházasodni” – legalábbis papíron. A kezdetben pusztán érdekből kötött kapcsolat hamar bonyolultabbá válik: a folyamatos viták mellett megjelenik a vonzalom is, ami teljesen felborítja a terveiket.
Amitől működik a történet, szerintem az, hogy a szerző, Jodi McAlister is egyetemi tanárként dolgozik, épp ezért pontosan le tudta írni a doktoranduszok nehéz helyzetét. Amikor óraadóból próbálnak előrelépni és teljes munkaidős státuszt szerezni egy egyetemen. Természetesen ezek a helyek erősen korlátozottak és hatalmas harc folyik értük. Sadie és Jonah is megküzd egymással, ám mivel csak egy nyertes lehet, kénytelenek kiskaput keresni.
A karakterek kidolgozottak, közel sem hibátlanok és igazán szerethetők. A bölcsészlét leírása pedig annyira valósághű, hogy végig nosztalgikus hangulatban olvastam. Az előadások és szemináriumok hangulatát abszolút hozta nekem. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult a körülbelül ezer darab lábjegyzet, Derrida és az irodalomelméleti utalások – igazi csemege egy volt magyar szakosnak.
A szerelmi szál jól felépített, folyamatosan vibrál a feszültség a két főszereplő között. Sadie ambiciózus, céltudatos és rendkívül intelligens. Mindig is keményen dolgozott azért, hogy elérje, amit akar, és nem riad vissza a versenytől sem. Hajlamos túlgondolni a dolgokat, és nehezen engedi meg magának az érzelmi sebezhetőséget. Számára a karrier nemcsak fontos, hanem identitásának alapja is. A regényben szépen kirajzolódik, hogyan tanul meg bízni – nemcsak másokban, hanem saját érzéseiben is. Jonah elsőre laza, magabiztos és kissé provokatív figura, aki imádja ugratni Sadie-t. A humorát gyakran pajzsként használja, hogy elrejtse a komolyabb, érzékenyebb oldalát, amely mögött családi traumák húzódnak. Bár kívülről könnyednek tűnik, valójában ő is küzd saját elvárásaival és bizonytalanságaival. Jonah mutatja meg leginkább, hogy a felszín mögött mennyi mélység rejtőzhet.
A Szerelem felsőfokon egy tipikusan „nem akarok beleszeretni, de mégis megtörténik” típusú sztori, amely egyszerre vicces és szívmelengető. Ideális választás, ha egy könnyen olvasható, romantikus, mégis karakterközpontú könyvet keresel egy kis kikapcsolódáshoz.