Főkép

Az utóbbi években egy sor lengyel gyermekkönyvet olvastam, és zömüket nagyon megszerettem (akárcsak a „célcsoportba” inkább illő kisebbik fiam), de érdekes módon az utóbbi évekből az egyik legnagyobb magyar kedvencem is lengyel vonatkozású. Szabó Imola Juliannának immáron két Szimona könyve is egy lengyel biológusról, Simona Kossakról szól, aki valami hasonlót művelt a Białowieża nevű lengyel őserdőben és -ért, mint Jane Goodall a maga területén. Mindazonáltal Imola két könyve sokkal inkább mesekönyv, még ha valós eseményeken alapul is, és a mesét itt a varázslatos, elbűvölő, megindító, csodás értelemben értem.

 

Az első könyv másik főszereplője a Szimonával egy fedél alatt lakó vaddisznó, Zsabka volt, a másodiké viszont egy holló (ahogy a kötet alcíme is jelzi: Az erdei tündér és a holló varázslatos barátsága). De nem csak emiatt egészen más a történet – miközben külsőre a fektetett A/4 méretű, káprázatosan gazdagon és szépen illusztrált kötet pont ugyanolyan felemelő, varázsos élmény. Ez a történet arról szól, hogy Koraseket miért rühelli az erdő apraja-nagyja, és mit tesz aztán Szimona születésnapja alkalmából, hogy rendezze a kapcsolatát e népekkel. Merthogy Korasek, aki olyan, mint egy vásott, mindenre kíváncsi gyerek, kérdezés nélkül vesz kölcsön bárkitől bármit, egyszerűen azért, mert módfelett érdekli, hogy mi az, és hogy működik. Nem akar ő tolvaj lenni, nem akar ő senkinek semmi rosszat. Arra viszont sem ő, sem én nem számítunk, ennyi évvel meg könyvvel a hátam mögött sem, hogy az eredeti tulajdonosok hogyan reagálnak, mikor visszaviszi a holmijukat. Legyen elég annyi, hogy ki-ki a maga módján. De külön megjegyezném, hogy számos különféle mókusábrázolással találkozhattunk már a mesékben és rajz/animációs filmekben, ezen területeken vicces és idétlen mókusnak egyáltalán nincs híján az emberiség, Imola mégis tudott olyat hozni, amilyet még nem pipáltam.

 

De ez nem csak a mókusra igaz, az összes szereplő egyéniség, Korasek pedig, és ahogy őt ábrázolja (a fekete tollakra rajzolt-festett mintákkal együtt), az végtelenül szívet melengető és megható. Eddig is azt gondoltam, hogy én aztán be akarok költözni a Szabó Imola Julianna-féle Dziedzinkába is (így hívják Szimona erdészlakát), meg hogy olyan, akár William Morris-t idéző, csak játékosabb textúrákat-motívumokat használ az oldalakon, hogy azokból tapétától ruhákig mindenfélét lehetne csinálni, de ha lenne Korasek-póló, én biztos vennék magamnak egyet.

 

És igen, a túláradó lelkesedésem közepette is látom, hogy ez a könyv egyszerre mese és útmutatás, kortalan és mai, és annyira kedves, miközben annyira józan és valóságos is a maga módján, hogy jó lenne, ha a világ összes Korasek jellegű gyereke, meg az ő szüleik és pedagógusaik is olvasnák. Nem szólva a többiekről, akik szerint Korasek bosszantó egy fazon.